Matteo Ciffo - Frammenti - Nefertiti






Több mint 10 év műkereskedelmi tapasztalat, saját galéria alapítója.
2 € | ||
|---|---|---|
1 € |
Catawiki Vevővédelem
A befizetést biztonságban megőrizzük, amíg a termék kézbesítése meg nem történik. Részletek megtekintése
Trustpilot 4.4 | 135253 vélemény
A Trustpilot-on kiváló értékelésű.
Matteo Ciffo contemporár szobor Frammenti - Nefertiti, 2026, kiadás 7/8, hideg fúzió márvány- és kőporokból, aláírva és a művész által hitelesítve, méretek 25 × 40 × 26 cm, súly 6,5 kg, kiváló állapotban.
Leírás az eladótól
- Matteo Ciffo (Olaszország - 1987) Kortárs szobrászat. Cím: Frammenti-Nefertiti
- 2026-os év. Kiadás: 7/8. - Aláírt és az előadó által hitelesített, hitelesítő tanúsítvánnyal
- Anyag: hidegfúvásos márvány- és kőporból származó porból való olvasztás
- Kiváló állapotban
FRAMMENTI KOLLEKCIÓ
Az összevetés a klasszikus szobrászattal ennek a gyűjteménynek a központi eleme. Azok a formák, amelyeket történelmileg a tökéletesség, az örökkévalóság és a kollektív memória fogalmaihoz kötöttek, kiindulópontként szolgálnak, és egy fragmentációs, újradefiniálási folyamatnak vannak alávetve.
A forma többé nem tekinthető egyetlen, állandó egységnek, hanem átmeneti állapotnak. Megtörik, felbomlik és újraszerkesztődik, feltárva saját instabil természetét. A térfogat kinyílik, blokkokra és töredékekre válik, új szerkezetet generálva, amelyben az idő már nem rejtve van, hanem látható elemmé válik.
Ez a feszültség megszabadít a tökéletesség abszolút állapota fogalmától. A látszólagos örökkévalóság kiárulja saját sebezhetőségét. A klasszikus forma megmarad, de átalakulva: nem többé az örökkévalóság szimbóluma, hanem az idő által átszűrt jelenlét, a változásnak kitett és egy új dimenzióba visszaadott állapot.
MATTEO CIFFO
Biellában született 1987-ben, 2007 óta kutatásom a anyag köré összpontosít, annak átalakulására és a megőrzött memória vizsgálatára. Munkám közvetlen kapcsolaton alapul a nemes és összetett anyagokkal, mint a márvány- és kőporok, természetes pigmentek, arme avagy földek, oxidok és fémek. Nem egyszerű kifejezőeszközként, hanem élő jelenlétként tekintek rájuk, amely időt, történelmet és újjászületés lehetőségét hordozza.
Az általam választott, inkább rituális, mint szobrászati folyamaton keresztül: a kő újjászületése, amelyet kezem irányít. A gyakorlat abból a megfigyelésből, és az azzal való vágyból fakad, hogy visszaadjam az életet annak, ami összetört, elhagyott vagy elfeledett. Töredékek és selejtek, gyakran más szobrászok munkáiból származó anyagok, számomra az eredetinyagokká válnak műveimhez.
Olyan anyagokról van szó, amelyek már történettel bírnak. Szétbontom őket és újra összerakom őket, olyan formákat hozva létre, amelyek már nem tartoznak a korábbi állapotukhoz, hanem egy új feltételhez. Minden mű egyensúlyának törékeny állapotából fakad: a veszteség és az újjászületés, a memória és a lehetőség közötti feszültség az a pillanat, amikor az anyag már nem az, ami volt, és valami mássá válik.
Útja átalakulás formáját ölti, amely túlmutat a hagyományos szobrászaton és közelít egy szinte szinte kelimitikus dimenzióhoz. Olyan anyagokat használok, amelyek már léteztek, őket szétbontom és újra összerakom, hogy új formákat és identitásokat hozzak létre. Minden alkotás egy destrukció és regeneráció közti feszültségből, a veszteség és a memória közötti állandó változásból születik, láthatóvá téve egy folyamatos átalakulási állapotot.
A kutatás olyan anyagokkal szembesül, amelyek mély ellentmondást testesítenek meg: látszólag örök és törhetetlenek, ugyanakkor érzékenyek és sebezhetők. Ami mozdulatlannak tűnik, az instabil természetet tár fel: képes reagálni, oxidálódni és idővel átalakulni. Ez a feltétel az anyagot a munka aktív részévé teszi, amely folyamatos párbeszédben van az idővel és a környezettel.
A tökéletesség helyet ad a törékenységnek, és az örökkévalóság élő és emberi tapasztalatként jelenik meg. Az anyag nem alárendelt, hanem társszerzővé válik, a gesztus, a folyamat és a saját evolúció nyomait a felületen megőrizve.
Önképzőként sajátítottam el a pályafutásomat kísérletezéssel, megfigyeléssel és hallgatással. A megközelítés nem az ellenőrzésre törekszik, hanem az anyag kíséretével a transzformációjára. Az eredmények formái a memória működését tükrözik: olyan szerkezetek, amelyekben töredékek, nyomok és hiányok együtt élnek és megújulnak.
Ez a gyakorlat a anyagot élő archívumként kutatja. A szobrok olyan jelenlétként jelennek meg, amelyek a pusztulás és az újjászületés között lebegnek, a megőrzés és a transzformáció között, és mélyen kortárs és emberi dimenziót adnak a anyagnak.
- Matteo Ciffo (Olaszország - 1987) Kortárs szobrászat. Cím: Frammenti-Nefertiti
- 2026-os év. Kiadás: 7/8. - Aláírt és az előadó által hitelesített, hitelesítő tanúsítvánnyal
- Anyag: hidegfúvásos márvány- és kőporból származó porból való olvasztás
- Kiváló állapotban
FRAMMENTI KOLLEKCIÓ
Az összevetés a klasszikus szobrászattal ennek a gyűjteménynek a központi eleme. Azok a formák, amelyeket történelmileg a tökéletesség, az örökkévalóság és a kollektív memória fogalmaihoz kötöttek, kiindulópontként szolgálnak, és egy fragmentációs, újradefiniálási folyamatnak vannak alávetve.
A forma többé nem tekinthető egyetlen, állandó egységnek, hanem átmeneti állapotnak. Megtörik, felbomlik és újraszerkesztődik, feltárva saját instabil természetét. A térfogat kinyílik, blokkokra és töredékekre válik, új szerkezetet generálva, amelyben az idő már nem rejtve van, hanem látható elemmé válik.
Ez a feszültség megszabadít a tökéletesség abszolút állapota fogalmától. A látszólagos örökkévalóság kiárulja saját sebezhetőségét. A klasszikus forma megmarad, de átalakulva: nem többé az örökkévalóság szimbóluma, hanem az idő által átszűrt jelenlét, a változásnak kitett és egy új dimenzióba visszaadott állapot.
MATTEO CIFFO
Biellában született 1987-ben, 2007 óta kutatásom a anyag köré összpontosít, annak átalakulására és a megőrzött memória vizsgálatára. Munkám közvetlen kapcsolaton alapul a nemes és összetett anyagokkal, mint a márvány- és kőporok, természetes pigmentek, arme avagy földek, oxidok és fémek. Nem egyszerű kifejezőeszközként, hanem élő jelenlétként tekintek rájuk, amely időt, történelmet és újjászületés lehetőségét hordozza.
Az általam választott, inkább rituális, mint szobrászati folyamaton keresztül: a kő újjászületése, amelyet kezem irányít. A gyakorlat abból a megfigyelésből, és az azzal való vágyból fakad, hogy visszaadjam az életet annak, ami összetört, elhagyott vagy elfeledett. Töredékek és selejtek, gyakran más szobrászok munkáiból származó anyagok, számomra az eredetinyagokká válnak műveimhez.
Olyan anyagokról van szó, amelyek már történettel bírnak. Szétbontom őket és újra összerakom őket, olyan formákat hozva létre, amelyek már nem tartoznak a korábbi állapotukhoz, hanem egy új feltételhez. Minden mű egyensúlyának törékeny állapotából fakad: a veszteség és az újjászületés, a memória és a lehetőség közötti feszültség az a pillanat, amikor az anyag már nem az, ami volt, és valami mássá válik.
Útja átalakulás formáját ölti, amely túlmutat a hagyományos szobrászaton és közelít egy szinte szinte kelimitikus dimenzióhoz. Olyan anyagokat használok, amelyek már léteztek, őket szétbontom és újra összerakom, hogy új formákat és identitásokat hozzak létre. Minden alkotás egy destrukció és regeneráció közti feszültségből, a veszteség és a memória közötti állandó változásból születik, láthatóvá téve egy folyamatos átalakulási állapotot.
A kutatás olyan anyagokkal szembesül, amelyek mély ellentmondást testesítenek meg: látszólag örök és törhetetlenek, ugyanakkor érzékenyek és sebezhetők. Ami mozdulatlannak tűnik, az instabil természetet tár fel: képes reagálni, oxidálódni és idővel átalakulni. Ez a feltétel az anyagot a munka aktív részévé teszi, amely folyamatos párbeszédben van az idővel és a környezettel.
A tökéletesség helyet ad a törékenységnek, és az örökkévalóság élő és emberi tapasztalatként jelenik meg. Az anyag nem alárendelt, hanem társszerzővé válik, a gesztus, a folyamat és a saját evolúció nyomait a felületen megőrizve.
Önképzőként sajátítottam el a pályafutásomat kísérletezéssel, megfigyeléssel és hallgatással. A megközelítés nem az ellenőrzésre törekszik, hanem az anyag kíséretével a transzformációjára. Az eredmények formái a memória működését tükrözik: olyan szerkezetek, amelyekben töredékek, nyomok és hiányok együtt élnek és megújulnak.
Ez a gyakorlat a anyagot élő archívumként kutatja. A szobrok olyan jelenlétként jelennek meg, amelyek a pusztulás és az újjászületés között lebegnek, a megőrzés és a transzformáció között, és mélyen kortárs és emberi dimenziót adnak a anyagnak.
