Stefano Nurra - Gioco sospeso

Az opera egy imagináris poliptikussá alakuló, egyetlen vászonba zárt struktúra, ahol három, reliefben álló anyagi blokk lebeg a kobaltszín hátterén, felidézve egy teniszpálya töredezett geometriáját.
Még egyszer az anyag diktálja a ritmust: a középső és perifériás téglalapok a felületről emelkednek ki szabálytalan és pasztózus élekkel, mintha széttépett színfoltok lennének a valóságból. A fehér vonalak, tiszták és szigorúak, nem csak a játékteret jelölik ki, hanem optikai irányítóként is működnek, amelyek végigvezetnek a vásznon, a szem által.
A mű szívét a mikroszkopikus emberi alakok beszúrása adja, szinte kalligráfiai pontossággal megalkotva. Alul balra egy fehérben játszó játékos várakozása töltött feszültséggel telik meg; felül jobbra egy tükörkép-szerű alak úgy tűnik, mintha a kék űrben lebegne. A pálya absztrakt hatalmas volta és az emberi sziluettek törékenysége közötti kontraszt az eseményt egy létezésmetaforává alakítja: a játék magány, összpontosítás és időbeli függesztés lesz.
A kék választása nem véletlen: mély pszichológiai dimenziót idéz, a teniszpályát egy óceánná vagy éjszakai éggé változtatja. Ez egy olyan mű, amely a csendben és a várakozásban él, ahol a festés fizikalitása (annyira sűrű, hogy érinthető) összeütközik a vákuum elvontságával. Ritka elegancia, amely képes az elemi játékosságot egy tisztán költői síkra felemelni."