A legkülönlegesebb tárgyak Maria René Piacenza Bernal válogatásában

Maria René Piacenza Bernal #1.1
Maria René Piacenza Bernal #1.2
Maria René Piacenza Bernal #1.3

“A gyémánt a világ legtökéletesebb ásványa.”

Maria René Piacenza ásványok között nőtt fel. Ez nem meglepő, hiszen édesapja geológus. A szenvedélyt kétség kívül örökölte, így gemmonógiát tanult. Közvetlenül tanulmányai után elemzőként dolgozott, és gyémántok számára állított ki tanúsítványokat. Így tanult meg a részletekre odafigyelve dolgozni olyan minőségben, amely igen hasznosnak bizonyul ebben a szakmában. Néhány év múlva Maria René Piacenza úgy döntött, továbbfejleszti képességeit. Ezt Londonban tette, ahol gyémántok értékesítésével foglalkozott, és folytatta gemmológiai tanulmányait. Ezt követően Antwerpenben tanult, majd visszatért Olaszországba, ahol gemmológusként és gyémántkereskedőként helyezkedett el. Mivel több mint húsz éve gyémántok veszik körül, Maria René Piacenza hatalmas ismeretanyaggal és rengeteg tapasztalattal rendelkezik, amit a Catawikinél hasznosít. Különösen a tanúsítással kapcsolatos tapasztalatai felbecsülhetetlenek. Maria René Piacenza szeret együtt dolgozni a többi szakértővel. Közös tudásuknak köszönhetően úgy ismerik piacot, mint senki más, és kiváló kapcsolatot ápolnak az eladókkal. Az értékesítésben szerzett tapasztalatai alapján Maria árverései olyanok, akár egy gyönyörű kirakat a legszebb gyémántokkal. Minden árverése ellenállhatatlan a valódi drágakő-rajongók számára.

  • 20 éves szakmai tapasztalat
  • Gemmológus (FGA London) és gyémántszakértő (HRD Antwerp)
  • Független gemmológus és gyémántkereskedő
  • A szakma minden részletét ismeri
Maria René Piacenza Bernal #2.1Maria René Piacenza Bernal #2.2

Mivel foglalkoznak a szakértőink

Virtuálisan megvizsgálják a beküldött tárgyakatSegítik az eladókat a tárgy bemutatásábanA megfelelő aukcióra irányítják a tárgyakat