Matteo Ciffo - Reliqua - Apollo

- Matteo Ciffo kortárs szobrászat (Olaszország - 1987). Cím: Reliqua - Apolló
- Év: 2026. Kiadás: 1/40 - Aláírva és hitelesítve a művész által, autentikációs bizonyítvánnyal
- Anyaga: hidegöntés márványporból és kőporból
- Kiváló állapotban


RELIQUA Gyűjtemény

Reliqua egy olyan szobrászati tárgyak gyűjteménye, amely a test, az emlék és a lényeg közötti kapcsolatot vizsgálja. Minden darab egy koptatott, idő által meggyengült monolitról látszik, amely belsőleg egy klasszicitás töredékét őrzi: egy arcot, egy anatomiai részletet, egy jelenléti állapotot a romlás és a szentség között lebegve.
Az alkotás szimbolikus és funkcionális tartályként működik, képes befogadni azt, ami nem látható: emlékeket, érzelmeket, illatokat.

A gyűjtemény a relikviáról szóló koncepcióból fakad: olyan tárgyak, amelyek átívelnek az időn, jelentéssel és memóriával hordozva. A monolitikus forma a kő archetipusát idézi, az elemi és örök elemet, míg a felületi erózió az évek átmenetét, a természeteshatások cselekvését és az anyag folyamatos átalakulását sugallja.
A klasszikus töredékbe foglalt kincs tanúvallomássá válik, a szépségnek egy olyan maradványává, amely ellenáll és felvállalódik. A védett, rejtett és csapdázott határainál

Reliqua úgy van megtervezve, mint a művészet és design közötti hibrid tárgy:
- illatzuhanyok vagy folyadékok esszenciáinak tartója
- környezetekbe helyezhető illat- vagy párologtató botokkal
- személyes emlékek szimbolikus őrzője
- erőteljes anyaghatású dekoratív elem
Minden funkció elvontabb a tárgy érzelmi-evokációs értékéhez képest, amely intimitásra és személyes kapcsolatra hív.

Minden darab 40 példányban készül, mégis egyedi: a színbeli változatosságok, tökéletlenségek és jelek lehetővé teszik, hogy minden Reliqua megismételhetetlen legyen.



MATTEO CIFFO

1967-ben Biellában született, 2007-től kezdve a matéria, annak átalakulása és a memória megőrzése irányába fókuszáló kutatást folytat. Munkám közvetlen kapcsolaton alapul értékes, összetett anyagokkal, mint a márványpor és kő, természetes pigmentek, örmény földek, oxidok és fémek. Nem egyszerű kifejező eszközként, hanem élő jelenlékekként tekintek rájuk, akik időt, történelmet és újjászületés lehetőségét hordozzák.

Egy olyan folyamaton keresztül, amelyet inkább rituálisnak, mint szobrász műveletnek tekintek: a kő újjászületése a kezem által. A gyakorlat abból a megfigyelésből és abból a vágyból születik, hogy visszaadja az életet annak, amit összetörtek, elhagytak vagy elfeledtek. Töredékek és hulladékok, gyakran más szobrászok munkáiból származó anyagok, válnak az én munkáim kiinduló anyagává.

Olyan anyagokról van szó, amelyek már önmagukban is történetet hordoznak. Széttördelem és újra összerakom őket, olyan formákat létrehozva, amelyek már nem tartoznak korábbi állapotukhoz, hanem egy új feltételezést képviselnek. Minden alkotás egyensúlyban van a vesztés és a feltámadás, a memória és a lehetőség között, megmutatva a pillanatot, amikor a matéria már nem az volt, ami volt, és valami más lesz.

Az út egy átalakulás formájában jelenik meg, amely felülmúlja a hagyományos szobrászatot, közelítve egy szinte alkémikus dimenzióhoz. Olyan anyagokat használok, amelyek már léteztek, szétszedem és újra összerakom őket, hogy új formákat és identitásokat hozzak létre. Minden keletkezés egy destruktúra és regeneráció közötti feszültségből születik, a vesztés és a memória között, láthatóvá téve egy állandó változás állapotát.

A kutatás olyan anyagokkal szembesül, amelyek mély ellentmondást testesítenek meg: látszólag örök és ellenállhatatlanok, ugyanakkor érzékenyek és sebezhetők. Ami látszólag megmásíthatatlan, az instabil természetet tár fel, amely képes reagálni, oxidálódni és idővel átalakulni. Ez a helyzet az Anyagot a mű dolgozó részévé teszi, folyamatos párbeszédben a idővel és a környezettel.

A tökéletesség átadja helyét a törékenységnek, és az örökkévalóság élő és emberi tapasztalatként nyilvánul meg. Az anyag nem alárendelt, hanem társszerzővé válik, megőrizve a felületen a gesztus, a folyamat és a saját fejlődésének nyomait.

Önképződőként a tanulási és megfigyelési folyamatokon keresztül építettem fel utamat. A megközelítés nem a kontrollra törekszik, hanem az anyag társszaladására a változásban. A formák, amelyek születnek, tükrözik a memória működését: olyan szerkezetek, amelyekben a töredékek, nyomok és hiányok együtt élnek és regenerálódnak.

Ez a gyakorlat a materiát élő archívumként vizsgálja. A szobrok olyan jelenléteként jelennek meg, amelyek a romlás és a feltámadás között, a fennmaradás és a transzformáció között lebegnek, visszaadva az anyagnak egy mélyen kortárs és emberi dimenziót.