Matteo Ciffo - Frammenti - Eracle






Film- és vizuális művészetek mesterfokozata; tapasztalt kurátor, író és kutató.
120 € | ||
|---|---|---|
110 € | ||
100 € | ||
Catawiki Vevővédelem
A befizetést biztonságban megőrizzük, amíg a termék kézbesítése meg nem történik. Részletek megtekintése
Trustpilot 4.4 | 133960 vélemény
A Trustpilot-on kiváló értékelésű.
Matteo Ciffo kortárs szobra Frammenti - Eracle címmel, 2026-ben készült 1/8-es kiadásban, aláírt, autentikált plasztikailag certifikáttal, hideg olvasztott márványpor és kő keveréke; méretek 30 × 42 × 27 cm, súly 7 kg, eredet: Olaszország, kiváló állapotban, közvetlenül a művész adja el.
Leírás az eladótól
- Matteo Ciffo (Olaszország - 1987) contemporánea szobra. Cím: Fragmentumok-Herkules
- Év: 2026. Kiadás: 1/8. – Aláírva és hitelesítve a művész által, hitelesítő tanúsítvánnyal
- Anyag: hidegfúziós keverés márványporból és kőből
- Kiváló állapotban
FRAMMENTI KOLLEKCIÓ
A klasszikus szobrászattal való összevetés a kollekció központi eleme. Azokat a formákat, amelyek történelmileg a tökéletesség, a végtelenség és a kollektív emlékezet kollektív eszméjéhez társulnak, kiindulópontként veszik, és fragmentálásnak, valamint újrafogalmazásnak vetik alá.
A forma többé már nem stabil egységként értelmezhető, hanem átmeneti állapotként. Megszakad, felbomlik és újra összerakódik, felfedve saját instabil természetét. A térfogat kinyílik, darabokra és töredékekre bomlik, és olyan új struktúrát teremt, amelyben az idő már nem rejtőzik többé, hanem látható elemmé válik.
Ez a feszültség eltörli a tökéletesség eszményét mint abszolút állapotot. A végtelenségnek látszó dolog megmutatja sebezhetőségét. A klasszikus forma tovább él, de átalakítva: nem többé halhatatlanság jelképe, hanem az idő által átsütött jelenlét, a változásnak kitéve és egy új dimenzióba visszaadva.
MATTEO CIFFO
Biellában született 1987-ben, 2007-től kezdve olyan anyagra összpontosító kutatást folytatok, amelynek fókusza az anyag, annak átalakulása és a megőrzött memória. Munkám közvetlen kapcsolaton alapul nobli anyagokkal és összetett anyagokkal, mint a márványpor és kő, természetes pigmentek, armeniai földek, oxidok és fémek. Nem tekintem őket pusztán kifejező eszközöknek, hanem élő jelenlétnek, az idő, a történelem és a megújulás lehetőségének hordozóinak.
Egy szertartásosabbnak tűnő, de szobrászatnál is inkább transzformációnak tekintett folyamaton keresztül: a kő újjászületése, amelyet kezem irányít. A gyakorlat abból az észrevételből és vágyból fakad, hogy visszaadja az életet annak, amit összetörtek, elhagytak vagy elfelejtettek. Fragmentumok és hulladékok, amelyeket gyakran más szobrászok munkájából származnak, az én alkotásaim nyersanyagaivá válnak.
Olyan anyagokról van szó, amelyek már önmagukban is történetet hordoznak. Felbontom és újra összerakom őket, olyan formákat teremtve, amelyek már nem tartoznak korábbi állapotukhoz, hanem egy új feltételhez. Minden mű egyensúlyi küzdelemből fakad a veszteség és újjászületés között, a memória és a lehetőség között, láthatóvá téve azt a pillanatot, amikor az anyag már nem az volt, amilyen volt, és valami más lesz.
Az útforma átalakulásként jelenik meg, amely túlmutat a hagyományos szobráskodáson, közelebb kerülve egy szinte alkimista dimenzióhoz. Olyan anyagokat használok, amelyek már léteztek, felbontom és újra összerakom őket, hogy új formákat és identitásokat hozzak létre. Minden alkotás a pusztítás és az regeneráció közötti feszültségből születik, a veszteség és a memória között, láthatóvá téve azt az állapotot, amelyben az anyag abból, ami volt, átmegy valamivé másba.
A kutatás olyan anyagokkal kerül szembe, amelyek mély ellentmondást testesítenek meg: látszólag örök és megbonthatatlanok, ugyanakkor érzékenyek és sebezhetőek. Ami látszólag változatlan, az instabil természetet tár fel, amely reagálni, oxidálódni és idővel átalakulni képes. Ez a feltétel az anyagot a munka aktív részévé teszi, folyamatos párbeszédbe vonva az idővel és a környezettel.
A tökéletesség helyét a törékenység veszi át, és az örökkévalóság élő, emberi tapasztalattá válik. Az anyag nem alárendelt, hanem társ-szerzővé válik, megőrizve a felületén a gesztus, a folyamat és a saját fejlődésének nyomait.
Önképzőként a kísérletezés, a megfigyelés és a hallgatás útján alakítottam ki utamat. A megközelítés nem a kontrollra törekszik, hanem az anyag kísérésére annak átalakulásában. A formák, amelyek megszületnek, a memória működését tükrözik: olyan szerkezetek, ahol a fragmentumok, nyomok és hiányok együtt élnek és regenerálódnak.
Ez a gyakorlat a materiát élő archívummá teszi. A szobrok olyan jelenlétekké válnak, amelyek a romlás és újjászületés között, a fennmaradás és átalakulás között lebegnek, visszaadva az anyagnak egy mélyen kortárs és emberi dimenziót.
- Matteo Ciffo (Olaszország - 1987) contemporánea szobra. Cím: Fragmentumok-Herkules
- Év: 2026. Kiadás: 1/8. – Aláírva és hitelesítve a művész által, hitelesítő tanúsítvánnyal
- Anyag: hidegfúziós keverés márványporból és kőből
- Kiváló állapotban
FRAMMENTI KOLLEKCIÓ
A klasszikus szobrászattal való összevetés a kollekció központi eleme. Azokat a formákat, amelyek történelmileg a tökéletesség, a végtelenség és a kollektív emlékezet kollektív eszméjéhez társulnak, kiindulópontként veszik, és fragmentálásnak, valamint újrafogalmazásnak vetik alá.
A forma többé már nem stabil egységként értelmezhető, hanem átmeneti állapotként. Megszakad, felbomlik és újra összerakódik, felfedve saját instabil természetét. A térfogat kinyílik, darabokra és töredékekre bomlik, és olyan új struktúrát teremt, amelyben az idő már nem rejtőzik többé, hanem látható elemmé válik.
Ez a feszültség eltörli a tökéletesség eszményét mint abszolút állapotot. A végtelenségnek látszó dolog megmutatja sebezhetőségét. A klasszikus forma tovább él, de átalakítva: nem többé halhatatlanság jelképe, hanem az idő által átsütött jelenlét, a változásnak kitéve és egy új dimenzióba visszaadva.
MATTEO CIFFO
Biellában született 1987-ben, 2007-től kezdve olyan anyagra összpontosító kutatást folytatok, amelynek fókusza az anyag, annak átalakulása és a megőrzött memória. Munkám közvetlen kapcsolaton alapul nobli anyagokkal és összetett anyagokkal, mint a márványpor és kő, természetes pigmentek, armeniai földek, oxidok és fémek. Nem tekintem őket pusztán kifejező eszközöknek, hanem élő jelenlétnek, az idő, a történelem és a megújulás lehetőségének hordozóinak.
Egy szertartásosabbnak tűnő, de szobrászatnál is inkább transzformációnak tekintett folyamaton keresztül: a kő újjászületése, amelyet kezem irányít. A gyakorlat abból az észrevételből és vágyból fakad, hogy visszaadja az életet annak, amit összetörtek, elhagytak vagy elfelejtettek. Fragmentumok és hulladékok, amelyeket gyakran más szobrászok munkájából származnak, az én alkotásaim nyersanyagaivá válnak.
Olyan anyagokról van szó, amelyek már önmagukban is történetet hordoznak. Felbontom és újra összerakom őket, olyan formákat teremtve, amelyek már nem tartoznak korábbi állapotukhoz, hanem egy új feltételhez. Minden mű egyensúlyi küzdelemből fakad a veszteség és újjászületés között, a memória és a lehetőség között, láthatóvá téve azt a pillanatot, amikor az anyag már nem az volt, amilyen volt, és valami más lesz.
Az útforma átalakulásként jelenik meg, amely túlmutat a hagyományos szobráskodáson, közelebb kerülve egy szinte alkimista dimenzióhoz. Olyan anyagokat használok, amelyek már léteztek, felbontom és újra összerakom őket, hogy új formákat és identitásokat hozzak létre. Minden alkotás a pusztítás és az regeneráció közötti feszültségből születik, a veszteség és a memória között, láthatóvá téve azt az állapotot, amelyben az anyag abból, ami volt, átmegy valamivé másba.
A kutatás olyan anyagokkal kerül szembe, amelyek mély ellentmondást testesítenek meg: látszólag örök és megbonthatatlanok, ugyanakkor érzékenyek és sebezhetőek. Ami látszólag változatlan, az instabil természetet tár fel, amely reagálni, oxidálódni és idővel átalakulni képes. Ez a feltétel az anyagot a munka aktív részévé teszi, folyamatos párbeszédbe vonva az idővel és a környezettel.
A tökéletesség helyét a törékenység veszi át, és az örökkévalóság élő, emberi tapasztalattá válik. Az anyag nem alárendelt, hanem társ-szerzővé válik, megőrizve a felületén a gesztus, a folyamat és a saját fejlődésének nyomait.
Önképzőként a kísérletezés, a megfigyelés és a hallgatás útján alakítottam ki utamat. A megközelítés nem a kontrollra törekszik, hanem az anyag kísérésére annak átalakulásában. A formák, amelyek megszületnek, a memória működését tükrözik: olyan szerkezetek, ahol a fragmentumok, nyomok és hiányok együtt élnek és regenerálódnak.
Ez a gyakorlat a materiát élő archívummá teszi. A szobrok olyan jelenlétekké válnak, amelyek a romlás és újjászületés között, a fennmaradás és átalakulás között lebegnek, visszaadva az anyagnak egy mélyen kortárs és emberi dimenziót.
