Burkina Faso

Daniela Bognolo (2007, 52–53. o.) szerint Lobi országában csak mester-szobrászok engedhették meg maguknak az ősatyák alakját megörökítő thilkotina-nak nevezett effigiek készítését. Így ezek a példányok a Lobi közösségek “archetipikus stílusának” és alkotóik tehetségének alaptípiusai. Ebben a szövegben a Lobi szobrászat lényegi jellemzőit olyan egyedi módon és olyan határozottsággal értelmezik, hogy a kiváló szobrász “kezét” jelölik meg, amit a korábbi Jacques Kerchache-kollekcióból származó híres női alak is szemléltet (lásd Kerchache, Paudrat, Stephan, 1988, 86. o., 40. sz. alatt).

Bognolo szerint – a Kerchache-szoborról írt dolgozatában – (2007, 130. o., 4. sz.) „a Dagara számára (amelynek ezt az alakot példázó formális tervezési elvei) emberi alak ábrázolása szorosan összefügg a magán- és személyes/Páten keresztüli áhítattal. Jellegzetes vonása, hogy túlnyomó többségében geometrikus testtömegekből áll, és az arc kis duzzadó szája és hegyes álla által hangsúlyozott viszonylag kifejezetten üreges arccal mintegy kiemelten jelenik meg. Minden szobrász ezen a formai jellegzetességen alakítja az emberi ábrázolást a dolgozási területe szerint.”

Ebben a műben az állás lendülete és a kar gyakorlati ruganyossága erős alapot ad a szembeszökő arc erőteljes stilizált vonásainak – egy radikálisan formált, mélyen üreges arcnál kezdődő, kis, alig faragott szájjal és nagy, lefelé tekintő szemekkel –, amely látszólag teljes mértékben az interioritás kifejezésének szenteli magát.

Bizonyos szobrászok hatást gyakoroltak a Dagara szobrászat ritka testére. Mahire Somé (körü­lbelül 1800–1880) ezek közé tartozik: a „zeon” stílusú alkotások mestere (Bognolo, u. ott, 58. o.). Bár a korlátozott kánon alkotója, melyből ez a szobor és a Jacques Kerchache-kollekció példánya ered, ismeretlen, a kemény fa mély patinája és az áldozati patinának a megjelenése mind bizonyítja, hogy ugyanabban az időszakban faragták őket.

Proveniencia: Jean Michel Huguenin, Párizs