Matteo Ciffo - Frammenti - Nefertiti

- Matteo Ciffo által készített kortárs szobrászat (Olaszország - 1987). Cím: Frammenti-Nefertiti
- Év: 2026. Kiadás: 3/8 - Aláírt és hitelesített a művész által, hitelesítő igazolással
- Anyag: Hidegöntés márványporok és kő porból
- Kiváló állapotban



FRAMMENTI Kollekció

A klasszikus szobrászattal való összevetés ennek a kollekciónak a központi eleme. Az olyan formák, amelyeket históra a tökéletesség, az örökkévalóság és a kollektív memória fogalmához társítanak, kiindulópontként szolgálnak, és egy fragmentációs és redefiniálási folyamat alá kerülnek.
A forma többé már nem tekinthető stabil egységnek, hanem átmeneti állapotnak. Megtöri, szétszedi és újra összeállítja, felfedve saját instabil természetét. A térfogat szétnyílik, blokkokra ésFragmentumokra hasad, és új struktúrát hoz létre, melyben az idő már nem rejtőzik el, hanem láthatóvá válik.
Ez a feszültség megszünteti a tökéletesség abszolút állapotának eszményét. A látszólag örök érvényűség felfedi a saját sérülékenységét. A klasszikus forma megmarad, de átalakulva: nem többé halhatatlanság szimbóluma, hanem az időn áthatott jelenlét, amely a változásnak van kitéve és egy új dimenzióba kerül vissza.




MATTEO CIFFO

Biella városában született 1987-ben, 2007-től kezdve kutatásait az anyag, annak átalakulása és a megőrzött emlékezet köré fűzi. Munkám közvetlen kapcsolatból születik a nemes és összetett anyagokkal, mint a márványpor és kő, természetes pigmentek, örmény földek, oxidok és fémek. Nem tekintem egyszerű kifejező eszközöknek őket, hanem élő jelenlétnek, amelyek időt, történelmet és újjászületés lehetőségét hordozzák.

Egy olyan folyamaton át, amelyet inkább rituálisnak, mint szobrászatnak tekintek: a kő újjászületése az én kezem által vezetve. A gyakorlat az észlelésből és az a vágyból születik, hogy visszaadjam az életet annak, amit összetörtek, elhagyatott vagy elfeledett. Frammentumok és hulladékok, gyakran más szobrászok munkáiból származó anyagok, válnak a saját munkáim kiinduló nyersanyagává.

Olyan anyagokról van szó, amelyek már eleve történettel bírnak. Szétszedem őket és újból összeépítem, formákat hozva létre, amelyek már nem tartoznak korábbi állapotukhoz, hanem egy új állapothoz. Minden mű egyensúlyi vékony határából fakad a veszteség és újjászületés között, a memória és a lehetőségek között, láthatóvá téve azt a pillanatot, amikor az anyag már nem az volt, hanem valami más.

Az út formája olyan átalakulást vesz fel, amely felülmúlja a hagyományos szobrászatot, közelítve egy szinte alkémikus dimenzióhoz. Olyan anyagokat használok, amelyek már fennálltak, szétszedem és újra összerakom, hogy új formákat és identitásokat hozzak létre. Minden alkotás a pusztítás és a regeneráció, a veszteség és az emlékezet közötti feszültségből születik, láthatóvá téve egy folyamatos változás állapotát.

A kutatás olyan anyagokkal foglalkozik, amelyek mély ellentmondást testesítenek meg: látszólag örökkévalók és megbonthatatlanok, ugyanakkor érzékenyek és sérülékenyek. Azt, ami látszólag megkérdőjelezhetetlen, instabil természetként tárja fel, amely képes reagálni, oxidálódni és idővel átalakulni. Ez a feltétel az anyagot a munka aktív részévé teszi, amely folyamatos beszélgetést folytat az idővel és a környezettel.

A tökéletesség helyet ad a törékenységnek, és az örökkévalóság élő és emberi tapasztalattá válik. Az anyag nem alárendelt, hanem társszerzővé válik, a felületen megtartva a gesztus, a folyamat és saját fejlődésének nyomait.

Autodidakta módon a megfigyelés, kísérletezés és hallgatás útján építettem fel az utamat. Az megközelítés nem a kontrollra törekszik, hanem az anyag kísérésére annak átalakulásában. A formák visszatükrözik a memória működését: olyan szerkezetek, ahol a fragmentumok, nyomok és hiányok együtt élnek és regenerálódnak.

Ez a gyakorlat a mennyiséget a élő archívumként tárja fel. A szobrok olyan jelenléteként jelennek meg, amelyek rovásban és újjászületésben, állandóságban és átalakulásban lebegnek, visszaadva az anyagnak egy mélyen kortárs és emberi dimenziót.