Kmilo - Dualidad Floral

Kmilo műve egy intim teret épít, ahol a hétköznapi események érzelmi menedékké válnak. A festményei arra ösztönöznek bennünket, hogy megállítsuk az időt, és otthonos, csenddel, harmóniával és az élet nyugodt szemlélődésével teli jelenetekben éljünk.

A nyitott ablakok mellett pihenő macskák, olvasó nők, akik vagy várnak, vagy virágokat tartanak, gyümölcsökkel, üvegekkel és borospoharakkal terített asztalok: mindezek az elemek egy kostumbrista univerzumot alkotnak, amely nem a valóságot szó szerint írja le, hanem a memória, a nyugalom és az érzékenység szemszögéből reinterpretálja.

A szín a festői nyelvének egyik fő szereplője. Camilo egy erősen fauviszta hatású palettával dolgozik, ahol a intenzív tónusok — piros, sárga, zöld és élénk kék — kiszabadulnak a leíró funkció alól, hogy érzelmek szállítóivá váljanak. A szín nem utánoz: kifejez. Nem árnyékol: dobol.

Formálisan a figurák elegáns szintézissel, határozott kontúrokkal és leegyszerűsített volumenekkel jelennek meg, ami megerősíti a rend és az egyensúly érzetét. Ez a formák gazdaságossága a mélység rovására sem csökkenti azt, hanem növeli a mű egészének kifejezőerejét, lehetővé téve, hogy minden jelenet lélegezzen, és nyugodt csendből kommunikáljon a nézővel.

A macskák — állandó jelenlét a művében — az introspekció, a szabadság és a közösen megosztott otthonosság jelképei. A női alakok pedig finomság és elmélyülés légkörébe burkolóznak, harmonikusan beilleszkedve abba a térbe, amelyben élnek.

Camilo a Kubában, Las Tunas városában szerzett művészeti oktatói végzettséget, amely munkáinak technikai jártasságában és koncepcionális koherenciájában is érezhető. Jelenleg Havannában és Oroszországban él és dolgozik, ez a tapasztalat gazdagította a nézőpontját és bővítette kulturális párbeszédét. Különféle csoportos kiállításokon vett részt Kubában és külföldön, és művei magángyűjtemények részei Oroszországban és Európa több országában.

Gyorsuló és feltűnő képekkel teli világban a K-M-I-L-O festészete éppen az ellenkezőjét sugallja: egy szünetet, melegséget és nyugodt szépséget. Műve nem a zajból akar hatni, hanem az érzelem révén megmarad.



A mű egy kortárs jellegű kromatikus expresszionizmusban szilárdul meg, ahol a kompozíció a meleg és a hideg tónusok közötti radikális térbeli megosztottság révén épül fel.

Energiadús és anyagszerű ecsetvonási technikát alkalmazva a művész a sárga váza és a virágok volumenét olyan biztos vonásokkal építi fel, amelyek engedik látszani a szerszám nyomát a vásznon.

A szimultánkontrasztus használata—egy élénk piros háttér, amely ellentétes egy mély és árnyékos kékkel— nem csupán a fehér calla-liliomok fényességét növeli, hanem a jelenetnek is színházi feszültséget kölcsönöz.

A festő olyan belső életerőt kíván közvetíteni; a virágok függőleges törekvésén és a díszített váza szilárdságán keresztül a mű a statikus szépségét ünnepli, mint egy erővel és vizuális egyensúllal teli eseményt, ahol a fény úgy tűnik, hogy a központi tárgyból fakad.