Matteo Ciffo - Frammenti - Nefertiti

- Matteo Ciffo (Olaszország - 1987) kortárs szobrászata. Cím Fragmentum- Nefertiti
- Év: 2026. Kiadás: 4/8 - Aláírva és az alkotó hitelesítette, hitelesítő tanúsítvánnyal
- Anyag: hideg öntés márványporokból és kőből
- Kiváló állapotban

FRAMMENTI KOLLEKCIÓ

Az klasszikus szobrászattal való összehasonlítás a kollekció központi eleme. Azokat a formákat, melyeket történelmileg a tökéletesség, örökkévalóság és kollektív memória fogalmához kapcsolnak, kiindulópontként kezelik, és fragmentálásra és újraértelmezésre kerülnek alá.
A formát nem továbbra sem tekintik állandó egységnek, hanem átmeneti állapotnak. Megtöri, széttöri és újra összeállítja, felfedve saját instabilitását. A térfogat kitárul, blokkokra és tárgydarabokra válik szét, és új struktúrát hoz létre, amelyben az idő már nem rejtve van, hanem láthatóvá válik.
Ez a feszültség megszünteti a tökéletesség abszolút állapotának gondolatát. A bennünk látszó örökkévaló sebezhetőséget tár fel. A klasszikus forma megmarad, de átalakítva: nem többé halhatatlanság szimbóluma, hanem az idő által átszelt jelenlét, a változásra kitéve és egy új dimenzióba visszaadva.


MATTEO CIFFO

1987-ben Biellában született, 2007 óta anyagra, annak átalakulására és az emlék megőrzésére összpontosító kutatást folytatok. Munkám egy közvetlen kapcsolatból indul ki nemes és összetett anyagokkal, mint a márványpor és kő, természetes pigmentek, örmény földek, oxidok és fémből készült anyagok. Nem tekintem egyszerű kifejező eszközöknek ezeket, hanem élő jelenlétnek, időt, történelmet és újjászületés lehetőségét hordozó tárgyaknak.
Egy folyamaton keresztül, amit szertartásosabbnak, mint szobrászati jellegűnek tekintek: a kő újjászületése a kezem által vezérelve. A gyakorlat abból az észlelésből és vágyból születik, hogy visszaadjam az életet annak, ami összetört, elhagyott vagy elfelejtett volt. A fragmentumok és selejtanyagok, amelyek gyakran más szobrászok munkájából származnak, az én munkáim anyagává válnak.
Olyan anyagokról van szó, amelyek már önmagukban is történetet hordoznak. Szétbontom őket és újjáépítem őket, olyan formákat teremtve, amelyek már nem tartoznak korábbi állapotukhoz, hanem egy új feltételhez. Minden mű egyensúlyi törékenységből fakad a veszteség és újjászületés, a memória és lehetőség között, megmutatva a pillanatot, amikor az anyag már nem az volt, aki volt, és valami mássá válik.

A folyamat úgy ölt formát, hogy túllépje a hagyományos szobrászatot, közelítve egy anon fakuló (kémiai) dimenzióhoz. Olyan anyagokat használok, amelyek már léteztek, szétbontom és újra összerakom az új formák és identitások megteremtése érdekében. Minden alkotás a leépítés és regeneráció közötti feszültségből, a veszteség és memória közötti kapcsolatból születik, vizuálisan megjelenítve egy folyamatos változás állapotát.
A kutatás olyan anyagokkal ütközik, amelyek mély ellentmondást testesítenek meg: látszólag örök és szilárd, de ugyanakkor érzékeny és sebezhető. Azt a látszólagos állandóságot feltárja, amely instabil természetet hordoz, képes reagálni, oxidálódni és az idő folyamán átalakulni. Ez a feltétel az anyagot a munka aktív részévé teszi, részt véve a idő és környezet állandó párbeszédében.
A tökéletesség feladja helyét a törékenységnek, és az örökkévalóság élő és emberi élménnyé válik. Az anyag nem alárendelt, hanem társszerzővé válik, a gesztus, a folyamat és saját fejlődésének nyomait a felületen megőrizve.

Önképzőként saját utamat kísérletezés, megfigyelés és hallgatás útján építettem fel. A megközelítés nem a kontrollra törekszik, hanem az anyag kísérésére a transzformáció során. A formák megegyezik majd a memória működésével: olyan szerkezetek, ahol a fragmentumok, nyomok és hiányzások együtt élnek és regenerálódnak.
Ez a gyakorlat a materiát élő archívumként kutatja. A szobrok olyan jelenlétként jelennek meg, amelyek a romlás és újjászületés, a permanencia és átalakulás között lebegnek, és visszaadják az anyagnak egy mélyen kortárs és emberi dimenziót.