Montiel (1985) - "ESTAMPA DE MAR"

Estampa de Mar egy olyan képet javasol, amelyben a hal már nem literális ábrázolásként létezik, hanem felületként, ritmusként és nyomként válik. A mű a szín és a textúra mint fő nyelvek mentén épül fel, átmozgatva a naturalista tekintetet a kortárs értelmezés felé, amelyben a hal teste egy folyamatos átalakulásban lévő képzőművészeti mezőként funkcionál.

A színek, intenzívek és néha disszonánsak, a tengeri környezet sajátos áramlatait, fénytöréseit és feszültségeit idézik, de egyben érzelmi állapotokat és belső késztetéseket is tükröznek. A textúrák, egymásra rétegzett rétegekként kidolgozva, eróziót, mozgást és időt sejtetnek, mintha a kép a víz sodrását és a benne élő tér nyomását hordozná magában."

A „estampa” fogalma egy fix, majdnem ikonikus képre utal, de itt ez a nyugalom csupán látszat. A hal aktív jelenlétként manifesztálódik, az organikus és az absztrakt között, a felismerhető és az érzékelhető között lebegve. Estampa de Mar arra hívja a nézőt, hogy a festményt ne jelenetként olvassa, hanem élményként: a tenger egy töredékét anyaggá, színné és gesztussá fordítva.