Montanaro - Banana Bot

Az olyan korszakban, amelyet a tervezett elavulás és a digitális függőség ural, Montanaro berobban a színpadra a „BANANA BOT” című művével, amely egyszerre a szabadság kiáltása és egy kifinomult citációs játék. A mű merész assembleage-ként mutatkozik be. Egy fluoreszkáló rózsaszín keretben tárul fel, amely a cselekvés területét úgy határolja be, mint egy elektromos ringet; tanúi vagyunk egy igazi „technológiai születésnek”. Egy banán, a pop-kultúra esszenciális ikonja, nem többé egy nyugalmi tárgy vagy egy fogyasztásra szánt gyümölcs, hanem egy organikus entitás, amely felszakítja a nyomott, hideg áramkörök mellkasát. Az elektronikus alkotóelemek — kondenzátorok, ellenállások és alaplapok — itt nem funkcionális elemek, hanem a szilíciumláncok, ahonnan a „gyümölcs” megpróbál szabadulni. A színes vezetékek, amelyek úgy törnek elő, mint mesterséges erek és artériák, egy folyamatban lévő evolúciót sejtetnek: a banán nem csupán menekül, hanem felveszi a technológiát, hogy valamivé váljon. A „BANANA BOT” cím szemiotikai zsenialitás. Rögtön felidézi Harry Belafonte híres „Banana Boat Song” című dalát, amely a fáradtság, a kézzel végzett munka és az emberi méltóság imagináriumát idézi. Ám Montanaro perspektívát fordít: míg a dalban az ember várta, hogy a „tallyman” megszámolja a banánokat, hogy hazamehessen, itt maga a banán lázad a chippek bináris számlálása ellen. Montanaro ismét bizonyítja, hogy képes a Pop Art kódjait megrágni, hogy társadalom-tudományos reflexió formájában köpje ki őket. A színválasztás — a banán metálos magenta színe szemben az alaplapok savas zöldjével — vibráló kontrasztot teremt, amely rabul ejti a szemet és meg is ragadja.

„BANANA BOT nem csak egy szem számára nézhető tárgy, hanem egy vizuális rövidzárlat. Emlékeztet arra, hogy bár a technológia továbbra is megpróbálhat minket becsomagolni, az ’organikus’ és kreatív elem mindig talál egy utat arra, hogy kicserélje az alaplapot.”
Az artizta párbeszédet teremt a „hideg” és a „meleg” között. A zöld és barna lapok (a használhatatlan hardver) egy racionális és sík struktúrát jelentenek. Ezzel szemben a banán — magenta metálos felületével — háromdimenzióba robban, teret és szinte testéhez hasonló ragyogást kölcsönöz, amely azonnal vonzza a tekintetet. A vezetékek nem véletlenszerűen vannak elhelyezve; anatómiai logikát követnek. Úgy tűnnek, mint olyan „izomzatok”, amelyek felemelik a banán szerkezetét, utalva a menekülés vagy felébredés mozdulatára. A kábelezés háromdimenziós rajzként történő használata. A rózsaszín fluo keret kiválasztása nem csupán esztétikai, hanem koncepcionális döntés is. Szétválasztja a „Banana Bot” kísérletét, mintha inkubátor vagy olyan laboratórium lenne, ahol a természet végre átveszi az uralmat a gép fölött.