Barberot Sylvain - Echo

Önarckép — „Echo”
Míroir gravé, dispositif lumineux

Ebben a Self portrait sorozat ezen variációjában a mű továbbfolytatja az önarcképre vonatkozó reflexiót, rezonancia-logikára helyezve át.
Egyetlen tükör, amelynek tükröző felülete részben visszahúzott, a fény által kiemeli az „echo” szót.
Hasonlóan a többi darabhoz, a szöveg nem kerül előtérbe közvetlenül: érintkezik a szemlélő helyzetétől, a fénytől és a pillanattól függően.

A tükör többé nem csupán felismerés felülete, hanem visszatérés felülete. Nem produkál stabil képet; visszaver, megváltoztat, diffraktál. A reflexió átmeneti jelenséggé válik, összehasonlítható egy hang-echo-val: késleltetett feltűnés, egy nyom, amely a jelenlét és a tűnés közti intervallumban formálódik.

A művész itt közvetítő szerepben áll. Ha a műben visszatükröződik, nem közvetlenül ábrázolja magát; átjáróként, fordítási felületként tűnik fel. A tekintet által megragadott világ kép formájában kerül visszaadva—átalakitva, elmozdítva, újraösszerakva. Az önarckép ekkor inkább önmaga állításának mint folyamatának fogható fel, mint befogadás és visszaadás folyamata.

Az „echo” szó, amely a tükröződő felületbe van gravírozva, diszkrét olvasási kulcsként hat. Felhívja rá a figyelmet, hogy minden kép már visszajelzés, visszhang. Olyan, mint a térben visszaverődő hang: a reflexió terjed, széttagolódik, majd elül. Nincs fixitás, csak egymást követő jelenségek.

Így a mű a művészi gyakorlatot múlékony időbeliségbe írja be: a ricochet, a tompított ismétlés, a fokozatos csúszás a csend felé. A művész, távol attól, hogy kiindulópont legyen, átjáróponthoz válik — egy hely, ahol a világ tükröződik mielőtt eltűnik.