Antonio Nasuto - Hercules

Antonio Nasuto Architektúrát végzett a Nápolyi Egyetemen, ahol később egy hároméves specializációt is szerzett a Design területén. Ez a multidiszciplináris képzés döntő hatással van vizuális nyelvére, amelyet a szerkezeti fegyelme és a kép szerkezetére való odafigyelés jellemez.
Jelenleg anatomiai művészeti oktató a Foggi Művészeti Akadémián (Accademia di Belle Arti di Foggia), az oktatási tevékenységet folyamatos festői kutatással egészítve ki, amely az emberi testre és a figura narratív dimenziójára összpontosít.
Személyes és csoportos kiállításokon mutatkozik be országi és nemzetközi szinten. A legjelentősebbek közé tartozik a Foggi Palazzetto dell’Arte-i, 2002 és 2003-es egyéni tárlatai, P. P. Pasolini-hoz kapcsolódó csoportos kiállítás a Foggi Dogana Bíróságon (2007), 150 Souvenirs d’Italie a római Modern és Kortárs Művészeti Galériában „Atelier degli Artisti” (2011), Il filo di Arianna. Labirinto fisico e mentale a Trani-i Beltrani Művészeti Palota (2011), az egyéni tárlat a Pietramelara-i Kincstartó Hercegi Palazzo Ducale-ban (2013) és az L’ospite inatteso a Villetta Barrea-n (2016).

A Héraklész című festményben a hős visszakapja a cselekvés retorikájától a szüneteltetett, szinte csendes időt. Kőből készült trónusán ülve teste hatalmas nem a vállalkozás felé nyúlik, hanem a nyugalom éberségének pózába tömörül, mintha az őt jellemző erő egy belső dimenzióba szorult volna.
A figura plasztikus felépítése nyilvánvalóan a klasszikus hagyományt idézi: az izomzat tömör és fenséges tömege úgy tűnik, mintha a fényből kiemelkedő szoborrá válna, amely magában hordozza a materia emlékét. Ugyanakkor éppen ez a formális szilárdság egy finomabb feszültségen keresztül átjárható, amely a monumentalitást meditációvá alakítja. A hős nem dominálja a jelenetet: itt marad.
A kőből készült trón nem hatalom jele, hanem egy súlyos és csendes jelenlét értéke. Olyan kő, amely tart, de egyben nyom is. Ebben a szimbólumként összesűrűsödik a fáradtság emléke, mintha minden megpróbáltatás láthatatlan lerakódást, idő- és sorsréteget hagyott volna maga mögött.
Ebben a tartós szünetben a mítosz elhagyja az epikus narratívát, és reflexív képpé válik. Héraklész nem az erőfeszítés pillanatában látható, hanem a cselekvés felől elhalványuló vagy talán előző pillanatban, amikor az akció a gondolkodásba oldódik. Pont ebben a ritkított térben mutatkozik meg a mítosz alakja a legmeglepőbb dimenzióban: egy olyan erő, amely egy rövid időre törékenynek, emberinek tűnik, és tudatában van saját súlyának az időben."