Anna Banana - “El jardín”

Ez a táj Ádám és Éva elbeszéléséből születik; nem a bűnt erőszakos törésként ábrázolja, hanem azt a pillanatot, amikor az ember öntudatra ébred.
A zöld és rózsaszín árnyalatokban tündöklő dzsungel a lényeget élő, dobogó Teremtést szimbolizálja, még mindig szép. A kert nem tűnik el.
Továbbra is termékeny, továbbra is fény. De valami mélyebb lett: már nem a naivitás, hanem a tapasztalat.
A megállított bárka a vándorlásról beszél. Ádám és Éva már nem ugyanabban a belső helyen vannak. Felébredtek. Átlépték a küszöböt. A bárka nem evez, mert az a megállt pillanat jelképe, amikor az ember megérti saját mezítelenségét, sebezhetőségét, a végtelenség utáni vágyát.
A középpontban rózsaszín nap ég. Az a nap Isten, aki továbbra is jelen van.
Nem büntetésként, hanem csendes jelenlétként.
Bár az ember elrejti magát, a fény nem rejtőzik el.
A kert nem zárul be teljesen, átalakul.
Ez a mű az emberi szív első zavaráról beszél, de a könyörület első gesztusáról is, mert még a hiba után is a Teremtés továbbra is megvilágított marad.

Técnica: akril és ceruza vásznon