Lapis Lazuli Freeform Csiszolt- 1226 g - (3)

Lápisz lazuli (UK: /ˌlæpɪs ˈlæz(j)ʊli, ˈlæʒʊ-, -ˌli/; US: /ˈlæz(j)əli, ˈlæʒə-, -ˌliˌ læˈzuːli/) egy mélykék metamorf kő, amelyet félkincskőként használnak, és amelyet az ókor óta nagyra becsülnek intenzív színe miatt. Neve a gem ékességére utaló perzsa lāžward szóból származik, és szolgál a „kék” szó gyökeréül több nyelvben, köztük a spanyol és a portugál azul, illetve az angol azure szavakban. A lápisz lazuli kőzetének fő összetevői a lazurit, a pirit és a kalcit. Már a Kr. e. 7. évezredtől fogva bánják a lápisz lazulit a Sar-i Sang bányáiban, Shortugai területén, és más bányákban Badakhshan tartományban, a mai északkeleti Afganisztánban. 7570 BCE-re datált lápisz lazuli tárgyakat találtak Bhirranában, ez az Indus-völgyi civilizáció legrégibb lelőhelye. A lápisz magas értéket képviselt az Indus-völgyi Civilizáció (i. e. 3300–1900) idején. Lápisz gyöngyszemeket találtak a Mehrgarhban, a Kaukázusban és olyan távolságokra is, mint Mauritánia. A Tutankhamon (i.e. 1341–1323 BCE) síremlékmaszkjában is használták.

A középkor végére Európa importálni kezdte a lápis lazulit porrá töréshez és ultramarinkék pigment kinyeréséhez. Ultramarinkéket használhattak a reneszánsz és barokk legfontosabb művészeinek közül néhányan – köztük Masaccio, Perugino, Titian és Vermeer; gyakran a festmények központi figuráinak, különösen a Szűz Mária ruházatánál szerepelt. Ultramarinkét találtak középkori apácák és írók fogzománcában is, talán azzal magyarázható, hogy festés közben a festő eszközeit nyalogatták és így került a fogtartalmukba a pigment.

Történelem
A Tepe Gawra ásatások kimutatták, hogy a lápisz lazulit körülbelül az Ubaidi kor vége felé, i.e. 4900–4000 között érkezett Mezopotámiába. A hagyományos felfogás szerint a lápisz lazulit Távol-Keletről, Badakhshanból származott. Valóban, a perzsa lāžavard/lāževard (lájvvard), amelyet gyakran írnak lājevardnak is, általában úgy értelmezik, hogy helyi közegről származik.

A perzsa nyelvből az arab lāzaward a lazulum angol szó etimológiai forrása mind az azure (a középkori francia azur útján), mind a medieval latin lazulum szó között, amely „mennyet” vagy „ég” jelentésre fejlődött. A diszambiguáció érdekében a lápis lazulī- t használták magára a kőre utalva, és ez a kifejezés vezette be a középmagyarba. Lazulum etimológiailag kapcsolódik a kék színhez, és több nyelvben, köztük a spanyol és portugál azul szó gyökeréül szolgál.

Észt északi Afganisztánban a bányák továbbra is a lápisz lazuli egyik fő forrásai. Jelentős mennyiséget adnak ki a Baikál-tó nyugati része, Oroszországban található bányáiból is, valamint a Chilei Andokból, ahol az Inka civilizáció által készített tárgyakat és ékszereket faragták. Kisebb mennyiségben bányásszák Pakisztánban, Olaszországban, Mongóliában, az Egyesült Államokban és Kanadában.

Tudomány és felhasználás
Összetétel
A lápisz lazuli legfontosabb ásványi összetevője a lazurit[14] (25–40%),[idézet szükséges] egy kék zeoldát szilikát ásvány a szodalit családból, kémiai képlete Na7Ca(Al6Si6O24)(SO4)(S3)·H2O. A legtöbb lápisz lazuli kalcitot (fehér) és piritot (fémes sárga) tartalmaz. Néhány példány augitot, diopside-ot, enstatitot, máát, hauynitet, hornblendet, noseant és kénben gazdag löllingit geyeritet is tartalmaz.

A lápisz lazulit általában kristályos márványban fordul elő érintkezési metamorfizmus következtében.

Szín

Szemmel nézve a látható kék színt a kristályban található triszulfur gyökion (S•−3) jelenléte okozza. A-diszulfur (S•−2) és a tetraszulfur (S•−4) gyökök jelenléte sárgás vagy vöröses színre tolhatja el a színt. Ezek a gyökillen savas anionok helyettesítik a kloridionokat a szodalit szerkezetében. A S•−3 gyökadhatónak van egy látható abszorpciós sávja a 595–620 nm tartományban, amely nagy moláris abszorpciós értékkel jár, így adja a fényes kék színt.

Források
A lápisz lazuli a Badakhshan tartomány északkeleti Afganisztánban található Kokcha folyóvölgyében található márványos kőzetek között kerül elő, ahol a Sar-i Sang bánya90 000 éve ismerését végzik. Afganisztán volt a lápisz forrása az ókori perzsa, egyiptomi és mezopotámiai civilizációk számára, valamint későbbi görögök és rómaiak számára. Az ókori egyiptomiak a Mezopotámiával folytatott kereskedelem részeként szerezték be az anyagot, és az ókori Etiópiából is hozták. A Súlyos Indus-völgyi Civilizáció idején körülbelül 2000 körül az Indus-völgyi kolóniát, amelyet ma Shortugainak neveznek, a lápisz bányáinál helyezték el.

Az afgán lerakódások mellett lápiszt a Andokban (a chilei Ovalle közelében) is kivonják; és Baikal-tó nyugati oldala Szibériában, Oroszországban a Tultui lazurit-telep adja a nyersanyagot. Kis mennyiségben bányásszák Angolában, Argentínában, Burmában, Etiópiában, Pakisztánban is.