Olasz iskola (XX) - Viandanti

A mű körülbelül 1980 körül került egy római antikváriumos standnál megvásárlásra Porta Portese közelében. A mű nagyon sötétnek mutatkozott, és a figurák, akárcsak a táj, összemosódva, szinte felismerhetetlenek voltak. A restaurálás után előtűnt egy festői érzékenység: szenvedély, energia és megnyugtató idegesség, élénk színekkel. A restaurátor szövegében a restaurálás technikai leírásán túl jól körvonalazódik a művész festői technikája.

A nézés során vannak olyan elemek, amelyek egyáltalán nem ütköznek a Román Iskola világával, talán Scipione-éval is: a táj látomásos felépítése, a hátrafelé néző/sétáló alakok, a festékmassza folyékony és ideges jellegét, az izzásban lévő barnákat savas zöldekkel és mélykékekkel, a tér érzelmi torzulását, az a fajta „fénylő láz”, amely a Román Iskolára jellemző 1929–31 között.

Különösen a hangulat inkább Collepardo érzelmi tájaira és azokra a kilátásokra hajaz, amelyek a legismertebb kardinális műveknél is felbukkannak. Hasznos összehasonlító hivatkozások a 1930-as évek tájai és bizonyos „Borghi” római alkotások, amelyeket mellékelve találtok.

A restaurálás feltárta: kartonra vászonolás, összhangban az 1930-as évekkel, pigmentek és előkészítés kompatibilisek, a festői technika is összhangban van.