René Magritte (1898-1967), after - Summertime





Adja hozzá kedvenceihez, hogy értersítést kapjon az árverés kezdetekor!
Catawiki Vevővédelem
A befizetést biztonságban megőrizzük, amíg a termék kézbesítése meg nem történik. Részletek megtekintése
Trustpilot 4.4 | 138947 vélemény
A Trustpilot-on kiváló értékelésű.
Leírás az eladótól
René Magritte - A Nyári Hónapok - Offset nyomtatás/plakátnyomtatvány - 70 x 50 cm
Név: René Magritte
Cím: A Nyári Hónapok
Típus: Eredeti művészeti plakát - Magas minőségű Offset nyomtatás/plakátnyomtatvány az eredeti 1953-as mű alapján
Kiadó: KMSKB - Magritte Alapítvány - Standaard Kiadó
Stílus: Modern - Szürrealizmus
Jellemzők:
- Tökéletes állapot: A+
- 70 x 50 cm
- Nyomásban aláírva
- Eredeti 1953-as magritte-mű alapján
EXTRA INFO MŰVÉSZ
René François Ghislain Magritte (Lessen, 1898. november 21. – Schaarbeek, 1967. augusztus 15.) belga szürrealista művész volt.
Magritte kezdetben dekorációs tervezőként dolgozott egy tapétagyárban, majd később sok plakátot is készített.
A festészetben Magritte debütálása kubista, futurista és absztrakt munkákkal volt, a tapétagyárban dolgozó főnöke, Victor Servranckx hatására az UPL (Belga Péter-Lacroix Gyár) műhelyében. Miután megismerkedett Giorgio de Chirico munkásságával 1925-ben, Magritte szürrealista elemeket kezdett beépíteni alkotásaiba. De Chirico tárgyakat ábrázol Realisztikusan, de teljesen különböző ok-okozati és időbeli kontextusokban. Így De Chirico a tárgyak világának rejtélyességét hangsúlyozza. A dolgok hagyományos rendje és elhelyezése is ironizálható módon jelenik meg.
Magritte elsősorban olajfestményeket (vászonra) készített, de gouache-okat, tárgyakat és kollázsokat is.
Az E.L.T. Mesens vezetése alatt részt vett az Oesophage folyóirat megalkotásában, és 1927-ben megnyitotta első egyéni kiállítását a brüsszeli Le Centaure galériában.
1927 és 1930 között Magritte Párizs előtt egy elővárosban élt, ahol szürrealista nézeteit Paul Éluard és André Breton barátságával koronázták meg; Breton 1924-ben írta meg a Szürrealista Kiáltványt. Amikor Breton úgy követelte, hogy Magritte feleségének keresztjelen rejtett nyakékét vegye le, Magritte úgy döntött, Brüsszelbe tér vissza.
1930-ban a "Galerie Le Centaure" bedőlése idején, ahol Magritte szerződéses munkát végzett, E.L.T. Mesens mindent megvásárolt, ekkor mintegy 200 művet tartalmazott.
1934-ben Magritte és kíséretének átdolgozták a cadavre exquis technikáját is, olyan képeket alkotva, amelyek nyelvi kísérletek nyomán írt költemények mintájára készültek több költő közreműködésével.
1934 és 1937 között Magritte a német hangfilmes forgalmazó Tobis Klangfilm számára filmplakátokat tervezett aExtensions alatt, az ő nevén. A Leuveni Városi Levéltárban hét plakát található, amelyeket Magritte tervezett.
Második világháború alatt Magritte a francia Carcassonne-ban dolgozott és élt. Művészetet hamisított a megélhetés érdekében. Főként De Chirico, Picasso és Braque műveit hamisította.
Később, 1940 és 1946 között, ügynöke tanácsára, kicsit impressionisztikus hangsúlyt adott palettájának (a híres “Renoir- periódus”). Ez a stílus jobban kelendő volt.
1945-ben, visszatérve Belgiumba, csatlakozott a Belgian Kommunista Pártjához. 1948-ban rövid ideig képzett strip-szerűen festett, de sikertelenül. Rövid idő után visszatért korábbi, majdnem fotórealisztikus stílusához, kissé agresszívabbra az addig szürrealista környezetével (Goemans, Scutenaire, Nougé, Lecomte, Souris, E.L.T. Mesens) való feszült viszony miatt. Magritte fekete humora gyakran morbid figuraákat szül, alkotásait pedig még inkább szürrealizálták a címek, amelyek gyakran lehetetlenül valószínűtlenek voltak.
1953-ban Magritte a Knokke-i Casino falának festését készítette a Nellens család megbízásából. Ezeket ma már a Királyi Műemlék- és Tájkép Bizottság védi. 1960-ban az egész munkásságáért Belgium Köztársasági Díjában részesült. Ez volt az első eset, hogy egy festő kapta ezt az állami elismerést.
Az ötvenes években Magritte műve rendkívül kedvelt volt New York-i gyűjtők körében. Ennek magyarázata a Magritte-művek ma is erős jelenléte az amerikai gyűjteményekben. Szerepel benne az egyik legismertebb ikonja, a La Trahison des Images (A képek hűtlensége) is.
Magritte 1967-ben Schaarbeekben halt meg hasnyálmirigyrákban, ott van a helyi temetőben eltemetve.
Magritte oeuvre-ében stílusa nagyrészt a szürrealizmushoz tartozik, a 20. század egyik fontos művészeti irányzata. Számos műve tartalmaz női aktokat és természetes módon festett halak ábrázolását is. Ez valószínűleg utal arra, hogy Magritte anyját meztelenül találta Samber folyó partján, miután öngyilkosságot követett el.
Magritte munkája hasonlóan finom festésmóddal készült, mint Salvador Dalí és Carel Willink alkotásai, melyek a valóságban létezhetetlen jelenetek szemléltetését hangsúlyozzák realisztikusan.
Magritte legismertebb műve kétségtelenül La Trahison des Images (1928-29) vagyis “A kép hűtlensége” A Ceci n’est pas une pipe felirattal ellátott, nagyon valósághű pipa képe. E műben Magritte egy pipát fest, alatta a felirat: Cette n’est pas une pipe. Ezzel arra kívánja emlékeztetni a nézőt, hogy ez egy olajfestett vászon, tehát egy festmény, és nem egy valódi pipa. Minden utalás a valódi pipára azzal a ténnyel csal meg, hogy a pipa valójában egy gondolat, és szellemi eredetű.
A korlátlan kérdésfeltevés és a megtévesztés keltésével Magritte arra készteti bennünk a művészetről szóló gondolkodást. E tekintetben Magritte műveinek címkéi is ezt a vonalat követik. Ezek a címek általában semmi közük a festmény témájához. Későbbi konceptuális művészek ezt a vonalat rendkívül extreme-ig vitték installációkkal, performanszokkal vagy happeningekkel, és a műalkotást egy fogalommá redukálták. Ez kritikája annak a hozzáállásnak is, amely szerint a művészeknek a valóságot olyan pontosan kell visszaadniuk, mint a hiperrealistáknak később. Magritte úgy gondolta, hogy a képzőművész feladata a valóságot egy másik keretbe helyezni. Művészete mindig több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol. Ezt bizonyítja a sellő kép, amelynek halfeje és emberi lábak vannak. Jellemző továbbá a nagyon élethűen ábrázolt hal, amely farok felől égő szivarrá és tekeredő füstfelhővé változik (l’Exception, 1963). Magritte művészete kiváló mesteriségű az olaj matt vászonra történő festésében.
A Magritte munkáinak nagy része metamorfózist mutat: egy tárgyból a másikba alakul. Vagy a mű a más szempontból lehetetlen, például az éjszakai sorozat, amelynél éjszaka lakóházai fényes nappal alatt láthatóak, vagy egy fa leveleinek árnyékában lóghat a hold, bagoly vagy más madár szárad ki a földből.
Ő kapcsolódik a következő művészekhez: Morris Louis Yves Klein Lucio Fontana Piet Mondriaan Niki de Saint Phalle Otto Piene Heinz Mack Kazimir Malevich Jean Tinguely Rainer Maria Latzke Jef Verheyen Pol Bury Walter Leblanc Rene Magritte André Racz Pierre Alechinsky Victor Vasarely Georges Vantongerloo Yves Klein Otto Piene Heinz Mack Lucio Fontana Piero Manzoni Jesús Rafael Soto Victor Vasarely Karl Otto Götz Gerhard Richter Anselm Kiefer Georg Baselitz Jannis Kounellis Cy Twombly Antoni Tàpies Hans Hartung Pierre Soulages Mark Rothko Kazuo Shiraga Bridget Riley Agostino Bonalumi Jean Tinguely Niki de Saint Phalle Guy Vandenbranden Marcel Duchamp Joseph Beuys Jean Tinguely Alexander Calder Nam June Paik Claes Oldenburg Chris Burden Richard Buckminster Fuller Karel Appel Asger Jorn Constant Nieuwenhuys Corneille Jean Dubuffet Jackson Pollock Willem de Kooning Hans Hartung Joan Miró Antoni Tàpies Sam Francis Franz Kline Mark Tobey André Masson Lucio Fontana Eduardo Chillida Kazuo Shiraga Zao Wou-Ki
René Magritte - A Nyári Hónapok - Offset nyomtatás/plakátnyomtatvány - 70 x 50 cm
Név: René Magritte
Cím: A Nyári Hónapok
Típus: Eredeti művészeti plakát - Magas minőségű Offset nyomtatás/plakátnyomtatvány az eredeti 1953-as mű alapján
Kiadó: KMSKB - Magritte Alapítvány - Standaard Kiadó
Stílus: Modern - Szürrealizmus
Jellemzők:
- Tökéletes állapot: A+
- 70 x 50 cm
- Nyomásban aláírva
- Eredeti 1953-as magritte-mű alapján
EXTRA INFO MŰVÉSZ
René François Ghislain Magritte (Lessen, 1898. november 21. – Schaarbeek, 1967. augusztus 15.) belga szürrealista művész volt.
Magritte kezdetben dekorációs tervezőként dolgozott egy tapétagyárban, majd később sok plakátot is készített.
A festészetben Magritte debütálása kubista, futurista és absztrakt munkákkal volt, a tapétagyárban dolgozó főnöke, Victor Servranckx hatására az UPL (Belga Péter-Lacroix Gyár) műhelyében. Miután megismerkedett Giorgio de Chirico munkásságával 1925-ben, Magritte szürrealista elemeket kezdett beépíteni alkotásaiba. De Chirico tárgyakat ábrázol Realisztikusan, de teljesen különböző ok-okozati és időbeli kontextusokban. Így De Chirico a tárgyak világának rejtélyességét hangsúlyozza. A dolgok hagyományos rendje és elhelyezése is ironizálható módon jelenik meg.
Magritte elsősorban olajfestményeket (vászonra) készített, de gouache-okat, tárgyakat és kollázsokat is.
Az E.L.T. Mesens vezetése alatt részt vett az Oesophage folyóirat megalkotásában, és 1927-ben megnyitotta első egyéni kiállítását a brüsszeli Le Centaure galériában.
1927 és 1930 között Magritte Párizs előtt egy elővárosban élt, ahol szürrealista nézeteit Paul Éluard és André Breton barátságával koronázták meg; Breton 1924-ben írta meg a Szürrealista Kiáltványt. Amikor Breton úgy követelte, hogy Magritte feleségének keresztjelen rejtett nyakékét vegye le, Magritte úgy döntött, Brüsszelbe tér vissza.
1930-ban a "Galerie Le Centaure" bedőlése idején, ahol Magritte szerződéses munkát végzett, E.L.T. Mesens mindent megvásárolt, ekkor mintegy 200 művet tartalmazott.
1934-ben Magritte és kíséretének átdolgozták a cadavre exquis technikáját is, olyan képeket alkotva, amelyek nyelvi kísérletek nyomán írt költemények mintájára készültek több költő közreműködésével.
1934 és 1937 között Magritte a német hangfilmes forgalmazó Tobis Klangfilm számára filmplakátokat tervezett aExtensions alatt, az ő nevén. A Leuveni Városi Levéltárban hét plakát található, amelyeket Magritte tervezett.
Második világháború alatt Magritte a francia Carcassonne-ban dolgozott és élt. Művészetet hamisított a megélhetés érdekében. Főként De Chirico, Picasso és Braque műveit hamisította.
Később, 1940 és 1946 között, ügynöke tanácsára, kicsit impressionisztikus hangsúlyt adott palettájának (a híres “Renoir- periódus”). Ez a stílus jobban kelendő volt.
1945-ben, visszatérve Belgiumba, csatlakozott a Belgian Kommunista Pártjához. 1948-ban rövid ideig képzett strip-szerűen festett, de sikertelenül. Rövid idő után visszatért korábbi, majdnem fotórealisztikus stílusához, kissé agresszívabbra az addig szürrealista környezetével (Goemans, Scutenaire, Nougé, Lecomte, Souris, E.L.T. Mesens) való feszült viszony miatt. Magritte fekete humora gyakran morbid figuraákat szül, alkotásait pedig még inkább szürrealizálták a címek, amelyek gyakran lehetetlenül valószínűtlenek voltak.
1953-ban Magritte a Knokke-i Casino falának festését készítette a Nellens család megbízásából. Ezeket ma már a Királyi Műemlék- és Tájkép Bizottság védi. 1960-ban az egész munkásságáért Belgium Köztársasági Díjában részesült. Ez volt az első eset, hogy egy festő kapta ezt az állami elismerést.
Az ötvenes években Magritte műve rendkívül kedvelt volt New York-i gyűjtők körében. Ennek magyarázata a Magritte-művek ma is erős jelenléte az amerikai gyűjteményekben. Szerepel benne az egyik legismertebb ikonja, a La Trahison des Images (A képek hűtlensége) is.
Magritte 1967-ben Schaarbeekben halt meg hasnyálmirigyrákban, ott van a helyi temetőben eltemetve.
Magritte oeuvre-ében stílusa nagyrészt a szürrealizmushoz tartozik, a 20. század egyik fontos művészeti irányzata. Számos műve tartalmaz női aktokat és természetes módon festett halak ábrázolását is. Ez valószínűleg utal arra, hogy Magritte anyját meztelenül találta Samber folyó partján, miután öngyilkosságot követett el.
Magritte munkája hasonlóan finom festésmóddal készült, mint Salvador Dalí és Carel Willink alkotásai, melyek a valóságban létezhetetlen jelenetek szemléltetését hangsúlyozzák realisztikusan.
Magritte legismertebb műve kétségtelenül La Trahison des Images (1928-29) vagyis “A kép hűtlensége” A Ceci n’est pas une pipe felirattal ellátott, nagyon valósághű pipa képe. E műben Magritte egy pipát fest, alatta a felirat: Cette n’est pas une pipe. Ezzel arra kívánja emlékeztetni a nézőt, hogy ez egy olajfestett vászon, tehát egy festmény, és nem egy valódi pipa. Minden utalás a valódi pipára azzal a ténnyel csal meg, hogy a pipa valójában egy gondolat, és szellemi eredetű.
A korlátlan kérdésfeltevés és a megtévesztés keltésével Magritte arra készteti bennünk a művészetről szóló gondolkodást. E tekintetben Magritte műveinek címkéi is ezt a vonalat követik. Ezek a címek általában semmi közük a festmény témájához. Későbbi konceptuális művészek ezt a vonalat rendkívül extreme-ig vitték installációkkal, performanszokkal vagy happeningekkel, és a műalkotást egy fogalommá redukálták. Ez kritikája annak a hozzáállásnak is, amely szerint a művészeknek a valóságot olyan pontosan kell visszaadniuk, mint a hiperrealistáknak később. Magritte úgy gondolta, hogy a képzőművész feladata a valóságot egy másik keretbe helyezni. Művészete mindig több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol. Ezt bizonyítja a sellő kép, amelynek halfeje és emberi lábak vannak. Jellemző továbbá a nagyon élethűen ábrázolt hal, amely farok felől égő szivarrá és tekeredő füstfelhővé változik (l’Exception, 1963). Magritte művészete kiváló mesteriségű az olaj matt vászonra történő festésében.
A Magritte munkáinak nagy része metamorfózist mutat: egy tárgyból a másikba alakul. Vagy a mű a más szempontból lehetetlen, például az éjszakai sorozat, amelynél éjszaka lakóházai fényes nappal alatt láthatóak, vagy egy fa leveleinek árnyékában lóghat a hold, bagoly vagy más madár szárad ki a földből.
Ő kapcsolódik a következő művészekhez: Morris Louis Yves Klein Lucio Fontana Piet Mondriaan Niki de Saint Phalle Otto Piene Heinz Mack Kazimir Malevich Jean Tinguely Rainer Maria Latzke Jef Verheyen Pol Bury Walter Leblanc Rene Magritte André Racz Pierre Alechinsky Victor Vasarely Georges Vantongerloo Yves Klein Otto Piene Heinz Mack Lucio Fontana Piero Manzoni Jesús Rafael Soto Victor Vasarely Karl Otto Götz Gerhard Richter Anselm Kiefer Georg Baselitz Jannis Kounellis Cy Twombly Antoni Tàpies Hans Hartung Pierre Soulages Mark Rothko Kazuo Shiraga Bridget Riley Agostino Bonalumi Jean Tinguely Niki de Saint Phalle Guy Vandenbranden Marcel Duchamp Joseph Beuys Jean Tinguely Alexander Calder Nam June Paik Claes Oldenburg Chris Burden Richard Buckminster Fuller Karel Appel Asger Jorn Constant Nieuwenhuys Corneille Jean Dubuffet Jackson Pollock Willem de Kooning Hans Hartung Joan Miró Antoni Tàpies Sam Francis Franz Kline Mark Tobey André Masson Lucio Fontana Eduardo Chillida Kazuo Shiraga Zao Wou-Ki

