Wiepke Folkerts - Bridge #2

A valóság a képek végtelen labirintusa. A fotó láthatóvá teszi egy részét, és ezáltal lehetővé teszi a fotós és a néző közötti interakciót. A fotózásom egy inspiráló valósággal kezdődik, amelyhez hozzáteszem a képzeletemet. A fejemben a valóság képekké változik, amelyeket fotókon szeretnék megörökíteni. Minden mű egy kimerevített pillanat egy történetben, amely folyamatosan fejlődik. A szépséget az installációk és konstrukciók erőteljes formáiban látom, és szeretném láthatóvá tenni. Egy helyben állok, és átélem a teret, a végtelent, a békét és a csendet. A témák, elemek különbözőek, de az igényem ugyanaz, az esztétikai szépség és az, amit tapasztalok, érzek, látok, kiderül a fotókon. Felmerül valami, ami korábban nem volt. Fényképeim így a valóság kiterjesztése, de egyben részévé válnak, amihez hozzáadódik az én interpretációm és perspektívám, de egyben az érzéseim és élményeim is. Perspektíva, vágás, színhasználat, zavaró elemek, amelyeknek el kell tűnniük. Ezek mind részei a választási folyamatnak, és az én fotózásomban azt jelentik, hogy a fejemben elképzelt képet hozzak létre, ahogyan a szavak verset, a hangjegyek pedig zenét alkotnak. A valóság képpé válik, a képből fotó lesz, a valóság új része, készen arra, hogy saját tapasztalataikkal megosszák a nézőkkel. Egy fotó, amely teret biztosít a saját képzeletének, érzelmeinek és érzéseinek összekapcsolására. A fotózás önéletrajzi jellegű, nem tudok úgy fotózni, hogy ne legyek az, aki vagyok. Minden fotó tükrözi, hogy milyen vagyok és hogyan gondolkodom, és a fejemben zajló folyamat eredménye. Minden új képpel egyre többet láthatsz, hogy ki vagyok, de sohasem teljesen, a fejlődés folytatódik. Kíváncsi, hogy mi jön.