Montanaro - BANANA UNCHAINED #9

Montanaro műve a kortárs materiális Pop Art élénk példája, amely egy kifinomult idézet- és meta-narratív játékot játszik. A művész nem pusztán egy tárgyat ábrázol, hanem valódi 'rövidzárlatot' rendez a huszadik század történelmi ikonjai és a kortárs művészeti piac provokációi között.

A mű megtöri a klasszikus kétdimenzionalitás határait. A központi elem — az antropomorf banán izmos karokkal — erőteljesen emelkedik ki a háttérbül, plasztikus dinamizmust teremtve. A mély, elektromos kék keret választása színházi perimétert ad, és a képet egyfajta színpaddoboz vagy shadow box jellegű térbe helyezi.

Az anyagtechnika nyilvánvaló a különböző elemek használatában:

A központi szobor: fényes lakkal bevonva, amely a műanyagok ipari felületének vagy a vinil felületének befejezését idézi.

A "Duct Tape" (ragasztó szalag): egy alapvető anyagi elem, amely végigkíséri a kompozíciót.

A tárgy a tárgyban: a Velvet Underground & Nico borítóval ellátott kis vinillemez, amelyet a banán kezében tartanak.

Ikonográfiai értelmezés: A „Banana-Inception”
A mű a pop-szemiotika diadalának tekinthető. Montanaro három időbeli és koncepcionális szintet sző össze:

Közvetlen utalás az Andy Warhol által a Velvet Underground számára tervezett borítóra. A „művészet legikonikusabb banánja” itt egy érző lényé válik, amely „birtokolja” saját képét.

A háttérben látható szürke ragasztószalag-darabok egyértelmű idézetet jelentenek a Comedianre, a falhoz ragasztott banánra, amelyet scotch-nal rögzítettek Maurizio Cattelan művéből. Montanaro úgy tűnik, azt sugallja, hogy a banán „felszabadult” a Cattelan-szalagtól, és saját izmot és akaratot szerzett.

Az izomzat antropomorfizmusa: A korongot tartó karok életteli erőt sugallnak, szinte mintha meg akarnák védeni a műalkotás identitását attól, hogy egyszerű fogyasztási cikké vagy virális poénná váljon.

Montanaro műve ironikus és meggyalázó. Tiszta vizuális nyelvet használ, szinte "rajzfilmszerű", hogy mély reflexiót közvetítsen a Ready-made fogalmáról.

Miközben Warhol a hétköznapi tárgyat ikonná tette, Cattelan pedig az ikont egy múlandó dologgá változtatta, Montanaro reifikálja a citátumot: a banánja sem gyümölcs, sem egyszerű nyomat, hanem egy fizikai, izmos jelenlét, amely visszafoglalja a helyét a rock történetében és a figuratív művészet történetében. Ez egy olyan alkotás, amely beszél a művészettörténetet jól ismerőknek, de mindenki szemét megragadja élénk színvilágával és plasztikus erejével.