Agathe Toman - CLOUD #2 11/15

Ez a mű része az „OSSZA-TÖKÖTT KOLLEKCIÓ”-nak az alkotótól. Gyöngy- finom művészeti fotó nyomtatott fényes papírra; textúrával. Hossegorban, Franciaországban készült, 2021 nyara. A fotókat tekercsben küldik, keret nélkül, és csatolnak hozzá egy hitelesítési okiratot, amelyet a művész töltött ki és aláírt. Mű számozott, kézzel aláírt, előre és hátul. Nagyon magas minőségű pigmentált digigrafikai nyomat.
Agathe Toman művész 2021 óta a Sotheby’s-nél jegyzett művész.

Művész életrajza:
1989-ben született, francia, osztrák és cseh gyökerekkel rendelkező, Agathe Toman egy több területre kiterjedő francia művész, akinek tehetsége a festészettől a költészetig, a szobrászat, a rajz és a fényképészet felé nyúlik. A párizsi Cineál Ekfôtisztikai Kézművesség Művészeti Iskolájának rangos intézményeiben végzett tanulmányokat, majd kilenc évvel ezelőtt, amikor a párizsi haute couture házai stílustervezőjeként dolgozott, úgy érezte szükségét, hogy kizárólag a művészeti alkotásaira összpontosítson.
Ma a Landes üdőiben él, tizenhárom éve; a kortárs művészeti színtéren felbukkanó alaként ismerik el itthon és nemzetközileg egyaránt.

A Sotheby’s-nél 2021 óta jegyzik, művei háromszor kerültek aukcióra, ami gyors felemelkedését és a rangos művészeti körökben való elfogadását tanúsítja. Széles körű hatását több kiállításon, köztük az Art Paris-on végzett kiemelkedő hozzájárulásai biztosították, így a világ számos magángyűjteményében is megtalálhatók.

Agathe palettája a mély fekete és kék árnyalatokat kedveli, diszkrét, mozgásban lévő színtrubban. Festményei tiszta pigmenteket, tintákat, olajokat és rendkívüli intenzitású akrilokat használnak, amelyek kötik össze a rejtett dolgokkal a kapcsolódását, és a nézőt a látható világtól távolabb vezetik. A vászon hatalmas erővel bír, magát adja visszhangként a saját tapasztalataira.

A Bic tollal készült rajzai destabilizáló vonzerejükről tanúskodnak. Agathe fényképei kaleidoszkópikus absztrakcióik révén zengik meg bennünk a nyugodt érzések tengerét, egy tökéletes nyugalom emlékét idézve – mely a kezdetünknél volt jelen. A közel háromezer vers sorai ritmussal tölti meg a világát, költői lírai jegyekkel. Az első verseskötet, a You will have to learn to smile again, 2024 télen jelenik meg.

A gyakorlatain túl Agathe mélyen elkötelezett a párizsi pszichoanalízis, tranzakcionális analízis tanulmányozásában is, amelyet már négy éve folytat Párizsban. Ez az exploráció gazdagítja a koncepcionális folyamatát, lehetővé téve mély pszichológiai dimenziók beépítését művészetébe, amely új rétegeket ad.

Agathe nem különíti el művészetét társadalmi elköteleződésétől. Műveiben olyan fontos témákra összpontosít, mint a mentális egészség, a környezetvédelem és az oktatás. Ezek a gondolatok nemcsak a művészetében jelennek meg, hanem identitásának és személyiségének szerves részévé is válnak.

Munkája számos neves kiadványban elismerésben részesült, köztük a Forbes, L’Oeil és Elle lapokban, így jelentős hatást gyakorolt a kortárs művészet területére.

Agathe Toman továbbra is lenyűgöz és inspirál egy globális közönséget, művészete által egy ablakot nyújtva az emberi tapasztalat összetettségére, úgy ahogy ő látja és átalakítja művetté. Megosztja ezeket a tapasztalatokat nagyvonalúan.

„NÉZETEM:
Munkám a lélek és a test közötti mély kapcsolatokra tár fel, összekapcsolva a szellem és az anyag dialógusát. Kérdezem a működési módjaikat környezetükben, az általuk felépített kapcsolódásokat, és a láthatótól láthatatlantól származó rezgéseket.
Felfedezem az identitás, a memória, az emberi természet és az egyén és környezetének viszonyát érintő témákat. Műveim érzelmi mélységgel és bizonyos feszültséggel járnak, hogy a nézőt önelemző reflexióra hívják, egy bejáratot nyitva az emberi tudatalatti felé.

Ezt a szándékot a saját műveim anyagiságába írom: végső soron absztraktak, monokrómok, árnyalatgazdagok, ahol a sötétség a tisztasággal él, a kék a feketére érintkezve szikrázik vagy egyedül világít. Mi vagyunk a fény hiánya/távollétében.
A festmények, installációk, rajzok és fényképek mind önálló alkotások, amelyek példátlan érzelmet keltenek, azláthatatlan ébredését váltják ki; így a művek az elrejtett belső apáik tükörképei lesznek.

Szemezet és keze közötti aprólékos érintkezés a pigmentekkel, fekete rajzkrétákkal, golyóstollal és festékekkel, anyag lerakásával a papírra vagy a vászonra. A kivitelezési technikáim soha nem ismétlődnek meg, véletlenszerű eredmény. Egyre egyedi megjelenés.
Így rögzítem a matéria mozgását, a fény sűrűségét, belőlük része leszek, hogy Feltámadjon egy Én.

Mindig van valami, amit nem sejtettünk. Valami váratlan. Ez a kimondhatatlan intenzíven összenyomott, finoman ébresztett rezgés, amely megbabonáz és elnyom. A víz, a gravitáció, a kérgek, ezek a mindenütt jelenlévőek, átalakítják a megfigyelőt erőikkel. Egy véglegesen egyedi benyomás megjelenése, lírai absztrakció, az én arcképeim, az én részeim portréi.
Azt mondom, alkotásaim „pszichikus állapotok materializációi”, emberi tájak, a lelkem fonalai, amelyek közé mások beleolvaszthatnak.
Értékük nem pusztán esztétikai; a nézőre gyakorolt rezgésekben rejlik. Két érzékenység találkozik, nem pedig két elkülönült individuum. Ez egy élő folyamat. A mű meghaladja a közvetlenséget. Aktív lényekként tekintek rájuk, új kötések létrehozására közöttünk és bennünk.

A néző a saját teremtőjévé válik, élettel megtöltve a művet pszichikai rezonanciák alkímijában.

Elkötelezem magam egy új ön- és világképre vezető út felé.

Ha a néző most meghívást kap, pszichikai rezonanciák egyeznek meg bennük, és egy közös szimfóniában összhangba kerülnek; elindul egy párbeszéd, amely ritmust érezhetővé tesz. Lényege az, hogy a lélek anamorfózisa rajzolódik ki, megfoghatatlan tükör. Ez egy költői élmény. Intenzív és erőteljes jelenlét. Kíváncsian igényes élmény.

Azt akarom, hogy alkotásaim élesítsék az emberi elmeket, felfokozzák a lelkeket, és hogy az érzelmek visszhangot kapjanak benne, hogy a szavak is visszhangozzanak benne.
Fontos az, amit a mű bennünk mozgat, és ennek az találkozásnak az eredménye.

„A pszichikus szenvedés összefügg mindenrel, ami kifejezetten elkerülhető a szubjektív szimbólumrendszer elsajátításától. Szenvedünk attól, ami pszichikailag blokkolt vagy pszichikai bejegyzésre vár. Az emberi lény nem csak események vagy bizonyos gondolatok miatt szenved, hanem mert a benne lévő folyamatok között nincs tükör, nincs visszhang, nincs meghallgatás és befogadás, és így vándorol.” – René Roussillon - A klinikai általános pszichológia és pszichopatológia kézikönyve, 146. oldal.