Paolo Fedeli - Scorcio di Venezia

PAOLO FEDELI Toscanában született 1957-ben. A Siena Művészeti Intézetébe járt, és a Mester „Művészet” bizonyítványát szerezte. Számos kiállítást rendezett itáliában és külföldön. Mások között Ukrajna, Franciaország, Oroszország, Spanyolország, Róma és sok más hely szerepel. Számos Állandó Kiállításon jelen van. Műveit számos köz- és magángyűjteményben találhatjuk meg. Tevékenységét országos és nemzetközi magazinok és napilapok is kritikusan tárgyalták. Részt vett a nemzeti, legnagyobb kollektív művészeti seregszemékben, ahol fontos idézeteket és kritikai elismeréseket kapott. 1979-től napjainkig megnyerte összesen százhetötvenhat első díjat festészeti pályázatokon. Paolo Fedeli a természet rejtélyes cantoro-ja (énekese) is egyben.

DÍSZFCIK RÓLA:

Paolo Fedeli kivételes eleganciájú festő. Olykor lehetetlen és megismerhetetlen események narrátora, kérdésekre nem adó válaszokkal.
Középutja Toszkánán át és az északi nyilvánosság kontinentális nyugati városának anonimitásába rámutató metropoliban, ahol minden tájkép az építészeti látványosságokban egyformán tűnik a globalizáció abszurditásában, meglepőnek tűnhet. Így van azonban a nyelve változásának módja is. Mégis észlelünk egy finom összeköttetést a pajtákkal, a dombokkal, a tiszta égbolttal, az éjszakai fénnyel, az nedves utcákra továbbító fényeken, a szmog korcsos öltözői-borongásai között: soha nincsenek élőlények, mintha az emberek, a mindennapok, a munka, a szerelem, a gyűlölet, a versengés, az ébrenlét, az alvás elkerülték volna az művész képzeletét, aki művészi költeményéből szociális vagy inkább realizmus hivatkozását kizárta. Valószínűleg a francia Paul Verlaine költő is egyetértett vele, a szavak és színek közötti megfelelő távolságok megtételével:

„Aztán ugyanis nem azt válaszd ki, amit mondasz, hanem legyen benne valamennyi hiba:
pusztán a szürkés dal a legdrágább, ahol a bizonytalan egyezik a bizonyossággal.
Minél messzebb menj az öltözködő szellemi találékonyságtól,
a kegyetlen lélek és a tisztátalan nevetés elől;
égetik a kék szemek könnyét!
Vedd fel a kifejezőképességet, és döntsd le a nyakát!”

Így tehát Paolo Fedeli értelmezési kulcsa: az önreferencialitás és a meglepő, a bizonytalanság homályával helyettesíti. A mindennapi beszéd retorikája és a hangzott hangok zörejeit felváltotta az el nem érhető, súlyos csendjével. A felismerhető ábrázolás helyébe a vizuális költészet izzását tette le.