Sylvain Barberot - Pop christ # 2

A Pop Christ segítségével az alkotó megragadóan és többértelműen visszaolvasást kínál Krisztus-figuráról, amely a szent ikonográfia és a kortárs esztétika között ingadozik. Kéz nélkül, ez az ötvözetből készült Krisztus testként jelenik meg, amely megváltó gesztusától megfosztott, néma, szinte sebezhető jelenlétre redukálódik. Ez a hiány nem csupán formális: szimbolikus eltolódásként hat, és megkérdőjelezi a cselekvés, megváltás vagy akár áldás képességét egy olyan, képekkel és jelekkel telített világban. A szobor felülete olyan festékkel van bevonva, amely 30%-ban tiszta arannyal és aranyszínű flitterekkel gazdagított, kiforgatja a hagyományos szentségkódokat. Az arany, amely történetileg a transzcendenciához és az időtlenséghez kapcsolódik, itt ragyogó anyagisággal, szinte dekoratív módon jelenik meg, a show, a fogyasztás és a „pop” világát idézve. Ez a töredezett fény instabil módon kapja meg a fényt, vibráló ikonná változtatva a figurát, amely egyszerre vonzó és nyugtalanító. A szentség így megfertőződik a csillogás kódjaival, összezavarva a hitéleti áhítat és az esztétikai vonzalom közötti határokat. A szobrot egy fekete fémoszlop tartja a levegőben, amely hangsúlyozza a függesztettség és izoláció hatását. Az acéltalapzat vörös viaszbevonattal erős színfeszültséget hoz létre. Ez a sötét, organikus vörös azonnal a vérre, a szenvedésre és az áldozatra utal, miközben megőrzi a közel ipari jellegű anyagszerű dimenziót. Mélyen földi kapaszkodót alkot, emlékeztetve a Krisztus testiségére az arany mesterséges ragyogása előtt. A Pop Christ több regiszter kereszteződésében áll: a relikviától a pop-tárgyig, a szent ikon és a kortárs artefact között. A test fragmentálásával és az anyagok hibridizálásával a mű úgy hívja fel a figyelmet, hogy újragondoljuk a vallási figurák fennmaradását egy olyan vizuális képzelővilágban, amelyet a ragyogás, a reprodukció és a szimbolikus mélység elvesztése ural.