Vincenzo Raimondo - Mano_With Love #2

Ez a kép, 60x90 cm, akril, az egyik legfölfoghatatlanabb jelét használja a kortárs kommunikációnak: a középső ujjat. Amely általában kiabálja, hogy “takarodj”, még elemzés nélkül is. Itt azonban más történik. És látható, még ha valaki szín alatt füllent is.

A gesztus tiszta, vállalhatóan szemben álló, kizárólagos megközelítés nélkül elhanyagolhatatlan. De a élénk, majdnem játékos színek átalakítják. Nincs sötét harag, nincs cromatikus erőszak. Olyan paletta van jelen, amely a vitalitásról, iróniáról, tudatos könnyedségről beszél.
És aztán megjelenik a felirat: „With love”. Két szó, amely mindent alá**zzal**.

Az üzenet nem az, hogy „gyűlöllek”, nem az, hogy „tűnj el”, még csak nem is egy hisztérikus lázadás. Sokkal inkább egy kényelmetlen állítás:
még a nem is kimondható szeretettel is kimondható.
Még a határokat is lehet anélkül felállítani, hogy tönkre tennénk.
Még egy elutasítás is lehet egy őszinteségi aktus, nem agresszió.

Ez a középső ujj
Nem utasít vissza: figyelmeztet.
Nem sért: megvédi magát.
Nem tör: tisztáz.

Ez a gesztus azt mondja: „Itt vagyok, úgy, ahogy vagyok. Ha ez zavar, rendben. Szeretettel.”
És épp ez a kontrollált kétértelműség teszi izgalmassá a művet: rá kényszerít arra, hogy fél másodperccel tovább állj meg, mint tervezted. Abban a félmásodpercben érzed, hogy nem egy könnyű provokációt nézel, hanem egy érzelmi álláspontot.

Egy olyan kép, amely működik, mert közvetlen anélkül, hogy ostobának lennénk, ironikus anélkül, hogy könnyelmű legyen, provokatív anélkül, hogy üres lenne.
Másképp szólva: nem basz fel az egészet.
Kedvesen kísér el a határig… és utána a mosolyával mutat rá.

******
Önképző művész vagyok, a munkám nem kötött stílushoz, hanem idővel és tapasztalatokkal fejlődik.
A festészetem a mindennapi élet megfigyeléséből és az érzelmek meghallgatásából születik.
Különböző témákat dolgozom fel, új nyelveket próbálok ki, hagyom, hogy minden alkotás megtalálja a maga formáját.
Az én művészetem ösztönös, lényegre törő és tökéletlen, az emberi lét és a természet összetettségéhez kötődik.
Számomra a művészet nem díszítés, hanem autentikus és megélt jelenlét.

2015-ben és 2016-ban finalistaként a La Stampa által szervezett Sunday Painters pályázaton, több mint 3000 kiírt mű közül választva.
A válogatást egy képzett zsűri végzi, a kritikus Francesco Bonami részvételével.
A döntősök egy Artissima–Torino Nemzetközi KortársMűvészeti Vásárhoz kapcsolódó programsorozatban mutatkoztak be. 2016-ban megkaptam a Kritika első díját.