Oliviero Toscani - Facce, Faces, Facce, Faces - 1997





Catawiki Vevővédelem
A befizetést biztonságban megőrizzük, amíg a termék kézbesítése meg nem történik. Részletek megtekintése
Trustpilot 4.4 | 145776 vélemény
A Trustpilot-on kiváló értékelésű.
Leírás az eladótól
A Facce, Faces, Facce, Faces lenyűgöző vizuális és gondolati kísérője annak a kiállításnak, amelyet Oliviero Toscani 1997–1998-ban Firenzében és Koppenhágában mutatott be. A könyv Toscani régóta tartó érdeklődését tükrözi az emberi identitás, a sokféleség és az arc kommunikációs ereje iránt. Portrék gazdag gyűjteményén keresztül tárja fel az emberi kifejezés egyetemességét, miközben szembesít a társadalmi, kulturális és politikai megosztottsággal.
A Facce, Faces, Facce, Faces egyszerre művészi állásfoglalás és szociológiai dokumentum. Toscani eltávolítja a kontextusból adódó zavaró elemeket, és közvetlen, szinte konfrontatív módon mutatja be az arcokat. A címben sugallt ismétlődés egy központi tézist hangsúlyoz: a nemzetiségen, a bőrszínen és az ideológián túl az emberi arc közös nyelv marad. Ez a látszólagos egyszerűség azonban jelentős gondolati súlyt hordoz, különösen Toscani pályafutásának tágabb összefüggésében.
A könyvről szóló eszmecsere elkerülhetetlenül Toscani 1990-es évekbeli, a United Colors of Benetton divatmárka számára végzett vitatott munkájához vezet. Az évtized legprovokatívabb reklámkampányai közül jó néhánynak alkotójaként Toscani gyökeresen újradefiniálta a reklámfotózás határait. Ahelyett, hogy hagyományos divatképeken ruhákat mutatott volna be, a reklámfelületeket tabutémák és társadalmilag érzékeny kérdések boncolgatására használta: az AIDS, a rasszizmus, a háború, a halálbüntetés és a vallási konfliktusok témájára.
Ezek a kampányok széles körű vitákat váltottak ki. Kritikusai azzal vádolták Toscanit, hogy a szenvedést használja ki pulóverek eladására, és úgy vélték, a sokkoló hatás eltereli a figyelmet magukról a termékekről. Támogatói viszont azért méltatták, mert a reklámot a globális párbeszéd színterévé alakította. A nyers, dokumentarista jellegű képeket a tömegmédia főáramába emelve elmosta az üzlet és az aktivizmus közötti határt. A kampányok felháborodást, bojkottokat és cenzúrát váltottak ki több országban, ugyanakkor nemzetközi figyelmet is szereztek, és újradefiniálták az 1990-es évek reklámjainak vizuális nyelvét.
A Facce, Faces, Facce, Faces ennek a szemléletnek a folytatásaként értelmezhető. Bár kevésbé nyíltan konfrontatív, mint a Benetton-kampányok némelyike, a könyv mégis arra készteti a nézőt, hogy közvetítés nélkül szembesüljön a különbözőséggel. A portrék nem marketinges jelszóként, hanem megélt, látható valóságként hangsúlyozzák a sokféleséget, amely minden arcba beleíródik. Ebben az értelemben a projekt továbbviszi Toscani tágabb filozófiai vizsgálódását: hogyan alakítják a képek az észlelést, és miként erősítheti meg vagy bonthatja le az előítéleteket a tömegmédia.
A firenzei és koppenhágai kiállítások a 20. század végének európai kulturális közegében helyezték el ezeket a gondolatokat — egy olyan korszakban, amelyet a globalizáció, a migráció és az identitásról újra fellángoló viták jellemeztek. A könyv megőrzi ezt a pillanatot: nemcsak az egyes arcokat örökíti meg, hanem azt a szellemi légkört is, amelyben Toscani munkái ilyen erőteljes visszhangra találtak.
Összegzésképpen a Facce, Faces, Facce, Faces több mint katalógus: vizuális kiáltvány. Magában sűríti Oliviero Toscani elkötelezettségét az önelégültség megkérdőjelezése, az elgondolkodtatás és a fényképezés közbeszédben betöltött szerepének újradefiniálása iránt. A United Colors of Benetton számára készített úttörő — és vitatott — munkáinak fényében a könyv erőteljes tanúságtétel Toscani meggyőződéséről, miszerint a képek kizökkenthetnek, felkavarhatnak, és végső soron átalakíthatják azt, ahogyan egymásra tekintünk.
Az eladó története
A Facce, Faces, Facce, Faces lenyűgöző vizuális és gondolati kísérője annak a kiállításnak, amelyet Oliviero Toscani 1997–1998-ban Firenzében és Koppenhágában mutatott be. A könyv Toscani régóta tartó érdeklődését tükrözi az emberi identitás, a sokféleség és az arc kommunikációs ereje iránt. Portrék gazdag gyűjteményén keresztül tárja fel az emberi kifejezés egyetemességét, miközben szembesít a társadalmi, kulturális és politikai megosztottsággal.
A Facce, Faces, Facce, Faces egyszerre művészi állásfoglalás és szociológiai dokumentum. Toscani eltávolítja a kontextusból adódó zavaró elemeket, és közvetlen, szinte konfrontatív módon mutatja be az arcokat. A címben sugallt ismétlődés egy központi tézist hangsúlyoz: a nemzetiségen, a bőrszínen és az ideológián túl az emberi arc közös nyelv marad. Ez a látszólagos egyszerűség azonban jelentős gondolati súlyt hordoz, különösen Toscani pályafutásának tágabb összefüggésében.
A könyvről szóló eszmecsere elkerülhetetlenül Toscani 1990-es évekbeli, a United Colors of Benetton divatmárka számára végzett vitatott munkájához vezet. Az évtized legprovokatívabb reklámkampányai közül jó néhánynak alkotójaként Toscani gyökeresen újradefiniálta a reklámfotózás határait. Ahelyett, hogy hagyományos divatképeken ruhákat mutatott volna be, a reklámfelületeket tabutémák és társadalmilag érzékeny kérdések boncolgatására használta: az AIDS, a rasszizmus, a háború, a halálbüntetés és a vallási konfliktusok témájára.
Ezek a kampányok széles körű vitákat váltottak ki. Kritikusai azzal vádolták Toscanit, hogy a szenvedést használja ki pulóverek eladására, és úgy vélték, a sokkoló hatás eltereli a figyelmet magukról a termékekről. Támogatói viszont azért méltatták, mert a reklámot a globális párbeszéd színterévé alakította. A nyers, dokumentarista jellegű képeket a tömegmédia főáramába emelve elmosta az üzlet és az aktivizmus közötti határt. A kampányok felháborodást, bojkottokat és cenzúrát váltottak ki több országban, ugyanakkor nemzetközi figyelmet is szereztek, és újradefiniálták az 1990-es évek reklámjainak vizuális nyelvét.
A Facce, Faces, Facce, Faces ennek a szemléletnek a folytatásaként értelmezhető. Bár kevésbé nyíltan konfrontatív, mint a Benetton-kampányok némelyike, a könyv mégis arra készteti a nézőt, hogy közvetítés nélkül szembesüljön a különbözőséggel. A portrék nem marketinges jelszóként, hanem megélt, látható valóságként hangsúlyozzák a sokféleséget, amely minden arcba beleíródik. Ebben az értelemben a projekt továbbviszi Toscani tágabb filozófiai vizsgálódását: hogyan alakítják a képek az észlelést, és miként erősítheti meg vagy bonthatja le az előítéleteket a tömegmédia.
A firenzei és koppenhágai kiállítások a 20. század végének európai kulturális közegében helyezték el ezeket a gondolatokat — egy olyan korszakban, amelyet a globalizáció, a migráció és az identitásról újra fellángoló viták jellemeztek. A könyv megőrzi ezt a pillanatot: nemcsak az egyes arcokat örökíti meg, hanem azt a szellemi légkört is, amelyben Toscani munkái ilyen erőteljes visszhangra találtak.
Összegzésképpen a Facce, Faces, Facce, Faces több mint katalógus: vizuális kiáltvány. Magában sűríti Oliviero Toscani elkötelezettségét az önelégültség megkérdőjelezése, az elgondolkodtatás és a fényképezés közbeszédben betöltött szerepének újradefiniálása iránt. A United Colors of Benetton számára készített úttörő — és vitatott — munkáinak fényében a könyv erőteljes tanúságtétel Toscani meggyőződéséről, miszerint a képek kizökkenthetnek, felkavarhatnak, és végső soron átalakíthatják azt, ahogyan egymásra tekintünk.

