Egy fa szobra. - Dan - Elefántcsontpart (Nincs minimálár)
01
nap
12
óra
13
perc
24
másodperc
Jelenlegi licit
€ 59
Nincs minimálár
Szakértő
Dimitri André által kiválasztva
Afrikai tanulmányok mesterdiplomával és 15 év afrikai művészeti tapasztalattal rendelkezik.
Becslés € 230 - € 270
 | 59 € | |
|---|---|---|
 | 54 € | |
 | 47 € | |
Catawiki Vevővédelem
A befizetést biztonságban megőrizzük, amíg a termék kézbesítése meg nem történik. Részletek megtekintése
Trustpilot 4.4 | 145304 vélemény
A Trustpilot-on kiváló értékelésű.
Az „A wooden sculpture” című fa szék a Côte d’Ivoire-i Dan néphez köthető, és 25 cm magas.
AI-támogatott összefoglaló
Leírás az eladótól
Chaise Dan – Hagyományos fa szék magas háttámlával
Származási hely: Man régió, nyugat-elefántcsontparti Côte d’Ivoire (Elefántcsontpart)
Kulturális attribúció: Dan, feltételezett
Anyag: Faragott és összeillesztett fa, használat során kialakult sötétbarna–feketés patinával
Keltezés: Nem biztos
Leírás
Ez a nyugat-elefántcsontparti Man régióból származó fa szék figyelemre méltó szerkezeti világosságával, visszafogott, építészeti jellegű formanyelvével és kifejező, sötét patinájú felületével tűnik ki. Az alacsony szék csaknem téglalap alakú ülőlapból, négy rövid, erős lábból és magas, nyitott háttámlából áll, amelynek felső részét egy hosszú, enyhén ívelt keresztléc alkotja. Az ülőlap lapos, majdnem téglalap alakú deszkából készült, oldalait pedig két erős, hosszúkás faelem keretezi. Ezek lekerekített, kissé kiálló végei jellegzetes plasztikai tagolást kölcsönöznek a széknek. Különösen feltűnő a négy rövid láb, amelyek egymásra helyezett, csaknem hengeres vagy kúposan lekerekített részekből állnak. Zömök kialakításuk stabil benyomást kelt, ugyanakkor szinte szoborszerű megjelenést ad a széknek. A háttámlát két karcsú, függőleges oszlop tartja, amelyek az ülőlap oldalsó kereteinek hátsó részéből emelkednek ki. A köztük lévő tér teljesen nyitott marad. A felső keresztléc vonala enyhén szabálytalan, és mindkét oldalon túlnyúlik a függőleges oszlopokon. Végek hangsúlyát kis, megvastagított lezárások adják. Az egész szerkezet a vízszintes és függőleges elemek gondos egyensúlyáról tanúskodik. A sötétbarna–feketés fa felületén számos kopásnyom, apró bemélyedés és világosabb elszíneződés látható. A melegebb, vörösesbarna faárnyalatok különösen az ülőlap széleinél és a kiálló végeknél figyelhetők meg. Ezek az elváltozások hosszan tartó használattal összeegyeztethetők, de nem teszik lehetővé a megbízható keltezést. Az egyes alkatrészek illesztése gondosan kivitelezett szerkezetre utal, amelynek pontos készítési technikája a fénykép alapján nem állapítható meg teljes bizonyossággal.
Kulturális és földrajzi háttér
A dan nép Nyugat-Elefántcsontpart és Libéria szomszédos északkeleti részének egyik legjelentősebb etnikai csoportja. Történelmi településterületeik a mai Tonkpi régió erdős hegyein és dombvidékein húzódnak, amelynek legfontosabb városi központja Man városa. A régió kulturális történetét a dan, mano, wè és más szomszédos közösségek közötti szoros kapcsolatok jellemzik. A dan nép különösen jelentős maszkhagyományáról és kifinomult fafaragásáról ismert. A maszkok és figurális ábrázolások mellett tárgyi kultúrájuk számos gondosan készített használati tárgyat is magában foglal, amelyek formája gyakorlati és társadalmi jelentőséget egyaránt hordozhat. Az ülőalkalmatosságok számos nyugat-afrikai társadalomban különleges helyet foglalnak el: nemcsak a testi pihenést szolgálják, hanem a társadalmi rangra, a személyes méltóságra és a nyilvános megjelenésre vonatkozó elképzeléseket is közvetíthetik. Egy szék kialakítása utalhat tulajdonosa társadalmi helyzetére, a közösségen belüli szerepére vagy bizonyos szertartási környezetekre. A dan nép esetében azonban különbséget kell tenni az általános nyugat-afrikai ülőbútor-használati elképzelések és a kifejezetten dokumentált helyi hagyományok között. A jelen tárgy dan attribúciója a Man régióként megadott származási helyén alapul. További provenienciaadatok vagy megbízható összehasonlító darabok nélkül nem állapítható meg, hogy a szék egy meghatározott helyi műhelyhez vagy konkrét társadalmi funkcióhoz köthető-e.
Funkció és társadalmi jelentőség
A szék kialakítása alacsony ülésmagasságot társít viszonylag magas háttámlával. Ez a kombináció megkülönbözteti az egyszerű zsámolyoktól, és személyre szabottabb, meghatározott ülőhelyzethez tervezett formát ad neki. A széles ülőlap stabil támaszt biztosít, míg a nyitott háttámla megtámasztja a testet anélkül, hogy vizuálisan elnehezítené a tárgyat. A négy rövid láb alacsony, talajközeli ülőhelyzetet biztosít, amely számos nyugat-afrikai lakó- és közösségi térben elterjedt. Nem világos, hogy a széket eredetileg mindennapi ülőalkalmatosságként, egy megbecsült személy személyes tulajdonaként vagy különleges társadalmi alkalmakon használták-e. A lábvégződések és az oldalsó keretelemek gondos kialakítása a pusztán funkcionális használaton túlmutató esztétikai jelentőségre utalhat. Az is elképzelhető, hogy kidolgozása és kézműves kivitelezése miatt értékes személyes tárgyként tartották számon. Ezt a konkrét tárgyat illetően azonban sem a beavatási társaságokkal, az ősök tiszteletéhez kapcsolódó szertartásokkal, sem politikai tisztségekkel összefüggő sajátos használat nincs dokumentálva. Ezért további néprajzi bizonyítékok nélkül nem lenne indokolt szertartási vagy rangjelző székként meghatározni.
Művészettörténeti elemzés
Művészettörténeti szempontból a szék figyelemre méltó, önálló plasztikai karakterrel rendelkezik. Formavilága világos építészeti elvre épül: néhány szerkezeti elem kiegyensúlyozott összformává áll össze. Az alacsony, téglalap alakú ülőlap alkotja a kompozíció vízszintes súlypontját, míg a két karcsú háttámlaoszlop határozott függőleges irányú mozgást hoz létre. A hosszú, enyhén ívelt keresztléc felül lezárja ezt a mozgást, és jellegzetes sziluettet kölcsönöz a tárgynak. Különösen érdekes a tömör, zömök lábak és a viszonylag könnyed háttámla viszonya. A lábak szinte önálló kis szobrokként hatnak, egymásra helyezett, lekerekített formáik ritmikus tagolást teremtenek. Ezzel szemben a két háttámlaoszlop karcsú és visszafogott. Az alkotóelemek tudatos megkülönböztetése a tömeg és a könnyedség közötti kiegyensúlyozott feszültséget ad a széknek. Az oldalsó keretelemek lágyan lekerekített végei plasztikai hangsúlyukkal egészítik ki a tárgy szerkezeti jellegét. A felső keresztléc enyhén szabálytalan vonala kiemeli a kézi megmunkálás jellegét, és megelőzi a szigorúan geometrikus hatást. Figyelemre méltó az ülőlap és a háttámla közötti nyitott tér jelentősége is. Ez a teljes kompozíció lényeges része, és a háttámlát szinte önálló építészeti keretként láttatja. A nyugat-afrikai ülőbútorok tágabb összefüggésében a szék ahhoz a hagyományhoz sorolható, amelyben a funkcionális tárgyak gondos arányképzés, plasztikai formálás és az anyag sajátosságaihoz igazodó felületkezelés révén önálló esztétikai minőségre tesznek szert. A dan fafaragáson belüli pontosabb stílustörténeti besoroláshoz azonban további összehasonlító elemzés szükséges.
A szék jelentősége is figyelemre méltó. Művészettörténeti értékelés
A dan néphez kötött szék kivételes művészi minősége a szerkezeti egyszerűség, a plasztikai egyensúly és az anyag kifejezőerejének ötvözésében rejlik. Az alacsony ülőlap, az erős lábak és a nyitott háttámla világosan tagolt kompozíciót alkotnak, amelynek hatása elsősorban a vízszintes és függőleges elemek viszonyából fakad. A sötét, patinás fa felület meleg, az idő során kialakult megjelenést kölcsönöz a tárgynak, és feltárja a kézműves megmunkálás, valamint a lehetséges használat nyomait. A szék jellegzetes formanyelvét különösen a gondosan kialakított lábvégződések és a finoman ívelt felső keresztléc adják. A dan nép tárgyi kultúrájának kontextusában a tárgy a kézműves formatervezés jelentőségét szemlélteti a maszkok és figurák ismertebb készítésén túl. Esztétikai hatása nem díszítő túlzásokból, hanem az arányokra, a szerkezetre és az anyagra irányuló tudatos figyelemből ered. Kifejezett plasztikai jelenlétű használati tárgyként a szék a nyugat-afrikai fafaragás figyelemre méltó példája. Pontos keltezése, eredeti társadalmi funkciója, valamint egy meghatározott műhelyhez való esetleges kapcsolata további dokumentáció hiányában tisztázatlan marad.
Irodalom
Eberhard Fischer és Hans Himmelheber: The Art of the Dan. Museum Rietberg, Zürich, 1976.
Hans Himmelheber: Negro Art and Negro Artists. Klinkhardt & Biermann, Braunschweig, 1960.
Christopher D. Roy: Art and Life in Africa. University of Iowa, Iowa City, 1992.
A fent említett kiadványok általános művészettörténeti és néprajzi kontextust nyújtanak a dan kultúrához és a nyugat-afrikai fafaragáshoz. Nem igazolják azonban a jelen szék közvetlen publikálását, és nem határozzák meg egyértelműen annak eredeti társadalmi funkcióját.
Szerzői jog és tudományos dokumentáció
Az információk és fényképek egy része mesterséges intelligencia segítségével készült, és néprajzi, régészeti, valamint művészettörténeti publikált forrásokon alapul. Az eredeti szövegeket és fényképeket szerzői jog védheti. A jogtulajdonosok valamennyi joga fenntartva.
Leltári szám: MAZ32628
Adatközlő: Ouro
Az eladó története
Wolfgang Jaenicke elköteleződése az afrikai művészet iránt nem a terepen vagy a piactéren kezdődött, hanem egy csendesebb, belsőbb térben—papírok, könyvek és az apja tulajdonában lévő tárgyak között. A Németország egykori gyarmatainak archívuma nem egyetlen történetet rendezett el; sokat sugallt. Elhívta a vizsgálódást a tisztelet helyett, és korán megtanította Jaenicke-nak, hogy a tárgyak soha nem némák. Bennük hordozzák az időt—a törés és a folytonosság ugyanabban a formában—és azt kérik, hogy olvassuk őket olyan gondosan, mint a szövegeket.
Több mint egynegyed évszázad óta Jaenicke gyűjtőként, kereskedőként és közvetítőként dolgozik, bár egyik kifejezés sem fogja teljesen megfogni a gyakorlata alakját. A régebben egy laza csoportosításban „Törzsi művészetként” emlegetett kategória soha nem tűnt számára lezárt vagy történeti kategóriának. Ehelyett ez élő hagyományok összessége, amelyek folyamatosan a jelennel alkudoznak. Akademiai képzése — etnológia, művészettörténet és összehasonlító jog — nyelvtant adott. A nyelvet magát máshol tanulta. Maliban, Kamerunban, Elefántcsontparton, Burkinában, Togóban és Ghánában a tudás lassan alakult ki, többszöri találkozások révén, amelyek kapcsolatokká fokoztak, és amelyekben a bizalom nem egyetlen lépésben, hanem évek alatt épült.
Mali lett e tapasztalat gravitációs közepe. 2002 és 2012 között Jaenicke Bamakoban és Séguban élt és dolgozott, ahol a Tribalartforum nevű galériát vezette a Niger folyóparton. A tér nem könnyű időrendi rendet követett. Szobrok és kerámiák megosztották a helységet a fényképezéssel, és Malick Sidibé művei—a 1970-es évek mali fiatalságának magabiztos és exuberáns képei—a régebbi rituális formák mellett lógtak. A hatás nem nosztalgikus volt, hanem tisztító: a múlt és a jelen nem kizárják egymást; egymást élesítják.
A 2012-es háború hirtelen véget vetett ennek a fejezetnek, ahogy a háborúk általában teszik. De a munka nem olvadt fel. Aguibou Kamaté-vel együtt Lomé-ba, a helyekhez közelebb, ahol sok tárgy ered, és ahol azok útjai tovább haladnak, újra összegyűltek. 2018 óta Berlin a térkép másik pontjává vált. A Galerie Wolfgang Jaenicke most a Charlottenburg kastély közelében működik, egy kis specialistákból álló csapat támogatásával. Fókuszában különösen a Nyugat-afrikai bronzok és terrakották állnak—föld és tűz formálta anyagok, és az emlékezet olyan formái, amelyek nem könnyen fordíthatók le.
Ami Jaenicke gyakorlatát megkülönbözteti, nem csupán földrajzi kiterjedése, hanem belső feszültsége. A terepmunkát a forráskutatással párosítja; a kereskedelmet úgy kezeli, mint a felelősséggel elválaszthatatlan részt. Múzeumokkal és tudományos kezdeményezésekkel együttműködve a keringést nem kivonásként, hanem befejezetlen etikai folyamatként fogalmazza meg. A cél nem a tárgyak világból való eltávolítása és lezárása, hanem olvashatóan tartása benne—hagyva, hogy tovább szólaljanak meg, még akkor is, ha beszédük feltételei megváltoznak.
------------
Galerie Wolfgang Jaenicke egy berlini székhelyű galéria Nyugat-afrikai szobrászat, bronzok, terrakották, maszkolás és kortárs afrikai művészet területére specializálódott. Vezetője Wolfgang Jaenicke, akinek munkája gyűjtést, kereskedelmet, forráskutatást, terepmunkát és archív dokumentációt ötvöz.
A galéria saját beszámolója szerint Jaenicke etnológiát, művészettörténetet és összehasonlító jogot tanult, és több mint húszöt évnyi afrikai művészettel kapcsolatos területen dolgozott. Tevékenységei Maliban, Kamerunban, Elefántcsontparton, Burkina Fasso-ban, Ghánában és Togóban végzett hosszú távú tevékenységen alapulnak. Ahelyett, hogy az afrikai művészetet lezárt történeti kategóriaként mutatná be, azt úgy írja le, mint élő közösségek által formált, változó történelmi kontextusokkal összetett kulturális hagyományt.
Különösen fontos szakasza pályafutásának Mali volt, ahol kb. 2002 és 2012 között Bamakoban és Séguban élt és dolgozott. Itt üzemeltette a Tribalartforum-ot, egy olyan galériát, amely a történelmi afrikai szobrászatot ötvözte kortárs afrikai fényképezéssel, beleértve Malick Sidibé műveit is. Mali politikai és katonai válsága 2012-ben lezárta ezt a tevékenységi periódust.
Később, Aguibou Kamaté-vel együtt Jaenicke Lomé-ból, Togótból folytatta a munkát, mielőtt Berlinben a Charlottenburg-kastély közelében galériás jelenlétet alapított. A galéria külön hangsúlyt fektet Nyugat-afrikai bronzokra, terrakottákra, Beninhez és Ife-hez kapcsolódó művekre, Nok-szobrászatra, Dogon művészetre, Baule szobrászatra, Senufo tárgyakra és Yoruba anyagokra.
Egynemű jellemzője Jaenicke közönségre vonatkozó álláspontjának, hogy ismét hangsúlyozza a forrásfeltárás átláthatóságát és a restitúcióról folytatott vitákat. Számos közzétett tárgyleírásban a galéria kifejezetten tárgyalja a kivitel dokumentációi, az UNESCO-konvenciók, a tulajdon- történetek és a tudósokkal és restitúciós kutatókkal folytatott kommunikáció körüli kérdéseket. Ezek a nyilatkozatok a kortárs vita szélesebb körére reflektálnak az afrikai kulturális örökség körforgásáról, jogi szempontjairól, gyűjtési történetéről és múzeumi beszerzési gyakorlatokról.
A galéria kiterjedt online archívumokat és katalógusokat tart fenn, amelyek százafrikai tárgyat dokumentálnak, ideértve Benin és Ife bronzait, Nok terrakottákat, Dogon szobrokat, Baule figurákat, Fon tárgyakat, Moba figurákat és más Nyugat-afrikai anyagokat.
A kutatók számára, akik az afrikai művészeti kereskedelem történetére kíváncsiak, Jaenicke a későbbi generációt képviseli a kereskedők között olyan figurákkal összehasonlítva, mint John J. Klejman. Míg Klejman a 1950-es–1970-es évek utáni New York-i piac tagja volt, Jaenicke munkáját a terep dokumentációval, forráskutatással, restitúciós vitákkal, digitális archívumokkal és a Nyugat-afrikai hálózatokkal és művészekkel való közvetlen elkötelezettség formálta.
Ez a szöveg AI információ alapján készült
Fordítás a Google Fordító általChaise Dan – Hagyományos fa szék magas háttámlával
Származási hely: Man régió, nyugat-elefántcsontparti Côte d’Ivoire (Elefántcsontpart)
Kulturális attribúció: Dan, feltételezett
Anyag: Faragott és összeillesztett fa, használat során kialakult sötétbarna–feketés patinával
Keltezés: Nem biztos
Leírás
Ez a nyugat-elefántcsontparti Man régióból származó fa szék figyelemre méltó szerkezeti világosságával, visszafogott, építészeti jellegű formanyelvével és kifejező, sötét patinájú felületével tűnik ki. Az alacsony szék csaknem téglalap alakú ülőlapból, négy rövid, erős lábból és magas, nyitott háttámlából áll, amelynek felső részét egy hosszú, enyhén ívelt keresztléc alkotja. Az ülőlap lapos, majdnem téglalap alakú deszkából készült, oldalait pedig két erős, hosszúkás faelem keretezi. Ezek lekerekített, kissé kiálló végei jellegzetes plasztikai tagolást kölcsönöznek a széknek. Különösen feltűnő a négy rövid láb, amelyek egymásra helyezett, csaknem hengeres vagy kúposan lekerekített részekből állnak. Zömök kialakításuk stabil benyomást kelt, ugyanakkor szinte szoborszerű megjelenést ad a széknek. A háttámlát két karcsú, függőleges oszlop tartja, amelyek az ülőlap oldalsó kereteinek hátsó részéből emelkednek ki. A köztük lévő tér teljesen nyitott marad. A felső keresztléc vonala enyhén szabálytalan, és mindkét oldalon túlnyúlik a függőleges oszlopokon. Végek hangsúlyát kis, megvastagított lezárások adják. Az egész szerkezet a vízszintes és függőleges elemek gondos egyensúlyáról tanúskodik. A sötétbarna–feketés fa felületén számos kopásnyom, apró bemélyedés és világosabb elszíneződés látható. A melegebb, vörösesbarna faárnyalatok különösen az ülőlap széleinél és a kiálló végeknél figyelhetők meg. Ezek az elváltozások hosszan tartó használattal összeegyeztethetők, de nem teszik lehetővé a megbízható keltezést. Az egyes alkatrészek illesztése gondosan kivitelezett szerkezetre utal, amelynek pontos készítési technikája a fénykép alapján nem állapítható meg teljes bizonyossággal.
Kulturális és földrajzi háttér
A dan nép Nyugat-Elefántcsontpart és Libéria szomszédos északkeleti részének egyik legjelentősebb etnikai csoportja. Történelmi településterületeik a mai Tonkpi régió erdős hegyein és dombvidékein húzódnak, amelynek legfontosabb városi központja Man városa. A régió kulturális történetét a dan, mano, wè és más szomszédos közösségek közötti szoros kapcsolatok jellemzik. A dan nép különösen jelentős maszkhagyományáról és kifinomult fafaragásáról ismert. A maszkok és figurális ábrázolások mellett tárgyi kultúrájuk számos gondosan készített használati tárgyat is magában foglal, amelyek formája gyakorlati és társadalmi jelentőséget egyaránt hordozhat. Az ülőalkalmatosságok számos nyugat-afrikai társadalomban különleges helyet foglalnak el: nemcsak a testi pihenést szolgálják, hanem a társadalmi rangra, a személyes méltóságra és a nyilvános megjelenésre vonatkozó elképzeléseket is közvetíthetik. Egy szék kialakítása utalhat tulajdonosa társadalmi helyzetére, a közösségen belüli szerepére vagy bizonyos szertartási környezetekre. A dan nép esetében azonban különbséget kell tenni az általános nyugat-afrikai ülőbútor-használati elképzelések és a kifejezetten dokumentált helyi hagyományok között. A jelen tárgy dan attribúciója a Man régióként megadott származási helyén alapul. További provenienciaadatok vagy megbízható összehasonlító darabok nélkül nem állapítható meg, hogy a szék egy meghatározott helyi műhelyhez vagy konkrét társadalmi funkcióhoz köthető-e.
Funkció és társadalmi jelentőség
A szék kialakítása alacsony ülésmagasságot társít viszonylag magas háttámlával. Ez a kombináció megkülönbözteti az egyszerű zsámolyoktól, és személyre szabottabb, meghatározott ülőhelyzethez tervezett formát ad neki. A széles ülőlap stabil támaszt biztosít, míg a nyitott háttámla megtámasztja a testet anélkül, hogy vizuálisan elnehezítené a tárgyat. A négy rövid láb alacsony, talajközeli ülőhelyzetet biztosít, amely számos nyugat-afrikai lakó- és közösségi térben elterjedt. Nem világos, hogy a széket eredetileg mindennapi ülőalkalmatosságként, egy megbecsült személy személyes tulajdonaként vagy különleges társadalmi alkalmakon használták-e. A lábvégződések és az oldalsó keretelemek gondos kialakítása a pusztán funkcionális használaton túlmutató esztétikai jelentőségre utalhat. Az is elképzelhető, hogy kidolgozása és kézműves kivitelezése miatt értékes személyes tárgyként tartották számon. Ezt a konkrét tárgyat illetően azonban sem a beavatási társaságokkal, az ősök tiszteletéhez kapcsolódó szertartásokkal, sem politikai tisztségekkel összefüggő sajátos használat nincs dokumentálva. Ezért további néprajzi bizonyítékok nélkül nem lenne indokolt szertartási vagy rangjelző székként meghatározni.
Művészettörténeti elemzés
Művészettörténeti szempontból a szék figyelemre méltó, önálló plasztikai karakterrel rendelkezik. Formavilága világos építészeti elvre épül: néhány szerkezeti elem kiegyensúlyozott összformává áll össze. Az alacsony, téglalap alakú ülőlap alkotja a kompozíció vízszintes súlypontját, míg a két karcsú háttámlaoszlop határozott függőleges irányú mozgást hoz létre. A hosszú, enyhén ívelt keresztléc felül lezárja ezt a mozgást, és jellegzetes sziluettet kölcsönöz a tárgynak. Különösen érdekes a tömör, zömök lábak és a viszonylag könnyed háttámla viszonya. A lábak szinte önálló kis szobrokként hatnak, egymásra helyezett, lekerekített formáik ritmikus tagolást teremtenek. Ezzel szemben a két háttámlaoszlop karcsú és visszafogott. Az alkotóelemek tudatos megkülönböztetése a tömeg és a könnyedség közötti kiegyensúlyozott feszültséget ad a széknek. Az oldalsó keretelemek lágyan lekerekített végei plasztikai hangsúlyukkal egészítik ki a tárgy szerkezeti jellegét. A felső keresztléc enyhén szabálytalan vonala kiemeli a kézi megmunkálás jellegét, és megelőzi a szigorúan geometrikus hatást. Figyelemre méltó az ülőlap és a háttámla közötti nyitott tér jelentősége is. Ez a teljes kompozíció lényeges része, és a háttámlát szinte önálló építészeti keretként láttatja. A nyugat-afrikai ülőbútorok tágabb összefüggésében a szék ahhoz a hagyományhoz sorolható, amelyben a funkcionális tárgyak gondos arányképzés, plasztikai formálás és az anyag sajátosságaihoz igazodó felületkezelés révén önálló esztétikai minőségre tesznek szert. A dan fafaragáson belüli pontosabb stílustörténeti besoroláshoz azonban további összehasonlító elemzés szükséges.
A szék jelentősége is figyelemre méltó. Művészettörténeti értékelés
A dan néphez kötött szék kivételes művészi minősége a szerkezeti egyszerűség, a plasztikai egyensúly és az anyag kifejezőerejének ötvözésében rejlik. Az alacsony ülőlap, az erős lábak és a nyitott háttámla világosan tagolt kompozíciót alkotnak, amelynek hatása elsősorban a vízszintes és függőleges elemek viszonyából fakad. A sötét, patinás fa felület meleg, az idő során kialakult megjelenést kölcsönöz a tárgynak, és feltárja a kézműves megmunkálás, valamint a lehetséges használat nyomait. A szék jellegzetes formanyelvét különösen a gondosan kialakított lábvégződések és a finoman ívelt felső keresztléc adják. A dan nép tárgyi kultúrájának kontextusában a tárgy a kézműves formatervezés jelentőségét szemlélteti a maszkok és figurák ismertebb készítésén túl. Esztétikai hatása nem díszítő túlzásokból, hanem az arányokra, a szerkezetre és az anyagra irányuló tudatos figyelemből ered. Kifejezett plasztikai jelenlétű használati tárgyként a szék a nyugat-afrikai fafaragás figyelemre méltó példája. Pontos keltezése, eredeti társadalmi funkciója, valamint egy meghatározott műhelyhez való esetleges kapcsolata további dokumentáció hiányában tisztázatlan marad.
Irodalom
Eberhard Fischer és Hans Himmelheber: The Art of the Dan. Museum Rietberg, Zürich, 1976.
Hans Himmelheber: Negro Art and Negro Artists. Klinkhardt & Biermann, Braunschweig, 1960.
Christopher D. Roy: Art and Life in Africa. University of Iowa, Iowa City, 1992.
A fent említett kiadványok általános művészettörténeti és néprajzi kontextust nyújtanak a dan kultúrához és a nyugat-afrikai fafaragáshoz. Nem igazolják azonban a jelen szék közvetlen publikálását, és nem határozzák meg egyértelműen annak eredeti társadalmi funkcióját.
Szerzői jog és tudományos dokumentáció
Az információk és fényképek egy része mesterséges intelligencia segítségével készült, és néprajzi, régészeti, valamint művészettörténeti publikált forrásokon alapul. Az eredeti szövegeket és fényképeket szerzői jog védheti. A jogtulajdonosok valamennyi joga fenntartva.
Leltári szám: MAZ32628
Adatközlő: Ouro
Az eladó története
Wolfgang Jaenicke elköteleződése az afrikai művészet iránt nem a terepen vagy a piactéren kezdődött, hanem egy csendesebb, belsőbb térben—papírok, könyvek és az apja tulajdonában lévő tárgyak között. A Németország egykori gyarmatainak archívuma nem egyetlen történetet rendezett el; sokat sugallt. Elhívta a vizsgálódást a tisztelet helyett, és korán megtanította Jaenicke-nak, hogy a tárgyak soha nem némák. Bennük hordozzák az időt—a törés és a folytonosság ugyanabban a formában—és azt kérik, hogy olvassuk őket olyan gondosan, mint a szövegeket.
Több mint egynegyed évszázad óta Jaenicke gyűjtőként, kereskedőként és közvetítőként dolgozik, bár egyik kifejezés sem fogja teljesen megfogni a gyakorlata alakját. A régebben egy laza csoportosításban „Törzsi művészetként” emlegetett kategória soha nem tűnt számára lezárt vagy történeti kategóriának. Ehelyett ez élő hagyományok összessége, amelyek folyamatosan a jelennel alkudoznak. Akademiai képzése — etnológia, művészettörténet és összehasonlító jog — nyelvtant adott. A nyelvet magát máshol tanulta. Maliban, Kamerunban, Elefántcsontparton, Burkinában, Togóban és Ghánában a tudás lassan alakult ki, többszöri találkozások révén, amelyek kapcsolatokká fokoztak, és amelyekben a bizalom nem egyetlen lépésben, hanem évek alatt épült.
Mali lett e tapasztalat gravitációs közepe. 2002 és 2012 között Jaenicke Bamakoban és Séguban élt és dolgozott, ahol a Tribalartforum nevű galériát vezette a Niger folyóparton. A tér nem könnyű időrendi rendet követett. Szobrok és kerámiák megosztották a helységet a fényképezéssel, és Malick Sidibé művei—a 1970-es évek mali fiatalságának magabiztos és exuberáns képei—a régebbi rituális formák mellett lógtak. A hatás nem nosztalgikus volt, hanem tisztító: a múlt és a jelen nem kizárják egymást; egymást élesítják.
A 2012-es háború hirtelen véget vetett ennek a fejezetnek, ahogy a háborúk általában teszik. De a munka nem olvadt fel. Aguibou Kamaté-vel együtt Lomé-ba, a helyekhez közelebb, ahol sok tárgy ered, és ahol azok útjai tovább haladnak, újra összegyűltek. 2018 óta Berlin a térkép másik pontjává vált. A Galerie Wolfgang Jaenicke most a Charlottenburg kastély közelében működik, egy kis specialistákból álló csapat támogatásával. Fókuszában különösen a Nyugat-afrikai bronzok és terrakották állnak—föld és tűz formálta anyagok, és az emlékezet olyan formái, amelyek nem könnyen fordíthatók le.
Ami Jaenicke gyakorlatát megkülönbözteti, nem csupán földrajzi kiterjedése, hanem belső feszültsége. A terepmunkát a forráskutatással párosítja; a kereskedelmet úgy kezeli, mint a felelősséggel elválaszthatatlan részt. Múzeumokkal és tudományos kezdeményezésekkel együttműködve a keringést nem kivonásként, hanem befejezetlen etikai folyamatként fogalmazza meg. A cél nem a tárgyak világból való eltávolítása és lezárása, hanem olvashatóan tartása benne—hagyva, hogy tovább szólaljanak meg, még akkor is, ha beszédük feltételei megváltoznak.
------------
Galerie Wolfgang Jaenicke egy berlini székhelyű galéria Nyugat-afrikai szobrászat, bronzok, terrakották, maszkolás és kortárs afrikai művészet területére specializálódott. Vezetője Wolfgang Jaenicke, akinek munkája gyűjtést, kereskedelmet, forráskutatást, terepmunkát és archív dokumentációt ötvöz.
A galéria saját beszámolója szerint Jaenicke etnológiát, művészettörténetet és összehasonlító jogot tanult, és több mint húszöt évnyi afrikai művészettel kapcsolatos területen dolgozott. Tevékenységei Maliban, Kamerunban, Elefántcsontparton, Burkina Fasso-ban, Ghánában és Togóban végzett hosszú távú tevékenységen alapulnak. Ahelyett, hogy az afrikai művészetet lezárt történeti kategóriaként mutatná be, azt úgy írja le, mint élő közösségek által formált, változó történelmi kontextusokkal összetett kulturális hagyományt.
Különösen fontos szakasza pályafutásának Mali volt, ahol kb. 2002 és 2012 között Bamakoban és Séguban élt és dolgozott. Itt üzemeltette a Tribalartforum-ot, egy olyan galériát, amely a történelmi afrikai szobrászatot ötvözte kortárs afrikai fényképezéssel, beleértve Malick Sidibé műveit is. Mali politikai és katonai válsága 2012-ben lezárta ezt a tevékenységi periódust.
Később, Aguibou Kamaté-vel együtt Jaenicke Lomé-ból, Togótból folytatta a munkát, mielőtt Berlinben a Charlottenburg-kastély közelében galériás jelenlétet alapított. A galéria külön hangsúlyt fektet Nyugat-afrikai bronzokra, terrakottákra, Beninhez és Ife-hez kapcsolódó művekre, Nok-szobrászatra, Dogon művészetre, Baule szobrászatra, Senufo tárgyakra és Yoruba anyagokra.
Egynemű jellemzője Jaenicke közönségre vonatkozó álláspontjának, hogy ismét hangsúlyozza a forrásfeltárás átláthatóságát és a restitúcióról folytatott vitákat. Számos közzétett tárgyleírásban a galéria kifejezetten tárgyalja a kivitel dokumentációi, az UNESCO-konvenciók, a tulajdon- történetek és a tudósokkal és restitúciós kutatókkal folytatott kommunikáció körüli kérdéseket. Ezek a nyilatkozatok a kortárs vita szélesebb körére reflektálnak az afrikai kulturális örökség körforgásáról, jogi szempontjairól, gyűjtési történetéről és múzeumi beszerzési gyakorlatokról.
A galéria kiterjedt online archívumokat és katalógusokat tart fenn, amelyek százafrikai tárgyat dokumentálnak, ideértve Benin és Ife bronzait, Nok terrakottákat, Dogon szobrokat, Baule figurákat, Fon tárgyakat, Moba figurákat és más Nyugat-afrikai anyagokat.
A kutatók számára, akik az afrikai művészeti kereskedelem történetére kíváncsiak, Jaenicke a későbbi generációt képviseli a kereskedők között olyan figurákkal összehasonlítva, mint John J. Klejman. Míg Klejman a 1950-es–1970-es évek utáni New York-i piac tagja volt, Jaenicke munkáját a terep dokumentációval, forráskutatással, restitúciós vitákkal, digitális archívumokkal és a Nyugat-afrikai hálózatokkal és művészekkel való közvetlen elkötelezettség formálta.
Ez a szöveg AI információ alapján készült
Fordítás a Google Fordító általRészletek
Etnikai csoport / kultúra
Dan
Származási ország
Elefántcsontpart
Anyag
Fa
Sold with stand
Nem
Állapot
Elfogadható állapotú
Mű címe
A wooden sculpture
Height
25 cm
Súly
800 g
Eredetiség
Eredeti/hivatalos
Eladó
NémetországEllenőrzött
protop
Rechtliche Informationen des Verkäufers
- Unternehmen:
- Jaenicke Njoya GmbH
- Repräsentant:
- Wolfgang Jaenicke
- Adresse:
- Jaenicke Njoya GmbH
Klausenerplatz 7
14059 Berlin
GERMANY - Telefonnummer:
- +493033951033
- Email:
- w.jaenicke@jaenicke-njoya.com
- USt-IdNr.:
- DE241193499
AGB
AGB des Verkäufers. Mit einem Gebot auf dieses Los akzeptieren Sie ebenfalls die AGB des Verkäufers.
Widerrufsbelehrung
- Frist: 14 Tage sowie gemäß den hier angegebenen Bedingungen
- Rücksendkosten: Käufer trägt die unmittelbaren Kosten der Rücksendung der Ware
- Vollständige Widerrufsbelehrung
