Matteo Ciffo - Frammenti - Eracle

- Matteo Ciffo (Olaszország - 1987) kortárs szobrászata. Cím: Fragmentumok-Eraklész
- 2026-os év. 1/8 példányszám - A művész által aláírt és hitelesített, hitelesítési igazolással
- Anyag: hidegfúvott márványpor és kő porkeverékének keveréke
- Kiváló állapotban



FRAMMENTI COLLEZIONE

A klasszikus szobrászattal való összehasonlítás a kollekció központi eleme. Azok a formák, melyek történetileg a tökéletesség, az örökkévalóság és a kollektív memória érzetéhez kapcsolódnak, kiindulópontként szolgálnak és egy fragmentációs és redefiniáló folyamatnak vannak alárendelve.
A forma többé nem tekinthető stabil egységnek, hanem átmeneti állapotnak. Megtöri, szétfelskálja és újra összeállítja, felfedve saját instabil voltát. A térfogat nem rejtett, hanem láthatóvá váló elemmé nyílik.
Ez a feszültség felszámolja a tökéletesség abszolút állapotaként való gondolatát. A látszólagos örökkévalóság kiszolgáltatja magát sebezhetőségének. A klasszikus forma megmarad, de átalakult: nem többé halhatatlanság szimbóluma, hanem az idő által áthatott jelenlétté válik, a változásnak kitett és egy új dimenzióba visszaadott.





MATTEO CIFFO

Biellában született 1987-ben, 2007 óta anyagra összpontosító kutatást folytatok, amely annak átalakulását és annak az emlékezeti tartalmát vizsgálja, amely megőriz belőle. Munkám közvetlen viszonyból ered a nemes és összetett anyagokkal, mint a márvány- és kőőrlemények, természetes pigmentek, arméniai földek, oxidok és fémek. Nem tekintem ezeket puszta kifejező eszközöknek, hanem élő jelenlétnek, idő, történelem és újjászületés lehetőségének hordozóinak.
Egy olyan, inkább rituális, mint szobrászati folyamat által ered: a kő újjászületése a kezemben vezetve. A gyakorlat abból az megfigyelésből és abból a vágyból fakad, hogy újraélessze azt, amit összetörtek, elhagytak vagy elfelejtettek. A fragmentumok és hulladékok, gyakran más szobrászok munkájából származó részek, alapanyagokké válnak a saját műveimhez.
Olyan anyagokról van szó, amelyek már történetet hordoznak magukban. Szétbontom őket és újra összerakom, formákat létrehozva, amelyek már nem a korábbi állapotukhoz tartoznak, hanem egy új feltételhez.
Minden mű egyensúlyi bizonytalanságából fakad a veszteség és a feltámadás, a memória és a lehetőség között, megmutatva a pillanatot, amikor az anyag már nem az volt, hanem valami más lesz.

Az út egy átalakulás alakját ölti, amely felülmúlja a hagyományos szobrászatot, és szinte alkimikus dimenzióhoz közelít. Olyan anyagokat használok, amelyek már léteztek, azokat szétfeszítem és újra összerakom, hogy új formákat és identitásokat hozzak létre. Minden alkotás a megsemmisítés és a regeneráció közötti feszültségből születik, a veszteség és a memória között, láthatóvá téve azt az állapotot, amelyben az anyag azzal, amit volt, már nem azonos, és valami más lesz.

A kutatás olyan anyagokkal találkozik, amelyek mély ellentmondást testesítenek meg: látszólag örökkévalók és semmisíthetetlenek, de ugyanakkor érzékenyek és sebezhetők. Amit látszólag állandónak tűnik, instabil természetet tár fel, képes reagálni, oxidálódni és idővel átalakulni. Ez a feltétel az anyagot aktív alkotóelemmé teszi a műben, állandó párbeszédbe kerülve az idővel és a környezettel.
A tökéletesség feladja helyét a sérülékenységnek, és az örökkévalóság élő, emberi tapasztalatként nyilvánul meg. Az anyag nem alárendelt, hanem társszerzővé válik, a felületen megtartva a gesztus, a folyamat és a saját evolúció nyomait.

Önképzőként sajátítottam el az utamat kísérletezésen, megfigyelésen és hallgatáson keresztül. A megközelítés nem a kontrollra törekszik, hanem az anyag kíséretére a változásában. A keletkező formák a memória működését tükrözik: olyan struktúrák, amelyekben fragmentumok, nyomok és hiányok együtt élnek és regenerálódnak.
Ez a gyakorlat a materiát évező archívozként értelmezi. A szobrok olyan jelenlékekként születnek, amelyek a romlás és a feltámadás között, a maradás és a metamorfózis között lebegnek, visszaadva az anyagnak egy mélyen kortárs és emberi dimenziót."