Matteo Ciffo - Frammenti - Venere

- Korszerű szobrászat Matteo Ciffo (Olaszország - 1987). Cím Frammenti-Venere
- Év 2026. Kiadás: 3/8 — Aláírt és autentikált a művész által, hitelesítési tanúsítvánnyal
- Anyaga: hidegöntés márványporból és kőből
- Kiváló állapotban


FRAMMENTI Gyűjtemény

A klasszikus szobrászathoz való összehasonlítás a kollekció központi eleme. Azok a formák, amelyek történelmileg a tökéletesség, örökkévalóság és közös memória eszméjéhez kötődnek, kiindulópontként szolgálnak, és egy fragmentálódási és újradefiniálási folyamatnak lesznek alávetve. A forma többé nem tekinthető statikus egységnek, hanem átmeneti állapotnak. Megszakítják, szétbontják és újra összeállítják, feltárva a saját instabil természetét. A térfogat kinyílik, blokkokra és darabokra bomlik, és egy olyan új struktúrát hoz létre, amelyben az idő már nem rejtett, hanem látható elemmé válik.

Ez a feszültség eltörli a tökéletesség abszolút állapotának ideáját. Ami örökkévalónak látszik, megmutatja sérülékenységét. A klasszikus forma megőrződik, de átváltoztatva: többé nem a halhatatlanság szimbóluma, hanem az idő által átszített jelenlét, amely a változásra van kitéve és egy új dimenzióba kerül vissza.


MATTEO CIFFO

Biellában született 1987-ben, 2007-től fogva egy olyan anyagra összpontosító kutatást folytatok, amelynek átformálódása és az emléke, amelyet megőriz. Munkám közvetlen kapcsolaton alapul nemes és összetett anyagokkal, mint a márványpor és kő, természetes pigmentek, Armeni földek, oxidok és fémek. Nem tekintem őket egyszerű kifejező eszközöknek, hanem élő jelenléteknek, az idő, a történelem és a újjászületés lehetőségeinek hordozóinak.

Egy szakrálisabbnak, mint szobrászatra tekintett folyamaton keresztül: a kő újjászületése a kezemben vezetve. A gyakorlat a megfigyelésből fakad és abból a vágyból, hogy visszaadja az életet annak, ami összetört, elhagyott vagy feledésbe merült. A fragmentumok és hulladékok, gyakran más szobrászok munkáiból származókból, az én alkotásaim alapanyagává válnak.

Olyan anyagokról van szó, amelyek már történettel rendelkeznek. Szétbontom őket és újra összeállítom, olyan formákat hozva létre, amelyek már nem tartoznak az előző állapotukhoz, hanem egy új feltételhez. Minden alkotás egyensúlyi állapotból fakadó törékenységből, a veszteség és az újjászületés közötti feszültségből születik, és láthatóvá teszi azt a pillanatot, amikor az anyag abból, ami volt, másvalami lesz.

Az út a hagyományos szobrászatot felülmúló átalakulás formáját ölti, közelebb kerülve egy szinte alkimista dimenzióhoz. Olyan anyagokat használok, amelyek már léteztek, szétbontom és újra összeállítom őket, hogy új formákat és identitásokat hozzak létre. Minden alkotás egy destrukció és regeneráció közötti feszültségből, a veszteség és memória közötti állandó változásból születik, láthatóvá téve egy állandó átalakulási állapotot.

A kutatás olyan anyagokkal szembesül, amelyek mély ellentmondást testesítenek meg: látszólag örökkévalóak és megbonthatatlanok, ugyanakkor érzékenyek és sérülékenyek. Ami látszólag megkérdőjelezhetetlen, az instabil természetét tárja fel, képes reagálni, oxidálódni és idővel átalakulni. Ez a feltétel a matéria aktív részévé teszi a munkában, bevonva egy állandó párbeszédbe az idővel és a környezettel.

A tökéletesség átadja helyét a törékenységnek, és az örökkévalóság élő, emberi tapasztalattá válik. A matéria nem alárendelt, hanem társszerzővé válik, a gesztus, a folyamat és a saját evolúció nyomait a felületen megőrizve.

Ön-tanulóként a kísérletezés, a megfigyelés és a hallgatás útján építettem fel utamat. A megközelítés nem a kontrollra törekszik, hanem a materiát kíséri annak átalakulásában. A keletkező formák tükrözik a memória működését: olyan szerkezetek, ahol a fragmentumok, nyomok és hiányok együtt élnek és regenerálódnak.

Ez a gyakorlat a materiát élő archívumként vizsgálja. A szobrok olyan jelenlétekként jelennek meg, amelyek a pusztulás és újjászületés között lebegnek, a fennmaradás és a változás között, visszaadva a materia mélyen kortárs és emberi dimenzióját."