René Magritte (1898-1967), after - Sky Bird

René Magritte - Az Ég madara - Offsetnyomtatás/plakátnyomat - 70 x 50 cm

Név: René Magritte
Cím: Az Ég madara
Típus: Eredeti művészplakát - Nagyon jó minőségű offsetnyomtatás/plakátnyomat az 1966-os eredeti mű alapján
Kiadó: KMSKB - Magritte Alapítvány - Standaár Kiadó
Stílus: Modern - Szürrealizmus

Jellemzők:
- Tökéletes állapot: A+
- 70 x 50 cm
- Nyomtatásban aláírva
- az 1966-os Magritte-mű alapján

EXTRA INFÓ A KÉPZŐMŰVÉRNEK:
René François Ghislain Magritte (Lessen, 1898. november 21. – Schaarbeek, 1967. augusztus 15.) belga szürrealista képzőművész volt.

Magritte kezdetben mint designmérnök dolgozott egy tapétagyárban, majd sok plakátot is készített.
A festészetben Magritte debütálása kubista, futurista és absztrakt munkákkal történt, Victor Servranckx volt a főnöke a tapétagyárban (UPl: Les Usines Peters-Lacroix, Machelen). Miután 1925-ben megismerkedett Giorgio de Chirico műveivel, Magritte művészete egyre inkább szürrealista elemeket kezdett magába fogadni. De Chirico tárgyakat ábrázol nagyon élethűen, de teljesen különböző ok-okozati és időbeli kontextusokban. Így a tárgyakvilág rejtélyességét hangsúlyozza. A dolog rendje és elrendezése is ironikusan kerül megközelítésre.

Magritte főként olajfestményekkel dolgozott vásznon, de akvarellákat, tárgyakat és kollázsokat is készített.

E.L.T. Mesens vezetése alatt közreműködött az Oesophage folyóirat szerkesztésében, és 1927-ben megkapta első egyéni kiállítását a brüsszeli „Le Centaure” galériában.

1927 és 1930 között Párizs külvárosában élt, ahol szürrealista vízióját Paul Éluard és André Breton barátsága koronázta, akik 1924-ben már megírták a Szürrealista Manifestumot. Amikor Breton kimondta, hogy Magritte feleségének egy kereszt medálját le kell vágni, Magritte úgy döntött, visszatér Brüsszelbe.

1930-ban a Magritte-ösködés alatt a „Galerie Le Centaure” csődje esetén E.L.T. Mesens megvásárolhatta a művek nagy részét, körülbelül 200-at akkor.

1934-ben Magritte és kíséretének alkalmazta a cadavre exquis technikát olyan képekkel, amelyek a nyelvi kísérletezéseket követték: több költő által írt vers.

1934–1937 között Magritte az Emair álnevet használva német hangfilmpromót terveket készített a Tobis Klangfilm számára. A Leuveni Városi Levéltár hét plakátot őriz, amelyet Magritte tervezett.

A második világháború idején Magritte Franciaországban, Carcassonne-ban dolgozott és élt. Művészetet hamisított megélhetése érdekében. Főként De Chirico, Picasso és Braque műveiről van szó.[1] 1940–1946 közötti rövid időszakban ügynöke tanácsára palettája impresszionista follzott egy kicsit (a úgynevezett 'Renoir-időszak'). Az ilyen stílus jobban értékesített.

1953-ban a belgiumi Knokke casino falait Magritte tervezte a Nellens família megbízásából. Ezeket ma is a Királyi Bizottság a Műemlékek és Tájképek részére védi. 1960-ban az egész életművéért megkapta a Belgium Állam-díját. Ez volt az első eset, hogy állami díjat egy művésznek adtak.

Az 1950-es években Magritte műve nagyon felkapott volt a New York-i gyűjtők körében. Ez magyarázza Magritte műveinek ma is jelenlétét az amerikai kollekciókban. Szintén híres ikonja, La Trahison des Images – Képzettéscsalás – található ott, amelyen a Ceci n’est pas une pipe felirat látható a rendkívül valósághű pipa képe alatt. A mű lényege, hogy egy festett vászon, és nem egy igazi pipa. Magritte azt akarta, hogy a nézők rájöjjenek: a festmény csak egy kép, az eszme pedig a gondolat.

Kérdőjelezve és megtévesztve is gondolkodtatja magát a nézőt a művészetről. Így értelmezhetők Magritte címkéi is, amelyek általában nem kapcsolódnak közvetlenül a festmény témájához. A későbbi konceptuális művészek ezt a vonalat rendkívül extrémre vitték installációkkal, performanszokkal vagy happeningekkel, és visszavezették a művet egy ötletté. Ez egyfajta kritika is azokkal a művészekkel szemben, akik úgy vélik, hogy a valóságot annyira hűen kell visszaadniuk, mint a hiperréaliszták később. René Magritte úgy vélte, hogy a festő feladata a valóságot egy másik keretbe helyezni. Művészete mindig több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol.
Az egyik példája egy sellő festménye, halfejjel és emberi lábakkal megábrázolva. Jellemző egy másik, nagyon élethűen megfogalmazott hal, amely a farok felénél égő cigarettává változik lángoló füstfelhőkkel (az 1963-as L’Exception című festmény). Magritte művészete a festés olajjal történő észlelési technikájának rendkívül nagy mesterét mutatja.

Sok Magritte-mű metamorfózist mutat, az egyik tárgy átváltozik a másik képpé. Vagy a mű más szempontból lehetetlen: például a nappali fényben lévő éjszakai házak-sorozat, vagy egy fa lombjain túl tündöklő Hold. Bagoly vagy más madár faként növő növényként jelenik meg.

Ő rokonságban áll a következő művészekkel: Morris Louis Yves Klein Lucio Fontana Piet Mondriaan Niki de Saint Phalle Otto Piene Heinz Mack Kazimir Malevich Jean Tinguely Rainer Maria Latzke Jef Verheyen Pol Bury Walter Leblanc Rene Magritte André Racz Pierre Alechinsky Victor Vasarely Georges Vantongerloo Yves Klein Otto Piene Heinz Mack Lucio Fontana Piero Manzoni Jesús Rafael Soto Victor Vasarely Karl Otto Götz Gerhard Richter Anselm Kiefer Georg Baselitz Jannis Kounellis Cy Twombly Antoni Tàpies Hans Hartung Pierre Soulages Mark Rothko Kazuo Shiraga Bridget Riley Agostino Bonalumi Jean Tinguely Niki de Saint Phalle Guy Vandenbranden Marcel Duchamp Joseph Beuys Jean Tinguely Alexander Calder Nam June Paik Claes Oldenburg Chris Burden Richard Buckminster Fuller Karel Appel Asger Jorn Constant Nieuwenhuys Corneille Jean Dubuffet Jackson Pollock Willem de Kooning Hans Hartung Joan Miró Antoni Tàpies Sam Francis Franz Kline Mark Tobey André Masson Lucio Fontana Eduardo Chillida Kazuo Shiraga Zao Wou-Ki