Andrea Markò (1824-1895) - Paesaggio

Andrea Markò (Bécs, 1824 – Viareggio, 1895), táj, papír tempera, az egyetlen mű 33×14 cm, jobboldalt alul aláírt. Kiváló állapotban aranykeretben, korabeli üveggel.

Bécsben született 1824-ben, Andrea Markó előbb apjától, a híres Károly Markó idősebbtől kapott első képzést, majd a bécsi Szépművészeti Akadémián folytatta tanulmányait Carl Rahl vezetésével. Atyai és testvére, Carlo a Fiatalabb nyomdokain haladva Olaszországban telepedett le, Firenzét kijelölve saját működési központjának. Pályája nemzetközi és termékeny volt: hosszú éveket töltött Európában, nemcsak az olasz tájakat, hanem a távoli orosz vidékeket is megörökítve.
Kulturális jelentőségét elsősorban a Staggiaiskola megszületéséhez való hozzájárulás adja. Carlo testvérével és Serafino De Tivolival együtt Markó megkezdte a sienai tájak megörökítését új megközelítéssel, ezzel előkészítve a Macchiaioli mozgalom útját. Idősebb mestereként elismerték: Firenzében (1860) és a bécsi nemzetközi kiállításon (1873) kitüntető díjakat kapott. Firenze, Urbino és Milano akadémiáin professzorrá nevezték ki, emellett a Brüsseli Vízfestők Társaságának tagja volt. 1895-ben Viareggióban hunyt el.

Andrea Markó művészetét a földszínű színek tudatos használata és a kiterjedt, népes, emberi vagy állati alakok által mozgatott tájképi kiterjedések jellemzik, amelyek mélység- és epikus lélegzetű hangulatot kölcsönöznek a jeleneteknek. Stílusa lenyűgöző átmenetet képvisel a klasszikus, „ideális” tájképek és a foltos festészet (macchia) felé, amely figyelembe veszi az éghajlati valóságot és a szabadban, en plein air felismert természeti adottságokat.

Termése rendkívül változatos: a drámai jelenetektől az Oroszország havas tájain át a híres toszkán Maremmáig terjed. A paneleket finom kidolgozottság jellemzi, amely soha nem veszélyezteti a fény ábrázolását, így művei rendkívül keresettek az európai és amerikai gyűjtők körében. Markó kivételes képességgel tudta felemelni a vidéki tájat: erdő- vagy völgyalakzatokat alkotott meg összetett, akadémiai és költői szigorral, hidat képezve a bécsi akadémiai hagyomány és az olasz modernitás között.