Ninni Pagano (1969) - Anelli di memoria

Ninni Pagano Catanában született, és mindig is szenvedélyesen vonzódott a Wunderkammerhez és mindahhoz, amit a természet szépsége kínál; ez a szenvedély arra késztette, hogy a mester Antonio Sciacca műhelyét látogassa, aki a mestere volt. 2011 volt az év, és ettől a pillanattól kezdve indul karrierje, amely egyre feljebb viszi, és olyan kritikusi elismeréseket szerez, mint Aldo Albani, Roberta Filippi az Orler galériától, Philippe Daverio és Daniele Radini Tedeschi. 2016-ban a neve szerepel a rangos amerikai Guide Museums Galleries Artists című útmutatóban. Miután részt vett két római kortárs művészeti Triennálén, műveit a Mondadori katalógusai közölték, 2020-ban neve felkerült a De Agostini kortárs művészettörténeti atlaszába.
A mű olaj a vásznon, aláírt, és hitelesítési tanúsítvánnyal kísért, amelyen a művész logója, a mű jellemzői és a művész aláírása szerepel az alján.
A festmény színei kissé eltérhetnek a fotón láthatótól a kamera és a képernyő beállításai miatt.
A művet gondosan becsomagolják Buborékfóliával és kartonpapírral.

Emlékgyűrűk
Ebben az operában a nő teste kiemelkedik egy sötét és mély, szinte teátrális hátteréből, amely a teljes figyelmet a figurára összpontosítja. Ott van egy arisztokratikus elegancia, de egyúttal egyfajta fennálló melankólia is.
Az alkotás nevét adó központi elem a nő nyakát körbefogó aranygyűrűk sorozata. A cím arra utal, hogy ezek a gyűrűk nem csupán díszek, hanem emlékek, tapasztalatok vagy hagyományok rétegződését jelképezik. Ahogyan a fák évgyűrűi mesélik meg korukat, ezek az „emlékgyűrűk” úgy tűnnek, mintha a főszereplő arcát felfelé támasztanák (vagy talán kényszerítenék).
A figura a távoli népek hagyományait idézi (például a Kayan nőkét), de itt kontextusból kivonva és egy modern, minimalista környezetbe helyezve látható (látjuk a sötét body-t és az ujjakon viselt kortárs ékszereket).
Pagano olyan esztétikát alkalmaz, amely a manierizmusra emlékeztet, hosszított arányokkal (nyak, ujjak, felsőtest), amelyek a nőnek ultraterrene és törékeny külsőt kölcsönöznek. Ez a keresett „deformáció” felerősíti a nemes, de szenvedő szépség érzetét, szinte szoborszerűt.
A nő nem a megfigyelőt nézi; profilja egy távoli pontra néz, a felvételi területen kívül. Ez távolság- és introspekcióérzetet teremt. A kezei göcsörtösek és keskenyedők, a térdeire fonódva várakozás vagy beletörődés pózában, így a mű mélyen pszichológiai.
Összefoglalva: az "Anelli di Memoria" úgy tűnik, hogy tükrözi a múlt súlyát, és azt, hogy identitásunk (a fej) egy emlékekből összeálló szerkezet tart bennünket, amely egyrészt felemel, másrészt korlátoz bennünket egy számunkra ismeretlen univerzumba.





Instagram:@ninnipagano