René Magritte (1898-1967), after - Homesickness






Nyolc év tapasztalat értékbecslőként a barcelonai Balclis-nél, plakát szakértő.
Catawiki Vevővédelem
A befizetést biztonságban megőrizzük, amíg a termék kézbesítése meg nem történik. Részletek megtekintése
Trustpilot 4.4 | 145553 vélemény
A Trustpilot-on kiváló értékelésű.
Leírás az eladótól
René Magritte - Honvágy - Ofszetnyomás/plakátnyomat - 70 x 50 cm
Név: René Magritte
Cím: Homesickness
Típus: Eredeti művészeti plakát – Kiváló minőségű ofszetnyomás/plakátnyomat az 1941-es eredeti mű alapján
Kiadó: KMSKB - Magritte Foundation - Standaard Uitgeverij
Stílus: Modern – szürrealizmus
Jellemzők:
- Tökéletes állapot: A+
- 70 x 50 cm
- Nyomtatásban aláírva
- Magritte 1941-es eredeti műve alapján
TOVÁBBI INFORMÁCIÓ A MŰVÉSZRŐL:
René François Ghislain Magritte (Lessen, 1898. november 21. – Schaarbeek, 1967. augusztus 15.) belga szürrealista festő volt.
René Magritte kezdetben egy tapétagyár tervezőjeként dolgozott, később pedig számos plakátot is készített.
Magritte festői pályafutásának kezdetét a kubista, futurista és absztrakt művek jelentették, amelyekre hatással volt főnöke, Victor Servranckx, akivel az UPL tapétagyárban (les Usines Peters-Lacroix, Machelenben) dolgozott. Miután 1925-ben megismerkedett Giorgio de Chirico műveivel, Magritte alkotásai szürrealista elemeket kezdtek magukba olvasztani. De Chirico rendkívül realisztikusan ábrázolja a tárgyakat, ám egymástól teljesen eltérő oksági és időbeli összefüggésekben. Ezzel De Chirico kiemeli a tárgyak világának rejtélyességét. A dolgok hagyományos rendje és elhelyezése is így válik ironikussá.
Magritte főként festményeket (vászonra festett olajképeket), de gouache-okat, tárgyakat és kollázsokat is készített.
E.L.T. Mesens vezetésével közreműködött az Oesophage című folyóirat munkájában, és 1927-ben első önálló kiállítását is megrendezték a brüsszeli „Le Centaure” galériában.
1927 és 1930 között Magritte Párizs egyik elővárosában élt, ahol szürrealista szemléletét Paul Éluard és André Breton barátsága koronázta meg; utóbbi már 1924-ben megírta A szürrealista kiáltványt. Amikor Breton egyszer azt követelte, hogy Magritte felesége vegye le a keresztet ábrázoló nyakláncát, Magritte úgy döntött, visszatér Brüsszelbe.[1]
Amikor 1930-ban csődbe ment a „Galerie Le Centaure”, amellyel Magritte szerződésben állt, E.L.T. Mesens meg tudta vásárolni az összes művét, akkoriban mintegy 200-at.
1934-ben Magritte és köre a „cadavre exquis” technikáját képekkel is alkalmazta, követve azokat a nyelvi kísérleteket, amelyek során egy verset több költő közösen ír.
1934 és 1937 között Magritte „Emair” álnéven filmplakátokat rajzolt a német hangosfilm-forgalmazó Tobis Klangfilm számára. Leuven városi levéltárában hét, Magritte által tervezett plakátot őriznek.
A második világháború alatt Magritte a franciaországi Carcassonne-ban dolgozott és élt. Megélhetése érdekében műalkotásokat hamisított. Főként De Chirico, Picasso és Braque műveiről volt szó.[1] Egy rövid időszakban, 1940 és 1946 között, ügynöke tanácsára Magritte palettáját némileg gazdagította az impresszionista hangsúlyozás (az úgynevezett „Renoir-korszak”). Ez a stílus jobban eladhatónak bizonyult.
1945-ben, Belgiumba való visszatérése után, belépett a Belga Kommunista Pártba. 1948-ban rövid ideig képregényszerű stílusban festett, ám ez sem járt sikerrel.[1] Nem sokkal később azonban Magritte visszatért korábbi, szinte fotórealisztikus stílusához, amelyet a korábbi szürrealista környezetével való, egyre viharosabb kapcsolata miatt valamivel agresszívebbé tett (Goemans, Scutenaire, Nougé, Lecomte, Souris, E.L.T. Mesens). Magritte fekete humora gyakran morbid ábrázolásmódhoz vezette; ezt tovább „szürrealizálták” azok a néha lehetetlenül valószínűtlen címek, amelyeket műveinek adott.
1953-ban Magritte Nellens család megbízásából falfestményeket készített a belga tengerparti Knokke kaszinójában. Ezeket azóta a Királyi Műemlék- és Tájvédelmi Bizottság védelem alá helyezte. 1960-ban teljes életművéért elnyerte a Belga Állami Díjat. Ez volt az első alkalom, hogy a díjat festőművésznek ítélték oda.
Az 1950-es években Magritte művei igen keresettek voltak a New York-i gyűjtők körében. Ez magyarázza, hogy napjainkban miért található olyan sok Magritte-mű az amerikai gyűjteményekben. Leghíresebb ikonja, a La Trahison des Images is ott található.
Magritte 1967-ben, hasnyálmirigyrák következtében hunyt el Schaarbeekben, ahol a helyi temetőben nyugszik.
Magritte életművének legnagyobb része stílusát tekintve a szürrealizmushoz tartozik, amely a 20. század egyik jelentős művészeti irányzata. Számos művén meztelen nők és élethűen megfestett halak láthatók. Ez valószínűleg arra utal, hogy Magritte édesanyját meztelenül találta meg a Sambre folyóban, miután az öngyilkosságot követett el.
Magritte művei – Salvador Dalíéhoz és Carel Willinkéhez hasonlóan – rendkívül finoman megfestettek, ami kiemeli a valóságban nem létező ábrázolások realisztikus hatását.
Magritte legismertebb műve kétségkívül a La Trahison des Images (1928–29), vagyis „A kép árulása”, amelyen egy rendkívül realisztikus pipa ábrázolása alatt a Ceci n'est pas une pipe felirat olvasható. Ezen a művén René Magritte egy pipát festett, közvetlenül alatta pedig ez az üzenet áll: „Ez itt nem pipa” (Ceci n'est pas une pipe). Önmagát és a nézőt is arra akarja emlékeztetni, hogy ez egy olajfestékkel befestett vászon, vagyis egy festmény, nem pedig valódi pipa. Bármilyen utalás egy igazi pipára elárulja azt a tényt, hogy a pipa valójában egy eszme, amely tehát az elméből ered.
Azzal, hogy folyton kérdéseket tesz fel nekünk, és úgyszólván félrevezet bennünket, Magritte arra kényszerít, hogy elgondolkodjunk a művészetről. Magritte műveinek címei is ebben a megvilágításban értelmezhetők. Ezeknek a címeknek általában semmi közük a festmény témájához. A későbbi konceptuális művészek ezt a gondolatot a végletekig vitték installációkkal, performanszokkal vagy happeningekkel, és a műalkotást egy eszmére redukálták. Ez egyúttal kritikája azoknak a művészeknek is, akik szerint a valóságot a lehető leghűebben kell ábrázolni, ahogyan később a hiperrealisták tették. René Magritte szerint a festő feladata az, hogy más keretbe helyezze a valóságot. Művészete mindig több kérdést vet fel, mint amennyire választ tud adni. Jó példa erre a sellőt ábrázoló festmény, amelyen a lénynek halfeje és emberi lába van. Jellemző az a festmény is, amelyen egy rendkívül élethű hal a farkánál égő szivarrá változik, gomolygó füsttel („l'Exception”, 1963). Magritte művei az olajfestés vásznon alkalmazott technikájának rendkívüli mesterségbeli tudásáról is tanúskodnak.
Magritte számos műve metamorfózist, az egyik tárgy másikká való átalakulását mutatja be. Más tekintetben is lehetetlen dolgokat ábrázolnak: ilyen például az éjszakai lakóházak sorozata, fölöttük nappali fényben ragyogó, világos égbolttal. Vagy egy fa levelei elé függesztett hold. Baglyok vagy más madarak, amelyek növényként nőnek ki a földből.
Rokon művészek: Morris Louis Yves Klein Lucio Fontana Piet Mondriaan Niki de Saint Phalle Otto Piene Heinz Mack Kazimir Malevich Jean Tinguely Rainer Maria Latzke Jef Verheyen Pol Bury Walter Leblanc Rene Magritte André Racz Pierre Alechinsky Victor Vasarely Georges Vantongerloo Yves Klein Otto Piene Heinz Mack Lucio Fontana Piero Manzoni Jesús Rafael Soto Victor Vasarely Karl Otto Götz Gerhard Richter Anselm Kiefer Georg Baselitz Jannis Kounellis Cy Twombly Antoni Tàpies Hans Hartung Pierre Soulages Mark Rothko Kazuo Shiraga Bridget Riley Agostino Bonalumi Jean Tinguely Niki de Saint Phalle Guy Vandenbranden Marcel Duchamp Joseph Beuys Jean Tinguely Alexander Calder Nam June Paik Claes Oldenburg Chris Burden Richard Buckminster Fuller Karel Appel Asger Jorn Constant Nieuwenhuys Corneille Jean Dubuffet Jackson Pollock Willem de Kooning Hans Hartung Joan Miró Antoni Tàpies Sam Francis Franz Kline Mark Tobey André Masson Lucio Fontana Eduardo Chillida Kazuo Shiraga Zao Wou-Ki
René Magritte - Honvágy - Ofszetnyomás/plakátnyomat - 70 x 50 cm
Név: René Magritte
Cím: Homesickness
Típus: Eredeti művészeti plakát – Kiváló minőségű ofszetnyomás/plakátnyomat az 1941-es eredeti mű alapján
Kiadó: KMSKB - Magritte Foundation - Standaard Uitgeverij
Stílus: Modern – szürrealizmus
Jellemzők:
- Tökéletes állapot: A+
- 70 x 50 cm
- Nyomtatásban aláírva
- Magritte 1941-es eredeti műve alapján
TOVÁBBI INFORMÁCIÓ A MŰVÉSZRŐL:
René François Ghislain Magritte (Lessen, 1898. november 21. – Schaarbeek, 1967. augusztus 15.) belga szürrealista festő volt.
René Magritte kezdetben egy tapétagyár tervezőjeként dolgozott, később pedig számos plakátot is készített.
Magritte festői pályafutásának kezdetét a kubista, futurista és absztrakt művek jelentették, amelyekre hatással volt főnöke, Victor Servranckx, akivel az UPL tapétagyárban (les Usines Peters-Lacroix, Machelenben) dolgozott. Miután 1925-ben megismerkedett Giorgio de Chirico műveivel, Magritte alkotásai szürrealista elemeket kezdtek magukba olvasztani. De Chirico rendkívül realisztikusan ábrázolja a tárgyakat, ám egymástól teljesen eltérő oksági és időbeli összefüggésekben. Ezzel De Chirico kiemeli a tárgyak világának rejtélyességét. A dolgok hagyományos rendje és elhelyezése is így válik ironikussá.
Magritte főként festményeket (vászonra festett olajképeket), de gouache-okat, tárgyakat és kollázsokat is készített.
E.L.T. Mesens vezetésével közreműködött az Oesophage című folyóirat munkájában, és 1927-ben első önálló kiállítását is megrendezték a brüsszeli „Le Centaure” galériában.
1927 és 1930 között Magritte Párizs egyik elővárosában élt, ahol szürrealista szemléletét Paul Éluard és André Breton barátsága koronázta meg; utóbbi már 1924-ben megírta A szürrealista kiáltványt. Amikor Breton egyszer azt követelte, hogy Magritte felesége vegye le a keresztet ábrázoló nyakláncát, Magritte úgy döntött, visszatér Brüsszelbe.[1]
Amikor 1930-ban csődbe ment a „Galerie Le Centaure”, amellyel Magritte szerződésben állt, E.L.T. Mesens meg tudta vásárolni az összes művét, akkoriban mintegy 200-at.
1934-ben Magritte és köre a „cadavre exquis” technikáját képekkel is alkalmazta, követve azokat a nyelvi kísérleteket, amelyek során egy verset több költő közösen ír.
1934 és 1937 között Magritte „Emair” álnéven filmplakátokat rajzolt a német hangosfilm-forgalmazó Tobis Klangfilm számára. Leuven városi levéltárában hét, Magritte által tervezett plakátot őriznek.
A második világháború alatt Magritte a franciaországi Carcassonne-ban dolgozott és élt. Megélhetése érdekében műalkotásokat hamisított. Főként De Chirico, Picasso és Braque műveiről volt szó.[1] Egy rövid időszakban, 1940 és 1946 között, ügynöke tanácsára Magritte palettáját némileg gazdagította az impresszionista hangsúlyozás (az úgynevezett „Renoir-korszak”). Ez a stílus jobban eladhatónak bizonyult.
1945-ben, Belgiumba való visszatérése után, belépett a Belga Kommunista Pártba. 1948-ban rövid ideig képregényszerű stílusban festett, ám ez sem járt sikerrel.[1] Nem sokkal később azonban Magritte visszatért korábbi, szinte fotórealisztikus stílusához, amelyet a korábbi szürrealista környezetével való, egyre viharosabb kapcsolata miatt valamivel agresszívebbé tett (Goemans, Scutenaire, Nougé, Lecomte, Souris, E.L.T. Mesens). Magritte fekete humora gyakran morbid ábrázolásmódhoz vezette; ezt tovább „szürrealizálták” azok a néha lehetetlenül valószínűtlen címek, amelyeket műveinek adott.
1953-ban Magritte Nellens család megbízásából falfestményeket készített a belga tengerparti Knokke kaszinójában. Ezeket azóta a Királyi Műemlék- és Tájvédelmi Bizottság védelem alá helyezte. 1960-ban teljes életművéért elnyerte a Belga Állami Díjat. Ez volt az első alkalom, hogy a díjat festőművésznek ítélték oda.
Az 1950-es években Magritte művei igen keresettek voltak a New York-i gyűjtők körében. Ez magyarázza, hogy napjainkban miért található olyan sok Magritte-mű az amerikai gyűjteményekben. Leghíresebb ikonja, a La Trahison des Images is ott található.
Magritte 1967-ben, hasnyálmirigyrák következtében hunyt el Schaarbeekben, ahol a helyi temetőben nyugszik.
Magritte életművének legnagyobb része stílusát tekintve a szürrealizmushoz tartozik, amely a 20. század egyik jelentős művészeti irányzata. Számos művén meztelen nők és élethűen megfestett halak láthatók. Ez valószínűleg arra utal, hogy Magritte édesanyját meztelenül találta meg a Sambre folyóban, miután az öngyilkosságot követett el.
Magritte művei – Salvador Dalíéhoz és Carel Willinkéhez hasonlóan – rendkívül finoman megfestettek, ami kiemeli a valóságban nem létező ábrázolások realisztikus hatását.
Magritte legismertebb műve kétségkívül a La Trahison des Images (1928–29), vagyis „A kép árulása”, amelyen egy rendkívül realisztikus pipa ábrázolása alatt a Ceci n'est pas une pipe felirat olvasható. Ezen a művén René Magritte egy pipát festett, közvetlenül alatta pedig ez az üzenet áll: „Ez itt nem pipa” (Ceci n'est pas une pipe). Önmagát és a nézőt is arra akarja emlékeztetni, hogy ez egy olajfestékkel befestett vászon, vagyis egy festmény, nem pedig valódi pipa. Bármilyen utalás egy igazi pipára elárulja azt a tényt, hogy a pipa valójában egy eszme, amely tehát az elméből ered.
Azzal, hogy folyton kérdéseket tesz fel nekünk, és úgyszólván félrevezet bennünket, Magritte arra kényszerít, hogy elgondolkodjunk a művészetről. Magritte műveinek címei is ebben a megvilágításban értelmezhetők. Ezeknek a címeknek általában semmi közük a festmény témájához. A későbbi konceptuális művészek ezt a gondolatot a végletekig vitték installációkkal, performanszokkal vagy happeningekkel, és a műalkotást egy eszmére redukálták. Ez egyúttal kritikája azoknak a művészeknek is, akik szerint a valóságot a lehető leghűebben kell ábrázolni, ahogyan később a hiperrealisták tették. René Magritte szerint a festő feladata az, hogy más keretbe helyezze a valóságot. Művészete mindig több kérdést vet fel, mint amennyire választ tud adni. Jó példa erre a sellőt ábrázoló festmény, amelyen a lénynek halfeje és emberi lába van. Jellemző az a festmény is, amelyen egy rendkívül élethű hal a farkánál égő szivarrá változik, gomolygó füsttel („l'Exception”, 1963). Magritte művei az olajfestés vásznon alkalmazott technikájának rendkívüli mesterségbeli tudásáról is tanúskodnak.
Magritte számos műve metamorfózist, az egyik tárgy másikká való átalakulását mutatja be. Más tekintetben is lehetetlen dolgokat ábrázolnak: ilyen például az éjszakai lakóházak sorozata, fölöttük nappali fényben ragyogó, világos égbolttal. Vagy egy fa levelei elé függesztett hold. Baglyok vagy más madarak, amelyek növényként nőnek ki a földből.
Rokon művészek: Morris Louis Yves Klein Lucio Fontana Piet Mondriaan Niki de Saint Phalle Otto Piene Heinz Mack Kazimir Malevich Jean Tinguely Rainer Maria Latzke Jef Verheyen Pol Bury Walter Leblanc Rene Magritte André Racz Pierre Alechinsky Victor Vasarely Georges Vantongerloo Yves Klein Otto Piene Heinz Mack Lucio Fontana Piero Manzoni Jesús Rafael Soto Victor Vasarely Karl Otto Götz Gerhard Richter Anselm Kiefer Georg Baselitz Jannis Kounellis Cy Twombly Antoni Tàpies Hans Hartung Pierre Soulages Mark Rothko Kazuo Shiraga Bridget Riley Agostino Bonalumi Jean Tinguely Niki de Saint Phalle Guy Vandenbranden Marcel Duchamp Joseph Beuys Jean Tinguely Alexander Calder Nam June Paik Claes Oldenburg Chris Burden Richard Buckminster Fuller Karel Appel Asger Jorn Constant Nieuwenhuys Corneille Jean Dubuffet Jackson Pollock Willem de Kooning Hans Hartung Joan Miró Antoni Tàpies Sam Francis Franz Kline Mark Tobey André Masson Lucio Fontana Eduardo Chillida Kazuo Shiraga Zao Wou-Ki
