Tristan Mottier - Nordeuil

30 kiadás ehhez a műhöz.
2/30 a bemutatottért.
Méret: 60/40 cm

Egy hideg és elhagyatott tájon egy magányos ház áll szemben a végtelennel. A szürke fény alig mutatja meg a körvonalait, mintha habozna volna teljesen megmutatni. Úgy tűnik, ösztönből, makacsságból, sőt fáradtságból áll talpra — ahogyan az a férfi is, aki ott élhetne.

Körülötte semmi.
A csend, a köd, a sűrű levegő, amely nyomást gyakorol a világra.
Egy atmoszféra, amely nem véd: kitesz. Meztelenít. Megmutatja, amit általában elrejtünk.

Ez a jelenet nem táj.
Ez egy megtestesült érzelmi állapot.

Ahol az önkéntes elszigeteltség, a belső kopás, a zajtól való visszavonulás, a rendszer elutasítása, egy hely keresése, ahol végre lehet lélegezni — még akkor is, ha a levegő nehéz.
Ez egy nyers, szinte primitív látomás egy férfiról, aki úgy döntött, eltűnik egy kicsit, hogy teljesen megtalálja önmagát.

Az otthon tükörképpé válik:
Egy törékeny, kitartó menedék, amely a reziliencia és a feladás határán épült.
Egy menedék azoknak, akik egyedül járnak, azoknak, akik folytatják a küzdelmet a kimerültség ellenére, azoknak, akik ismerik a depressziót anélkül, hogy valaha is kimondanák a szót.

A mű megörökíti azt a pillanatot, amikor már nem menekülünk a világ elől…
Kijutunk belőle.
Másként válunk.
Önmaga remetéjévé válni.