GIOVERDI - TRAMONTO SULLA LAGUNA

GIOVERDI (Mario Verdini álnév, 1960) a saját festészeti kutatását egy történeti memória és a kortárs idők strukturált párbeszédére alapozza. A képzés, mélyen gyökerező a bizánci művészet tanulmányozásában és az ősi technikák — az encaustusztól a tojássárga temperában megfogalmazott pigmentekig — kísérletezésében, olajfestmények megvalósításában jelenik meg, fokozatosan kidolgozott stiláris jelleggel, amelyben a hagyomány és a kortárs megközelítés formális egyensúlyt talál, visszahozva az idő értékét és a rétegződését. A festészeti termés elsősorban elhagyatott városokat és laguna tájakat mutat fel, olyan metaforikus értékkel terhelten, amelyeket a kompozíciók hordoznak. Ennek eredményeként egy csendes kommunikáció jön létre, az álomszerű látomás és a valóságérzet között egyensúlyban, ahol az emberi alak hiánya növeli a narratív feszültséget. Az ikonográfia és a kortárs esztétika között elhelyezve GIOVERDI festményei időről, hiányról és észlelésről elmélkednek, és vallási kontextusokban, magángyűjteményekben és kiállítási körökben találnak helyet Olaszországban, Európában és az Amerikai Egyesült Államokban.

TRAMONTO SULLA LAGUNA 60x80
A kép alacsony horizontja: a mennyékre összpontosítva dominál. A naplemente intenzív, szinte szöveti vörösben lobban fel, amelyet vékony aranycsíkok szelik át, és úgy tűnik, minthogy a szín felületét karcolják. Ezek nem szabályos vonalak: összefonódva, feloldódva, mintha a Nap harcolna az utolsó fénydarabkák megtartásáért. A laguna alatta zavaros, tömény, tompa zöldes pigmentekkel megkísérelten. A víz nem tükrözi hűen az eget, hanem elnyeli azt, feszültséget teremtve a felette lévő és alatta lévő között. Középen, kissé decentráltan, egyetlen egy hajó. Nyugodt, szinte lebegő, alapvető ecsetvonásokkal megfestve: egy sötét, borostyánszínű sziluett, amely ellentétben áll az ég rezgésével. Nincsenek emberek, sem mozgásnyomok. A hajó a csend pontjává válik, a környező színkromatikát megszakító pont.

Összességében van benne elmélkedésre késztető, mégis nyugtalanító hangulat: az ég vörösessége szépséget sugall, de egyben végközelség érzetét is kelti. A vékony aranysávok nem vigasztalnak, inkább fényhasadékoknak tűnnek egy nyomott, nehéz atmoszférában. Ez egy olyan festmény, amely nem pont egy konkrét helyet mesél el, hanem egy olyan lelkiállapotot, amely a nyugalom és a feszültség között lebeg."