Matteo Ciffo - Frammenti - Nefertiti

- Matteo Ciffo (Olaszország - 1987) kontemporális szobrászata. Cím: Frammenti-Nefertiti
- 2026-os év. Kiadás: 2/8 - aláírva és hitelesítve a művész által, hitelesítő bizonyítvánnyal
- Anyag: hidegfúvásos bevonat márványporból és kőből
- Kiváló állapotban


FRAMMENTI KOLTÉCIÓ

A klasszikus szobrászattal való összevetés a kollekció egyik központi eleme. Az a formavilág, amely történelmileg az ideál, az örökkévalóság és a kollektív memória jegyében kapcsolódik hozzá, kiindulópontként szolgál, és egy fragmentálási és redefiniálási folyamatnak van alávetve.
A forma nem stabil egységként értelmeződik többé, hanem átmeneti állapotként. Megszakad, összezúzódik és újra összeáll, felfedve saját instabilitását. A térfogat kinyílik, blokkokra és fragmentumokra válik, új szerkezetet teremtve, amelyben az idő már nem rejtőzik, hanem látható elemmé válik.
Ez a feszültség megszünteti az örökkévalóságot mint abszolút állapotot. A denotált örökkévalóság meglátszik meglévő sebezhetőségében. A klasszikus forma túléli, de átalakítva: többé nem halhatatlanság jelképe, hanem az időn átsz átélő jelenlét, a változás előtt kinyitott és egy új dimenzióba visszaadott.



MATTEO CIFFO

Biella szülötte, 1987-ben, 2007-től kezdve olyan anyagra, annak átalakulására és a megőrzött memóriára összpontosító kutatást folytat. Munkám közvetlen kapcsolaton alapul nemes és összetett anyagokkal, mint a márványpor és kő, természetes pigmentek, örmény földek, oxidok és fémek. Nem egyszerű kifejezőeszközként, hanem élő jelenlétként, idő hordozóiként, történeteket és újjászületés lehetőségét hordozó entitásokként tekintek rájuk.

Olyan folyamaton keresztül, amelyet inkább rituálisnak, mint szobrászati cselekedetnek tekintek: a kő újjászületése, amelyet a kezem irányít. A gyakorlás abból a megfigyelésből és vágyból születik, hogy életet adjon annak, amit összetörtek, elhagyatottak vagy elfeledtek. Frammentumok és selejtcsomók, gyakran más szobrászok munkájából származók, az én műveim eredeti anyagává válnak.
Olyan anyagokról van szó, amelyek már magukban hordozzák történetüket. Szétszedem őket és újra összerakom őket, olyan formákat létrehozva, amelyek többé nem tartoznak előző állapotukhoz, hanem egy új feltételhez. Minden mű egyensúlyi kényes környezetből fakad: a veszteség és újjászületés, a memória és a lehetőségek között, megmutatva azt a pillanatot, amikor az anyag abbahagyja, hogy az legyen, ami volt, és valami más legyen.

Ez az útvonal egy olyan átalakulás alakját ölti, amely felülmúlja a hagyományos szobrászatot, és szinte alkimista dimenzióhoz közelít. Olyan anyagokat használok, amelyek már léteztek, szétszedem és újra összerakom, hogy új formákat és identitásokat hozzak létre. Minden alkotás a pusztítás és regeneráció, a veszteség és memória közötti feszültségből születik, láthatóvá téve egy állandó változás állapotát.

A kutatás olyan anyagokkal néz szembe, amelyek mély ellentmondást hordoznak: látszólag örökkévalóak és ellenállhatatlanok, ugyanakkor érzékenyek és sebezhetőek. Ami immúnak tűnik, annak instabil természete tárul fel, képes reagálni, oxidálódni és idővel átalakulni. Ez a feltétel a matériát a munka aktív részévé teszi, folyamatos párbeszédben az idővel és a környezettel.
A tökéletesség helyet ad a törékenységnek, és az örökkévalóság élő és emberi tapasztalatként nyilvánul meg. Az anyag nem alárendelt, hanem társszerzővé válik, a felületen megőrizve a gesztus, a folyamat és saját evolúciójának nyomait.

Önkéntes tanulóként a kísérletezés, megfigyelés és hallgatás útján építettem fel a saját utamat. Az megközelítés nem a kontrollra törekszik, hanem az anyagnak az átalakulását kíséri. Az eredmények formái tükrözik a memória működését: olyan szerkezetek, amelyekben a fragmentumok, nyomok és távollétek együtt élnek és regenerálódnak.

Ez a gyakorlat a anyagot élő archívumként vizsgálja. A szobrok olyan keletkeznek, mint a rovás és újjászületés között megpattant jelenlét: a matériának mélyen kortárs és emberi dimenziót adva adni vissza.