Antonio Sciacca (1957) - The Turtle and the Seahorse

Az időre, a túlélésre és a csendes kitartásra szóló meditációként bemutatott csendéletben középpontban a teknős lassan halad egy sekély peremen át, páncélja szinte geológiai türelemmel van kidolgozva. A lény tekintete éber, mégis nyugodt, a mozgást helyett a hosszú élettartamot testesíti meg.

Jobbra felállított, konzervált tengeri csikó függőlegesen emelkedik, megfigyelés tárgyává téve egy élő lényt. Finom alakja ellentétben áll a teknős súlyával és állandóságával. Együtt pedig a természet ellentétes ritmusaira utalnak: az ősi és szárazföldi a törékeny és tengeri ellenpontja.

Mögöttük egy agyagedény áll, amelyet benőtt borostyán borít. A borostyán gyengéden felfelé kúszik, közönyösen a lent található nyugalommal szemben, megerősítve a festmény központi feszültségét az élet folytatódása és az elakadt élet között. A meleg, visszafogott háttér és a drámai drapériák a klasszikus still-life hagyományokra emlékeztetnek, miközben a témák választása egyértelműen kortárs nyugtalanságot idéz fel.

Az összetétel kevesebb díszítő jellegű, mint filozofikus, és arra hívja a nézőt, hogy gondolja át, miként élhetnek túl a tárgyak, élőlények és szimbólumok eredeti kontextusukon, és hogyan válnak az idő során relikviákká, trófeákká vagy tanúkká.

Művészeti életrajz:
Antonio Sciacca (született 1970-ben Szicíliában) kiemelkedő olasz festő, akit kifinomult klasszikus technika és kortárs érzékenység együttes ötvözése tesz különlegessé. Művei mély tiszteletet mutatnak a reneszánsz és a neoklasszikus hagyományok iránt, amelyeket intimebb és modernabb szemszögből reinterpretál. Sciacca portréi ismerték nyugodt erejükről, pszichológiai mélységükről és technikai precizitásukról, gyakran mitológiai vagy történelmi motívumokat felhasználva a folytonosság és szépség meditációjaként. Nemzetközi kiállításokon bemutatott alkotásai a művészet, az emberiség és az idő közötti tartós párbeszéd tanúbizonyságai.