Soly Cissé (1969) - Serie Héritage 9

SOLY CISSÉ

Metszve kollázsai és táblaképein olyan alakokat, akiket a kétel gúzsba kötött, és az ember által felbolygatott Természet játékos kedvének csapdajára tett ki. Soly Cissé egy sokoldalú művészeti alkotómunka, ... Művészete sokféle médiában jelenik meg; kollázsok, festmények, installációk, videó, szobrok,... Minden alkotásában visszaköszön, mint vezérfonal, az ő hibrid lényei, állatai, szellemei, szemétdomb-betűk, graffiti-k, és senoufo-sziluettek. Formák emelkednek ki, a szín olvadásának mozgásában, a figuráció határán.
Időleges lélegzetet kapó teremtmények és olyan karakterek, amelyek az emberi fejlődés egy helye- vagy időpont nélküli szakaszához tartoznak (előző, utólagos?). Gyermekek, állatok, mind összecsapva, arcuk félkész vonalakkal. Fest, szobrászkodik, formázza a kraftot, agyagot, sorozatban grafikai panelekre dolgozza a vásznakat, újrahasznosítja a fát. Soly Cissé kockázatos, új utakat tár fel. Egészséges harag lakozik benne, elég magabiztos befolyásai felé, hogy ne citálja őket. A városi világnak figyelmesen hallgat, azok közé tartozik, akik nyugodtan el tudnak állni az „afrikai” melléknév használatától, bánat vagy bűnbánat nélkül, hiszen Afrika ma benne van, mint a modernitás tényezője. A vonal Solve Cissé által meghatározott, ideges, élénk grafika, visszahozza a szénceruzát ott, ahol távoli ősei hagyták. Gyors, az emberi lényt a hiba révén ragadja meg, a figurák így keletkeznek az alakzatlanból anélkül, hogy hirtelen ráznák meg. Csak egy féloldal mosoly a sors felé.

Soly Cissé művészete figyelemre méltó a sajátosan, spontaneitásában adódó grafikus írásával. Kollázsaiban a szellemek és a nyugtalan vagy védő figurák nem egy kultúra isteneit tárják fel, hanem egy fantasmagóriát.

Nálam van egy határozott szándék, hogy termékeny és dinamikus feszültséget provokáljon. Minél mélyebben merül az esze­mébe tündöklő szellemekkel és szörnyekkel teli mikroszférájába, annál inkább kiemelkednek a mélykékre futó erősek közti nagy összecsapások: a tompa kékre és a rikító sárgára. A művészeti nyelvének lassú, kitartó felfedezésében kerül vissza az egyensúly, finomodik az egyensúlya.

„Nem habozva egyértelműen egy jelentős művészről van szó, aki egyenes célt tűz ki.”

Philippe Dagen (Le Monde)