Joost Swarte - Eindelijk vrijheid - Silkscreen ** HANDSIGNED+COA **

Joost Swarte szitanyomata (*).
Cím: “Eindelijk vrijheid”.
Luxus kiadás magas minőségű, 300 g/m2 pamut vellum papíron.
Kézzel aláírva a művész által.
Tartalmazza az Autentikációs Tanúsítványt (COA).

Specifikációk:

Méret: 70 x 50 cm
Év: 1988
Kiadó: Atelier Swarte, Haarlem.
Állapot: Kiváló (ez a mű soha nem volt rámázva vagy kiállítva, mindig szakmai művészeti mappában tárolták, ezért kifogástalan állapotban kínálják).
Eredet: Magángyűjtemény.

A mű gondos kezeléssel és megerősített kartoncsomagolásban kerül feladásra. A küldés aláírt nyomonkövetési számmal történik (UPS / DPD / DHL / FedEx).

A szállításhoz továbbá biztosítva lesz a szállítási biztosítás a mű végső értékével, teljes visszatérítéssel a veszteség vagy sérülés esetén, a vásárló számára költség nélkül.

(*) Joost Swarte, 1947. december 24-én Heemstede-ben született, Hollandia egyik leghíresebb képregényrajzolója. Eindhoven Tervezőművészeti Akadémiáján tanult, és saját folyóiratában, a Modern Papier-ben kezdte publikálni. Nem korlátozódott a képregényre; sikeres tervezőként, építészként és üvegkép-rajzolóként is bemutatkozott, mindig jellegzetes, tiszta vonalával. Az Oog & Blik Kiadó társtulajdonosaként számos holland könyv tervezéséért felelős. Haarlemben, Hollandiában megrendezett Nemzetközi Híradó Tira Fesztivál egyik alapítója volt, és a képregények védelmezőjévé vált a művészet világában.
Elmondható, hogy Joost Swarte a kortárs képregény egyik ikonikus rajzolója; stílusa látszólag Hergé és alkotásai felé hajlik, és logikus is, hiszen semmi sem biztosítja jobban a karakterek és a képregények sikerét, mint a már meglévő modellek vonzó megjelenítése. Swarte még ma is él, 1947-ben született, és nem Hergé kortársa, művei némi késéssel születtek Tintinhoz képest, amely már teljesen megalapozott termék.
Swarte bizonyos szereplőket olyan esztétikájúra alkot, mint Hergé kínálta volt, és közülük néhány számára kalandos történetet is ad, talán kevésbé kifinomultat, mint Tintin, de ami sok XX. századi karikaturista rejtett célja volt, hogy a gyerekeket, még ha csak képzeletben is, eljuttassák olyan széles földrészekre, amelyeket a valóságban alig látogatnának.
Ennek a zseniális holland rajzolónak a jellemző erénye az, hogy művészeti háttere ipari tervező; ezért a paneljei összetétele erősebbé válik a hátterek, berendezések és tájak által, amelyek alkotják. Nem történetépítés céljából készíti rajzait, hanem maga a rajz a történet; a karakterek valószínűbbnek tűnnek, mert a paneljei kifejező gazdagok.
Ez a tudásvágy befektetés: Swarte ezt adja a nézőknek, mintha időről időre visszatérne a tervezői pályára, ha gépet kell megrajzolnia, nem egyszerű tárgyról van szó, épp ellenkezőleg: szeretné finomítani, ez egy színes, teljes katalógus a bútor- és eszközboltból, gépekből, autók, épületek és még a divat termékeiről is.
A gépészeti mechanizmusai, ha lehetőség adódik rá, életre kelnek; mintha vázlat vagy prototípus lenne valami valóra válható dologból; valami, amelynek megépítését a rajzainak utasítása szerint meg lehet valósítani. Nem tudom, Swarte milyen mechanikai ismeretekkel rendelkezik, de biztosan rajzai nem maradnak csupán vágyálmok.
És akkor ott vannak a szereplői is; kezdve azzal, hogy képregényeinek olvasása kissé rendezetlen, szürreális, talán excentrikus, de néhány karakter annyira szürreális, mint élőszínű állatok; két lábra álló, emberként öltözött kutyák vagy beszélő, épp okosak.
Nem csoda, hogy néhány legismertebb karaktere nehezen meghatározható; így van Jopo de Pojo, egy fiatal bolond, nem gonosz, aki bajba keveredik, anélkül, hogy ténylegesen akarna; a szójátékok, tévedések, figyelmetlenségek, véletlenek eredményei… Nos, az ikonikus Jopo de Pojo egy olyan fiú lehet, aki feketebőrűnek tűnhet, majomnak is nézhet ki, és van egy tollas fejdísze, amit nehéz egy állatfigurához illeszteni.
Egy másik karaktere, ez teljesen emberi: Anton Makassar, egyfajta vizsgáló (tervező) bolond, akit bizonyos értelemben Bacterio professzor (Mortadelo y Filemón) mintájára idéz Ibáñez-hoz (aki életében nem kapott elég elismerést).
Szintén van egy érdekes, határozottan transzgesszív eleme Swarte-nak; a 70-es és 80-as években megfogalmazott műveiben közép-európai kultúrát közvetít, ahol nem volt semmi fék a szexualitás és a pornográfia tekintetében; szereplői nincsenek szégyenlősek vagy kellemetlenek a meztelen megjelenésben (teljesen meztelen) és ágyjelenetekben, anélkül, hogy ezt a fiatalok promiszkuitásának felhívásaként értelmeznék. És igaz, mert a depravációk (szexuális) tekintetében a legrosszabb, amit láthatunk, az a természetes testünkből fakadó károsodás, amit a történelem során sok szexuális ragadozóhoz vezetett.
Joost Swarte életrajzában van egy olyan szempont, amely minden életrajzban kiemelkedik: túlmutat a rajzolón, és a kezdeteknél megfogalmazta: lehetőséget kapott arra, hogy tervezzen és valóban megvalósítson, hiszen a Haarlem-i Toneelschuur színházat megtervezte és kivitelezte. Haarlem Hollandiában az egyik ilyen város; kérdezzétek meg, miért, személyes okok miatt, amelyeket egyszer szívesen felkeresnék, és félek, hogy soha nem érhetőek el. A tervezése legalább olyan érdekes, mint a karikaturái, és úgy érzem, hogy ez a történetfolytatás, belsőépítészeti épületeket is tervezett.
Swarte több mint karikaturista; tervei magukban foglalják a díszítéseket, üvegfalakat, falfestményeket, plakátokat (ma már igazi gyűjtői tárgyak), kártyákat, szőnyegeket, díszcsomagoló papírokat… Kétségtelenül nélkülözhetetlen rajzoló a kortárs képregény evolúciójának megértéséhez.