Stefano Nurra (XX) - Gioco sospeso

A mű egy olyan, egyetlen vásznon belül zárt, imaginárius poliptikusnak bontakozik ki, ahol három kiemelkedő, texturált blokk lebeg kobaltszínű hátterén, ezzel a teniszpálya fragmentált geometriáját idézve. Ismét a test diktálja a ritmust: a középső és a periférikus téglalapok felületéről szabálytalan, pasztaszerű élek törnek elő, mintha valóságból tépett színfoltok lennének. A fehér vonalak, tiszták és szigorúak, nem csak a játszótér határait adják meg, hanem optikai vezetőként terelik a szemet a vásznon át. A mű dobogó szíve a mikroszkopikus emberi figurák beillesztése, amelyek majdnem kalligráfiai pontossággal bontakoznak ki. Bal alsó sarokban egy fehérben játszó játékos a szolgálatra váró feszültségben, feszülten felvillanó anticipációban ragadva meg; a felső jobb sarokban, tükörképként, úgy tűnik, mintha a kék űrben úszna. E kettősség az absztrakt mező végtelensége és az emberi sziluettek törékenysége között az sporteseményt egzisztenciális metaforává formálja: a játék magány, összpontosítás és időbeli felfüggesztés lesz. A kék kiválasztása nem véletlen: mély pszichológiai dimenziót idéz, a teniszpályát óceánná vagy éjszakai éggé változtatva. Egy olyan alkotás, amely a csendben és a várakozásban él, ahol a festészet fizikalitása (olthatóan sűrű) összeütközik a-semleges üresség konceptuális absztrakciójával. Ritka elegancia darabja, amely a játékos elemet képes felemelni, és tisztán költői síkra emelve megőrizni.