Anonimo - Panegirico al Re Roberto D'Angiò (1340) - 2008

Lobgedicht auf König Robert von Anjou (Panegirico al Re Roberto D'Angiò). Cod. Ser. N. 2639 Biblioteca Nazionale di Vienna. Fakszimilé. Graz, ADEVA, 2008. 50 x 34 cm, bőrkötés, 72 oldal, vászontokban. 43 nagyméretű miniatúra, egyesek teljes oldalasak, gazdagon díszítve arannyal és ezüsttel, valamint 29 finomított kezdőbetű és 8 opálos kezdőbetű arany alapon. 300 példányban készült, számozott példányok (miénk: 111). Hiányoznak a kritikai apparátus két kötete. Kitűnő állapotban.

A körülbelül 1340 körül Dél-Itáliában írt kézirat valószínűleg ugyanaz a Roberto d'Angiò, Nápoly királya által megrendelt mű. Roberto d'Angiò dicsőítő beszéde a királyt ideális uralkodóként mutatja be, aki képes egységbe fogni Itália földjét. Szinte az összes középkori és modern tudás kanonját kaleidoszkópszerűen mutatja be. Ezért a kézirat tanúsága a Roberto d'Angiò királyságának reprezentálására irányuló fényűző szellemi és művészi erőfeszítésnek. Másolat + 2 kommentárkötet. Korlátozott példányszám: 300 példány. Bőrborítás száraznyomatokkal, selyemtokban, enyhén poros. A másolat tökéletes állapotban, soha nem használt. Nyelv: német Súly grammokban: 0 [Attribútumok: keménytáblás]
Az 14. századi Olaszország helyzete egyáltalán nem volt ígéretes: az ország megosztott volt, a pápa babiloni száműzetésben volt a távoli Avignonban, és a Szent Római Birodalom császárai gyakran követelték területi jogait. Roberto d'Angiò (1278–1343), Nápoly királya, lehetett-e az a személy, aki megváltoztathatta volna a helyzetet? Ennek a panegirikusnak a szerzője határozottan hitt benne, hogy igen: Roberto, akit örömteli dicséretekben részesítettek, az egyetlen volt, aki egyesíthette volna Olaszországot és megmenthette volna az egyházat. Ennek az állításnak a mélységét és jelentőségét az szokatlan formátum (48,5 x 34,4 cm) és a 43 monumentális miniatúra hangsúlyozza, amelyek ügyesen invitálják a nézőt egy szinte bensőséges párbeszédre. Bár Roberto nem ért el olyan politikai és katonai sikereket, mint amilyeneket a panegirikus sugallhatna, viselte a „A Bölcs” becenevet: nagylelkűen támogatta Giotto di Bondone-t, Francesco Petrarcát és Giovanni Boccaccio-t.

Gyászbeszéd Roberto d'Angiò királyhoz
Roberto d'Angiò, Napoli királya (1278–1343) ünnepi beszédének körülbelül 1340 körül írt változatát az Osztrák Nemzeti Könyvtár őrzi, amely a középkorban a hatalom színpadra állításának egyik legfontosabb bizonyítéka, ugyanakkor a 14. századi miniatúra egyik leglenyűgözőbb példája.

Egy méltó környezet egy királynak.
Egy összesen 43 nagyméretű miniatúra, 72 oldalon, gazdagon arannyal és ezüsttel díszítve, ezt a rendkívüli kódexet illusztrálja. A miniatúrák, némelyik teljes oldalas, a kézirat monumentális méretéből (48,5 x 34,4 cm) eredően hatnak; 29 liliomos kezdőbetű és 8 opálos kezdőbetű arany háttéren egészíti ki a fantasztikus díszítést.
A középkori és modern tudományos munka szinte teljes kánonját kaleidoszkópszerűen mutatja be. A kézirat így tanúskodik arról a pazar szellemi és művészi erőfeszítésről, amelyet Anjou Róbert királyságának bemutatására fordítottak. Vannak bizonyítékok arra, hogy maga Róbert rendelte meg a kéziratot.

A tartalom – program és örökség
Anjou Róbert dicsőítő éneke a királyt ideális uralkodóként mutatja be, az egyetlenként, aki képes egyesíteni Itáliát az uralma alatt. Olaszország valójában szétszakadt: Róbertnek, mint a leendő uralkodónak, helyre kell állítania a rendet kora ügyeiben. A szerző sajnálkozik, hogy Olaszországnak, más államokkal ellentétben, nincs királya; elítéli a pápák római távollétét is avignoni „babiloni” száműzetésük (1309-1376) alatt.
Pompás 14. századi kaleidoszkóp,
A kódex két gazdagon illusztrált részből áll. Az első, nagyobb rész tartalmazza az Anjou Róbert királynak írt panegyricust (királyi carminát), egy a korabeli búcsúénekekre jellemző stílusban írt, dagályos költeményt, amely a címzettet az egyház megmentőjeként és egész Itália ideális királyaként ünnepli.

43 csillogó arany miniatúra
A miniatúrák Róbert „ideális” udvarát ábrázolják: Itália és itáliai városok allegóriái, valamint a királyt ideális uralkodóként dicsérő erények. Így például a hazájáért könyörgő Olaszország, vagy az ókori mitológiai alakok jelennek meg Róbert trónja előtt. A király Isten által kiválasztottnak tekinti magát Olaszország egyesítésének feladatára. Ennek következtében számos nagyszerű miniatúra hasonlítja udvarát Isten udvarához.

Szent Ágoston mint „tanú”
A második rész alátámasztja a király ideális uralkodóként való ábrázolásának szándékát: Szent Ágoston idézeteivel, amelyek Róbertre, a négy sarkalatos erényre, a keresztény erényekre és a bölcsészettudományok allegóriáira vonatkoznak. Az illusztrációk a résztvevő illuminátorok figyelemre méltó képességeit mutatják be.

Anjou Róbert – Sors: Királyi ambíció és európai valóság
Az 1278-ban született Róbert a nagy Anjou Károly unokája volt. Miután apja, II. Károly nápolyi elvesztette a tengeri csatát, gyermekkorát túszként töltötte az aragóniai udvarban. 1309-ben, II. Károly halála után Róbert Nápoly és Szicília királya lett. Pápai kegyben részesült, mivel a pápák – akik 1309 óta Avignonban székeltek – „sajátjuknak” tekintették Itáliában, aki képes volt szembeszállni a birodalommal és képviselni a pápaság érdekeit. Így 1343-ban bekövetkezett haláláig konfliktusban állt a német uralkodókkal, VII. Henrik császártól Bajor Lajosig, akik Nagy Károly hagyományát követve Olaszországot a sajátjuknak tekintették. Politikailag Róbert nem volt túl sikeres, ami Olaszország egyesítésére vonatkozó igényét annál lenyűgözőbbé teszi, egy olyan célt, amelyet csak további 500 év múlva sikerült elérni.

Gazdag színek: lilás-fehér kezdőbetűk és matt lakk
A szöveget díszes piros és kék betűk tagolják, melyeket gazdagon díszítenek kontrasztos liliomok. A kézirat második részében a liliomos kezdőbetűk kontrasztot alkotnak a fényezett aranyfüsttel bőkezűen díszített, átlátszatlan kezdőbetűkkel. Háromdimenziós modellezésük és élénk színeik a festők szakértelméről tanúskodnak.

A szerzőt övező rejtély
A szöveg valószínűleg 1334 és 1343 között íródott. A szöveg nyomokat is ad a szerzőről, akit máig sem sikerült azonosítani: pratói professzorként azonosítja magát, aki a költeményt szerezte. A tudósok ezért általában Convenevole da Pratoként (1270/75–1338) azonosítják, aki egyben Francesco Petrarca (1304–1374) tanára is volt.