Autori vari - Medicina de Cavalli - 1548

AZ IPPIÁTRIA TUDOMÁNYA BISZÁNCIÓ ÉS VENEZIÁBAN: ŐSI ISMERETEK ÉS RENESZANSZD PRAXISOK
Ritka és jelentős veneziai kiadás 1548-ból az Opera della medicina de cavalli című traktátusból, amely Michele Tramezzino által nyomtatva született, és az egyik legmagasabb pontját jelenti az ősi ippiatria tudásának átadásának a reneszánsz olasz kontextusában. A mű a Costantino VII Porfirogenito által tulajdonított nagy bizánci gyűjteményből ered, és volgaréra fordításának köszönhetően hozzáférhető és működőképes formában érkezik, s ezzel az enciklopédikus tudás erudit gyűjteményéből gyakorlati kézikönyvvé válik, széles és professzionális közönség számára. Benne összefonódik a klasszikus orvosi hagyomány, a kísérleti megfigyelés és a mindennapi szükségletek olyan társadalomban, ahol a ló központi elem összefüggésben áll, mind a katonai, mind a gazdasági és szimbolikus síkon. A Tramezzino-kori kiadás így kulcsfontosságú kapcsolóponthoz állítja a filológiát, a technikát és a tárgyi kultúrát, megtestesítve Velence szerepét mint az ókori tudás terjesztésének és újraértelmezésének laboratóriuma.
PIACI ÉRTÉK
A volgarára (olasz) lefordított ippiatriákkal foglalkozó traktátusok, különösen a velencei kiadások, általában 1 500 és 2 000 euró közötti sávba esnek; teljes példányok, jó állapotban és korabeli kötésben elérhetik vagy meg is haladhatják a 2 500–3 000 eurót, különösen ha jó papírfesszítettséggel és jól nyomtatott emblémával rendelkeznek, amelyet a szakosodott gyűjtőpiacon nagyra értékelnek.
FIZIKAI LEÍRÁS ÉS ÁLLAPOT
Korigé végkötés, pergamena, hajlékony, kopási jelekkel és enyhe karcolásokkal, kissé meglazult de valódi és szerkezetileg teljes, a kötet gyakorlati használatának hiteles tanúbizonysága. A címlapot nagy xilográf márkajelzés díszíti, amelyet a mű végén is megismételnek, a Tramezzino-termelés jellegzetes eleme. Összességében jó állapotú lapok, néhány sárgulás és szélein marginalis foltok nem invazívak. Koláció: (2); 362; 14 nn.; (2). Régi könyveknél, több évszázados történettel, előfordulhatnak olyan hiányosságok, amelyek nem mindig jelennek meg a leírásban.
TELJES CÍM ÉS SZERZŐ
Opera della medicina de cavalli composed by several ancient writers, et a’ commune utilità, di greco in buona lingua volgare ridotta.
Venetia, Michele Tramezino, 1548.
AA.VV. (traduzione dalla raccolta ippiatricа greca attribuita a Costantino Porfirogenito).
KONTEKXTUS ÉS JELENTŐSÉG
Az mű a bizánci ippiatriákat tömörítő enciklopédikus gyűjtemények hagyományába illeszkedik, egy görög–római eredetű állatorvosi tudás rendszerezését célzó enciklopédia. A Costantino VII Porfirogenito által tulajdonított gyűjtemény a technikai tudás ősi megőrzésének és szervezésének egyik legfontosabb kísérlete, olyan szerzőket is bevonva, mint Pelagonio, Hippokratesz, Eumelo, Agatocle és más állatorvosok és lóápolók.
A most bemutatott változat a Jean Ruel latin közvetítéséből ered, aki a gyógyászati szövegek humanista átadásának központi alakja volt, és a volgarára fordításban egy döntő átmenetnek számít: a tudásból az elit klubjain kívüli közösség számára is elérhető eszközzé válik, amely a lovasok, tenyésztők, kovácsok és gyakorló orvosok gyakorlati eszközévé válik.
Reneszánsz környezetben a ló nem csupán közlekedési eszköz, hanem stratégiai elem a háborúban, a diplomáciában és a hatalom reprezentációjában.ako gondozása tehát politikai dimenziót ölt, ahol az állat egészsége katonai és gazdasági hatékonyságot jelent.
A 1548-as Tramezzino-kiadás Velence szerepét is alátámasztja kulturális irradiáció központjaként, amely képes integrálni a humanista filológiát, a gyakorlati igényeket és a finom tipográfiai termelést. E látásmódban a szöveg egy olyan tudástranszmissziós géppé válik, ahol az ősi hagyomány a modern szemléletben újrahasznosul.
Szerzők életrajza
Costantino VII Porfirogenito (905–959), bizánci császár, olyan enciklopédikus projektek támogatója volt, amelyek célja a régi tudás megőrzése és rendszerezése volt, köztük olyan orvosi és technikai gyűjtemények, amelyek a későbbi hagyományban nagy hatást gyakoroltak.
Pelagonio (IV. század) az egyik legfontosabb latin szerző a lovasterápia orvostudományában, híres lóbetegségekre szóló traktátumáról, amely gyakorlati és megfigyelés-alapú megközelítését jellemzi.
Hippokratész (i.e. kb. 460–370), a nyugati orvoslás atyja, közvetetten a vad-állatorvoslást is befolyásolta a diagnosztikai elvek révén, amelyek az évszázadok folyamán a humorizmok egyensúlyán alapulnak.
Jean Ruel (1474–1537), francia orvos és humanista, a görög orvostudomány közvetítői és mozgatói közé tartozott a reneszánszban, elősegítve az ippiatriával kapcsolatos szövegek latin fordításainak elterjedését.
A többi szerző — Tiberio medico, Archeleo, Eumelo, Agatocle — a görög–római technikai-orvosi hagyomány folyamatoságát képviselik, amely a bizánci közvetítésen át, majd humanista korban újraértelmeződik.
KIADÁSTÖRTÉNET ÉS CIRKULÁCIÓ
Az Opera della medicina de cavalli hagyománya egészen a X. századi bizánci gyűjtésekig nyúlik vissza, később latinra fordítva a reneszánsz alatt, humanista környezetben terjesztve. A volgarára változat egy újabb lépést jelent a tudás demokratizálásában, jelentősen szélesítve a referenciák köreit.
A 1548-as velencei kiadás Michele Tramezzino nyomdájából követi az első kiadást, és a kiadó specializált gyártásába illeszkedik, aki a műszaki, földrajzi és tudományos szövegek terjesztéséről ismert. Ilyen művek körforgása különösen kiterjedt volt a lovas- és tenyésztési területekhez kapcsolódó területeken, hozzájárulva a veterineri gyakorlatok standardizálásához az olasz nyelvű világban.
Bibliográfia és hivatkozások
EDIT16, CNCE 63972 (Tramezzino, Venezia 1548).
ICCU/OPAC SBN, bibliográfiai lap az Opera della medicina de cavalli számára, Venezia, 1548.
Haym, Nicola Francesco, Biblioteca italiana, Venezia, 1726, I, p. 604.
Adams, H. M., Catalogue of Books Printed on the Continent of Europe 1501–1600, Cambridge, 1967, bekezdések az ippiatriákkal foglalkozó traktátumokról.
Thorndike, Lynn, A History of Magic and Experimental Science, New York, 1923–1958, I–III kötetek, szakaszok az állatorvostudományról és a korai technikai hagyományról.
Voigts, Linda Ehrsam, Medieval Veterinary Medicine: A Guide to the Sources, London, 1982, pp. 45–78.
De Renzi, Salvatore, Storia della medicina in Italia, Napoli, 1845–1848, szakaszok ősi és reneszánsz állatorvostanról.
Durling, Richard J., Catalogue of Sixteenth Century Printed Books in the National Library of Medicine, Bethesda, 1967, hivatkozások az ippiatriára vonatkozó hagyományra.