Barberot Sylvain - FRAGILE





Catawiki Vevővédelem
A befizetést biztonságban megőrizzük, amíg a termék kézbesítése meg nem történik. Részletek megtekintése
Trustpilot 4.4 | 131379 vélemény
A Trustpilot-on kiváló értékelésű.
Barberot Sylvain FRAGILE kortárs műalkotás, amely három függőleges tükörből áll, hátul részben eltávolított hátlappal, ami a fény által a fragile szót mutatja meg; méretek 160 × 140 cm, mélység 20 cm, súly 7,5 kg, kézzel aláírt, Franciaországban készült, év 2026, kiváló állapotban, közvetlenül a művész értékesítve.
Leírás az eladótól
Ez a mű egy olyan sorozat része, amelyben az önarckép a közvetlen ábrázolásból kilépve az élménymezőbe lép. Három függőleges tükörből áll, amelyek hátoldalán részben eltávolították a tükörfóliát, így a fény áttetszőségének köszönhetően a „fragile” szó láthatóvá válik. Ez a szó nem azonnal adatik át: kiemelkedik, elrejtőzik, függ a szögtől, a jelenlététől és a néző mozgásától.
A tükör, amelyet hagyományosan az önismerethez társítanak, itt bizonytalanság terévé válik. A tükörképe nem állandó: három részre osztottság által töredezett, a rajta átszűrődő fénytől megváltozott, az megjelenítés és eltűnés között ingadozik. Az alkotó nem mutatkozik meg szemből; szétszóródik, diffraktálódik, ezzel egy instabil én-képet enged a másik tekintetétől függőként megjelenni.
A „fragile” szó, amely a tükör anyagába is bevésett, diszkrét felfedést működtet. Nem deklarációként, hanem alatta lévő, szinte szerkezeti adatként hat. A tükrölfólia eltávolításával, hogy fényt hozzon elő, az alkotás leleplező gesztust hajt végre: ami általában rejtve van — a sebezhetőség — itt a láthatóvá válás átjárója lesz.
Így az önarckép nem csupán egy képre korlátozódik, hanem egy eszközrendszerré is válik. Magába foglalja a néző testét, amely a tükröződésben megfogódik, ebben a láthatóság és a felszívódás közötti feszültségben van. A művész nem inkább saját magáról ad képet, hanem egy állapotot kínál: egy átjárt, instabil, kiállított identitást.
Ebben a minimális eszközkészletben — tükör, fény, szó — a mű kijelenti, hogy minden művészi gyakorlat folyamatos önportré, amelyben a törékenység nem beismerés, hanem feltétel.
Nemzetközi művész, akinek munkája a memória és a felejtés közti dichotómiában gyökerezik. A memória véleményem szerint az alapvető elem, amely összeköti testünket a világgal. Mindazonáltal, miközben kultúránk igyekszik a történelmet dörzsöléssel bevésni, én igyekszem gátolni, dekonstruálni, sőt saját memóriámat elfelejteni. Hatalmas vállalkozás a felejtés gyakorlata… A test csak ennek a memóriának a hordozója, amelytől függ vagy akár szükséglete is. Őt építi fel, formálja és alakítja át.És ha az anamnézis görögül a felidézés felemelkedését jelenti, én személy szerint ezt üldözöm, hogy könnyebben el tudjak válni tőle.
Ez a mű egy olyan sorozat része, amelyben az önarckép a közvetlen ábrázolásból kilépve az élménymezőbe lép. Három függőleges tükörből áll, amelyek hátoldalán részben eltávolították a tükörfóliát, így a fény áttetszőségének köszönhetően a „fragile” szó láthatóvá válik. Ez a szó nem azonnal adatik át: kiemelkedik, elrejtőzik, függ a szögtől, a jelenlététől és a néző mozgásától.
A tükör, amelyet hagyományosan az önismerethez társítanak, itt bizonytalanság terévé válik. A tükörképe nem állandó: három részre osztottság által töredezett, a rajta átszűrődő fénytől megváltozott, az megjelenítés és eltűnés között ingadozik. Az alkotó nem mutatkozik meg szemből; szétszóródik, diffraktálódik, ezzel egy instabil én-képet enged a másik tekintetétől függőként megjelenni.
A „fragile” szó, amely a tükör anyagába is bevésett, diszkrét felfedést működtet. Nem deklarációként, hanem alatta lévő, szinte szerkezeti adatként hat. A tükrölfólia eltávolításával, hogy fényt hozzon elő, az alkotás leleplező gesztust hajt végre: ami általában rejtve van — a sebezhetőség — itt a láthatóvá válás átjárója lesz.
Így az önarckép nem csupán egy képre korlátozódik, hanem egy eszközrendszerré is válik. Magába foglalja a néző testét, amely a tükröződésben megfogódik, ebben a láthatóság és a felszívódás közötti feszültségben van. A művész nem inkább saját magáról ad képet, hanem egy állapotot kínál: egy átjárt, instabil, kiállított identitást.
Ebben a minimális eszközkészletben — tükör, fény, szó — a mű kijelenti, hogy minden művészi gyakorlat folyamatos önportré, amelyben a törékenység nem beismerés, hanem feltétel.
Nemzetközi művész, akinek munkája a memória és a felejtés közti dichotómiában gyökerezik. A memória véleményem szerint az alapvető elem, amely összeköti testünket a világgal. Mindazonáltal, miközben kultúránk igyekszik a történelmet dörzsöléssel bevésni, én igyekszem gátolni, dekonstruálni, sőt saját memóriámat elfelejteni. Hatalmas vállalkozás a felejtés gyakorlata… A test csak ennek a memóriának a hordozója, amelytől függ vagy akár szükséglete is. Őt építi fel, formálja és alakítja át.És ha az anamnézis görögül a felidézés felemelkedését jelenti, én személy szerint ezt üldözöm, hogy könnyebben el tudjak válni tőle.

