Matteo Ciffo - Frammenti - Venere

- Matteo Ciffo kortárs szobrászat (Olaszország - 1987). Cím: Fragments-Vénus
- Év: 2026. Kiadás: nr. 3/8 - aláírva és hitelesítve a művész által, hitelesítési bizonyítvánnyal
- Anyag: hidegfúvásból készült marógörbékporok és kő porainak olvasztás nélküli ötvözete
- Kiváló állapotban


FRAMMENTI KOLLEKCIÓ

A klasszikus szobrászattal való összevetés a kollekció központi eleme. Azok a formák, amelyeket történetileg a tökéletesség, az örökkévalóság és a kollektív memória fogalmához társítanak, kiindulópontként szolgálnak, majd fragmentálási és redefiniálási folyamat alá esnek.
A forma többé nem tekinthető stabil egységnek, hanem átmeneti állapotnak. Megszakadt, széttört és újra összerakott, felfedi működésének instabilitását. A térfogat kitárul, blokkokra és darabokra válik szét, így egy olyan struktúra születik, amelyben az idő már nem rejtőzködik, hanem látható elemmé válik.
Ez a feszültség kioltja a tökéletesség abszolút állapotként való képzetét. Amit örökkének látsz, az saját sebezhetőségét tárja fel. A klasszikus forma megmarad, de átalakítva: immoralitás szimbólumaként többé nem, hanem az időn átjárva, a változásnak kitett jelenlét, amely egy új dimenzióba kerül vissza.



MATTEO CIFFO

Biellában született 1987-ben, 2007 óta anyagra, annak átalakulására és a megőrzött memóriára koncentráló kutatást folytat. Munkám közvetlen kapcsolaton alapul olyan nemes és összetett anyagokkal, mint márvány‑ és kőporok, természetes pigmentek, örmény földek, oxidok és fémek. Nem tekintem őket egyszerű kifejező eszközöknek, hanem élő jelenlétnek, amely időt, történelmet és újjászületés lehetőségét hordozza.

Olyan folyamaton keresztül jutottam el ehhez a formához, amelyet inkább rítusnak, mint szobrászatnak tartok: a kő újjászületése a kezem irányításával. A gyakorlat abból a megfigyelésből és az a vágyból fakad, hogy visszaadjam az életet annak, ami összetört, elhagyott vagy feledésbe merült. Fraktált és hulladékot gyakran más szobrászok munkáinak eredőjeként hozok létre, s ezek anyagokká válnak az én alkotásaim számára.

Olyan anyagokról van szó, amelyek már történetet hordoznak magukban. Szétszedem és újramondom őket, olyan formákat hozva létre, amelyek már nem tartoznak a korábbi állapotukhoz, hanem egy új állapothoz. Minden mű egyensúlyának gyengeségéből kell kiemelkednie: a veszteség és az újjászületés, a memória és a lehetőségek közötti feszültség adja a létrejövő formát.

Az út egy olyan átalakulás formáját ölti, amely felülmúlja a hagyományos szobrászatot, közel aranyikus dimenzióhoz. Olyan anyagokat használok, amelyek már léteztek, azokat szétszedem és újramontam, hogy új formákat és identitásokat hozzak létre. Minden alkotás a megsemmisítés és a regeneráció közötti feszültségből születik, a veszteség és a memória között, láthatóvá téve a anyag folyamatos változásának állapotát.

A kutatás olyan anyagokkal szembesül, amelyek mély ellentmondást testesítenek meg: látszólag örök és összetörhetetlenek, ugyanakkor érzékenyek és sebezhetőek. Ami látszólag változatlan, az instabil természetet tár fel, amely reagálni, oxidálódni és idővel átalakulni képes. Ez az állapot a matériát a mű aktív részévé teszi, folyamatos párbeszédbe vonva az idővel és a környezettel.

A tökéletesség átadja helyét a törékenységnek, és az örökkévalóság élő, emberi élményként nyilvánul meg. A matéria nem alárendelt, hanem társszerzővé válik, a gesztus, a folyamat és a saját fejlődés nyomait a felületen megtartva.

Autodidakta módon építettem fel utamat kísérletezés, megfigyelés és hallgatás révén. A megközelítés nem a kontrollra, hanem a materalnak az átalakulásában való kísérésére törekszik. Az eredményül kapott formák visszatükrözik a memória működését: olyan szerkezetek, amelyekben a fraktíók, nyomok és hiányok együtt élnek és regenerálódnak.

Ez a gyakorlat a matériát élő archívumként vizsgálja. A szobrok úgy jelennek meg, mint felkötődésben lógó jelenlétek a romlás és a megújulás között, a maradás és a változás között, visszaadva a matériának a mélyen kortárs és emberi dimenzióját.