Matteo Ciffo - Origini - Teschio 2

*CAUSA CHIUSURA LA SPEDIZIONE PARTIRA' IL GIORNO 18/06/26*

- Matteo Ciffo (Olaszország - 1987) kortárs szobrász munkája. Eredeti cím: Origini - Teschio 2
- 2025-ös év. Edición n. 1/40 - Az alkotó aláírásával és hitelesítésével, autentikummal
- Anyag: Zománnyal öntött bronz
- Kiváló állapot



Origini gyűjtemény

Mennyiséggel előtti időszak.
Az emlékezés architektúrája előtti időszak.
A blokkok, az eróziók és a megjósolhatatlan rekonstrukciók előtti időszak.

Az Origini úgy keletkezett, mint az emberi lény archetípiális anyagával való első érintkezés: a koponya.
Nem a halál szimbólumaként, hanem primordiális szerkezetként, mátrixként, az idő abszolút tanújaként.

Ezek a bronz alkotások a kutatás kezdetét jelentik, amely később a Fragmenti gyűjteményhez vezet.
Ha a Fragmenti az identitás törékenységét, a romlást és az identitás rekonstrukcióját vizsgálja geometriai modulokon és szobrászati architektúrákon keresztül, az Origini annak a kezdeti magját alkotja: a lényegi forma, amelyből minden kiindul.

A bronznak itt alapvető szerepe van.
Örök, történelmi, szinte rituális anyag, amely a felületet olyan bőrré teszi, amelyet az idő elhagyott.
A függőleges bevágások átszúrják a koponyát, mint időrétegződések, emlékezeti szenzitizók, a még ismeretlen nyelv nyomai.

Az Origini-ban a forma még integrált.
Nem tört le.
Még nem vált széttöredezetté.

De már tartalmaz mindent, ami később jön.

A Fragmenti sorozat művei valójában ebből a kezdeti feszültségből születnek:
a klasszikus test átalakításának vágya kortárs leletévé, a tökéletesség megszakítása üres tér, kocka, erózia és felfüggesztés által.

Origini tehát a kutatás nullpontja.
Az ősanyag, amelyből a memória későbbi architektúrái kibontakoznak.

Ahol a Fragmenti az identitás időbeli széthullását meséli el, az Origini még őrzi az ősi magot.





MATTEO CIFFO

1987-ben Biellában született, 2007 óta anyagra, annak átalakulására és a benne megőrzött memória kutatására összpontosítok. Munkám közvetlen kapcsolaton alapul olyan nemes és összetett anyagokkal, mint márványpor és kő, természetes pigmentek, örmények földjei, oxidok és fémek. Nem tekintem őket egyszerű kifejező eszközöknek, hanem élő jelenlétnek, az idő, történet és újjászületés lehetőségének hordozóinak.

Olyan folyamaton keresztül, amelyet inkább rituálisnak, mint szobrászati tevékenységnek tekintek: a kő kéz által vezetett újjászületése. A gyakorlat abból az észlelésből és a vágyból születik, hogy visszaadjam az életet annak, amit összetörtek, elhagytak vagy feledésbe merült. A Fragmenti és a hulladékok, gyakran más szobrászok munkáiból származó anyagok, eredeti materiává válnak a műveim számára.

Olyan anyagokról van szó, amelyek már önmagukban történetet hordoznak. Szétszerem és újrarakom őket, formákat generálva, amelyek nem a korábbi állapotukhoz tartoznak, hanem egy új feltételhez. Minden mű egyensúlyból fakadó törékenységből látszik ki—vesztés és újjászületés, emlékezet és lehetőség között—megjelenítve azt a pillanatot, amikor az anyag azzá válik, ami volt, és valami mássá lesz.

Az út egy olyan átalakulás formáját ölti fel, amely túllépi a hagyományos szobrászatot, közelítve egy szinte alkimista dimenzióhoz. Olyan anyagokat használok, amelyek már voltak létezésben, szétszedem őket és újra összerakom őket, hogy új formákat és identitásokat hozzak létre. Minden alkotás egy disztrukció és regeneráció közötti feszültségből születik, a vesztés és az emlékezet között, láthatóvá téve egy folyamatos változás állapotát.

A kutatás olyan anyagokkal találkozik, amelyek mély ellentmondást testesítenek meg: látszólag örökek és like-ellenállhatatlanok, de ugyanakkor érzékenyek és sebezhetőek. Ami látszólag változatlan, az idő és a környezet folyamatos párbeszédben reagál, oxidálódik és átalakul. Ez a körülmény az anyagot a mű aktív részévé teszi, folyamatosan kapcsolódva az időhöz és a környezethez.

A tökéletesség átadja helyét a törékenységnek, s az örökkévalóság élő, emberi tapasztalatként jelenik meg. Az anyag nem alárendelt, hanem társszerzővé válik, a felületen megőrizve a gesztus, a folyamat és saját fejlődésének nyomait.

Önkéntes tanulóként saját ösvényemet kísérletezés, megfigyelés és hallgatás útján építettem fel. A megközelítés nem a kontrollra törekszik, hanem a nyers anyag kísérésére a változás menetében. A keletkező formák tükrözik az emlékezet működését: olyan szerkezetek, melyekben a fragmentumok, nyomok és hiányok együtt élnek és regenerálódnak.

Ez a gyakorlat a anyagot élő archívumként vizsgálja. A szobrok olyan jelenlétként jelennek meg, amelyek a megsemmisülés és újjáéledés között lebegnek, a tartósság és a transzformáció között, visszaadva az anyagnak egy mélyen kortárs és emberi dimenziót.