Masini Daniele - notturno

A „Notturno” folyékony és organikus formái nem utánozzák a természetet: újra feltalálják azt. Masini plasztikál olyan alakokat, amelyek úgy tűnik, hogy ősi álmokból, sejtmemóriákból és egy nyelvet megelőző időből emelkednek ki. A test tájakká válik, a táj pedig testté válik.
„Notturno” nem sötétség, hanem gestáció. Az a pillanat, amikor a fény visszahúzódik, és teret ad az intuícióknak, a rítusnak, a metamorfózisnak. A mély tónusok és a rétegzett textúrák olyan csendet idéznek, amely tele van jelenlétekkel, egy vizuális oltárt, ahol a látható és a láthatatlan találkozik.
Az improvizáció elutasítása, a gesztus feszültsége.
Masini nem hagyja a véletlenre. Minden görbe, minden színárnyalat a kritikus elmélkedés eredménye, egy belső feszültség, amely festői gesztussá válik. Poetikája szándékos, küzdelmes, mintha minden mű egy párbaj lenne a rend és a káosz között.
Szimbolizmus és a beszennyezett mediterrán memória
A mű egy olyan vonalba illeszkedik, amely átszeli az európai szimbolizmust, de megfertőzi azt a mediterrán racionalitással. Az eredmény olyan festés, amely nem leír, hanem felidéz. Nem mesél, hanem megkérdőjelez. A szimbólumok nem kulcsok, hanem küszöbök.