Antoni Tapies (1923-2012) - Nocturn Matinal 2

A NYOMTATÁRÓL
- Litográfia Guarro papíron.
- Egy példány C.M. (kifutott példány), amely a gyűjtők szemszögéből növeli az érdeklődést.
- Ez a mű része a *Nocturn Matinal* című könyv kiadásának, amelyet Antoni Tàpies és a költő Joan Brossa (1919–1998) közösen készített, és amelyet a Polígrafa adott ki.

A MŰVÉSZ ÉS A MŰVÉSZET

Ez a mű a Nocturn Matinal sorozat része, amelyben Tàpies teljes mértékben bemutatja anyagi és szimbolikus nyelvét. A kompozíció nagy központi területre épül földtónusú színekben, durva és organikus megjelenéssel, amely lekopott falakat és idő nyomot viselő felületeket idéz—ezek ismétlődő elemei művészi univerzumának.

A vízszintes vonalak meghatározzák a teret, és alapvető, szinte primitív jelekként funkcionálnak. A szélek felé haladó gesztusnyomok fokozzák a mű kifejező és szinte rituális jellegét. Összességében egy szigorú, meditatív atmoszférát közvetít, ahol az anyag, a jel és az üresség egy olyan párbeszédet folytat, amely erőteljes költői töltéssel teli.

A MŰVÉSZRŐL

Antonio Tapies (Barcelona, 1923-2012)

katalán művész volt, és a 20. századi európai informálisizmus egyik legbefolyásosabb alakja. Főként saját bevallása szerint tanult meg, az avantgárd ihletéből és a keleti hagyományból merítve alkotta meg saját nyelvét, ahol a matéria és a szellem összefonódik. Olyan anyagokat használt, mint a föld, a homok, a márványpor és hétköznapi tárgyak, sűrű felületeket hozva létre olyan szimbólumokkal, amelyek emléket, törékenységet és transzcendenciát idéznek. 1984-ben megalapította az Antoni Tàpies Foundationt, amely olyan művészi és intellektuális örökséget konszolidált, amely a kísérletezést és a kritikai reflexiót ötvözi.

Az 1950-es években nemzetközi elismerést szerzett a Velencei Biennálén és a kasseli Dokumenta kiállításokon való részvétellel. A Velencei Képzőművészeti Nagydíjat (1958) ítélték neki, később pedig az Asturias-díjat a művészetekért (1990). 2010-ben II. János Károly király grófi ranggal tüntette ki.