Alberto Carlos Ayala (XX) - Kelimutu

Az alkotás a Kelimutu vulkáni komplexustól merít ihletet, amely Flores szigetén, Indonéziában található, és három krátertója változó, rendkívül kontrasztos színeiről ismert. A név maga is összehangolja a „Keli” (hegy) és a „Mutu” (forró) kifejezéseket, utalva a föld alatt zajló vulkanikus tevékenységre, amely ezt az egyedi tájat táplálja. A festményen megjelenő árnyalatok – piros, zöld, türkiz, sárga, rózsaszín, kék és sötét fekete – eredete a kivételes geokémiai jelenségben rejlik, amely a Kelimutu-t a vulkáni világ legkülönlegesebb képződményévé varázsolja.

A helyi hagyományok szerint a három tó spirituális jelentéssel bír. A kék tó, Tiwu Nuwa Muri Koo Fai, a fiatalok lelkéhez kapcsolódik; a vörös tó, Tiwu Ata Polo, a bűnös elhunytak lelkéhez; a fehér tó, Tiwu Ata Mbupu pedig az idősek szellemeihez. A vizek színváltozásait a szellemi átalakulás jeleinek értelmezik, és minden évben, augusztus 14-én a környező falvak közösségei a Pati Ka, „a felmenő szellemének táplálása” rítusához gyülekeznek, ételt és dohányt ajánlva egy olyan processzióban, amely összeköti a tettet, az emlékezetet és a tájat.

Ez a szimbolikus dimenzió a festéklapon energiák és jelenlétfajták rétegződéseként jelenik meg. A fehér alap síkot képezi, amelyen a későbbi beavatkozások lerakódnak: rétegződések, törlések, irányváltó hibák és anyagi összenyomódások. Minden jel megőrizi az előző utazás emlékét, és egy olyan szemcsésedést épít fel, amely a felhalmozódás és átalakulás geológiai folyamataira utal.

A gazdag színű felületek az egyidejű jelenlétet idézik fel a három krátertó-tároló jelenlétéről, amelyeket egy absztrakt nyelvezetbe ültetve a természet adatait festői feszültségre fordítják. A vörös sűsítést és melegséget hoz, a zöld és a türkiz a folyékony mélységet és a kémiai átalakulást idézi, a sárga és a kék pedig ásványi akcentusként jelenik meg, amely ritmikus rezgéssel átszeli a mezőt. A fekete jelek a kompozíciót nyomásgyakorló vonalakként strukturálják, amelyek megszervezik a teret és fenntartják dinamikus egyensúlyát.

A felső sávban a sárga-piros, amely a kép alsó részén található, sűríti a festmény energiáját, és gravitációs tengellyé válik. Körülötte oszlik el az egész látványrendszer, dinamikát teremtve az állandóság és a feszültség között, amely tükrözi az adott vulkáni terület változékonyságát.

A mű egy olyan kutatás részévé válik, amely a bolygó nagy vulkáni rendszereit vizsgálja, értelmezve őket átalakulási mátrixokként és geológiai idő archivumaként, ugyanakkor olyan helyekként is, ahol a természet és a szellemi dimenzió összefonódik. A szín anyag-időként működik, a festői nyelvre lefordítva a láthatatlan folyamatokat és az ősi hiedelmeket, amelyek a jelenben tovább élnek.

Az alkotás a falon aláírt, és hitelesítő tanúsítvánnyal kísérve kerül átadásra.

A belső anyagsűrűség, a szín-koncentráció és a geológiai és szimbolikus kutatás koherenciája alapján a munka természetes módon illeszkedik egy magas kategóriájú, kollekciós és intézményi környezetbe.