Matteo Ciffo - Frammenti - Eracle

- Kortárs szobrászat Matteo Ciffo-tól (Olaszország - 1987). Cím Frammenti-Eracle
- Év 2026. Kiadás 2/8 - Aláírva és hitelesítve a művész által, hitelesítő igazolással
- Anyag: Hidegfúzió Márvány- és kőporokból
- Kiváló állapotban



FRAMMENTI GYŰJTEMÉNY

A klasszikus szobrászat összehasonlítása a kollekció központi eleme. Azok a formák, amelyek történelmileg a tökéletesség, az öröklét és a közösségi memória eszméjéhez kapcsolódnak, kiindulópontként szolgálnak, és egy fragmentációs és redefiníciós folyamat alá esnek.
A forma többé nem stabil egységként, hanem átmeneti állapotként értelmeződik. Megszakad, darabokra esik és újra összerakódik, feltárva saját instabil természetét. A térfogat nyit, blokkokra és töredékekre bomlik, így egy új struktúrát hoz létre, amelyben az idő már nem rejtve van, hanem látható elemmé válik.
Ez a feszültség elpusztítja a tökéletesség abszolút állapotának hitét. A látszólag örök idő a saját sebezhetőségét tárja fel. A klasszikus forma fennmarad, de átalakulva: többé nem a halhatatlanság szimbóluma, hanem az idő által átszített jelenlét, amely a változásnak van kitéve és egy új dimenzióba kerül.



MATTEO CIFFO

Biellában született 1987-ben, 2007-től egy olyan kutatást fejleszt, amely a matteriára, annak átalakulására és az emlékezet megőrzésére összpontosít. Munkám közvetlen kapcsolatból fakad nemes és bonyolult anyagokkal, mint a márvány- és kőporok, természetes pigmentek, arméniai földek, oxidok és fémek. Nem egyszerű kifejező eszközökként kezelem őket, hanem élő jelenlétként, időt, történelmet és újjászületés lehetőségét hordozó entitásokként.
Olyan folyamaton keresztül, amelyet inkább rituálisnak, mintszobrászati akciónak tekintek: a kő újjászületése, amelyet a kezem irányít. A gyakorlat abból az észrevételből és vágyból születik, hogy visszaadja az életet annak, amit összetörtek, elhagyatott vagy elfeledett. A töredékek és törmelékek, gyakran más szobrászok munkájából származók, az én műveim nyersanyagává válnak.
Ezek olyan anyagok, amelyek már önmagukban történetet hordoznak. Szétszerkesztem őket és újra összerakom őket, olyan formákat létrehozva, amelyek már nem a korábbi állapotukhoz tartoznak, hanem egy új feltételhez. Minden mű egyensúlyi törékenységből fakad, a veszteség és a feltámadás, a memória és a lehetőség között, és láthatóvá teszi azt a pillanatot, amikor az anyag már nem az volt, hanem valami más lesz.

Az út egy olyan átalakulás formáját ölti, amely felülmúlja a hagyományos szobrászatot, közelítve egy majdnem alchemiás dimenzióhoz. Olyan anyagokat használok, amelyek már léteztek, szétszedem és újra összerakom őket, hogy új formákat és identitásokat hozzak létre. Minden kreáció a pusztítás és az újraszületés közötti feszültségből születik, a veszteség és a memória között, láthatóvá téve egy állandó változás állapotát.
A kutatás olyan anyagokkal találkozik, amelyek mély ellentmondást testesítenek meg: látszólag örök és megbonthatatlanok, ugyanakkor érzékenyek és sebezhetőek. Ami látszólag változatlan, az instabil természetet tárja fel, képes reagálni, oxidálódni és idővel átalakulni. Ez a feltétel az anyagot a munka aktív részévé teszi, folyamatos párbeszédben a idővel és a környezettel.
A tökéletesség helyet ad a törékenységnek, és az örökkévalóság élő, emberi élményként mutatkozik meg. Az anyag nem alárendeltje a műnek, hanem társszerzővé válik, a felületen megőrizve a gesztus, a folyamat és saját evolúciójának nyomait.

Ön-tanulóként a megfigyelés, kísérletezés és figyelem révén építettem fel utamat. A megközelítés nem a kontrollra törekszik, hanem az anyag kíséretének átalakulásában való együttműködésre. Az eredményként megszülető formák visszatükrözik a memória működését: olyan szerkezetek, ahol a töredékek, nyomok és hiányok együtt élnek és regenerálódnak.
Ez a gyakorlat azt kutatja, hogy a anyag élő archívummá válik. A szobrok olyan jelenlétként születnek, amelyek a pusztulás és a feltámadás között lebegnek, a maradás és a transzformáció között, visszaadva az anyagnak egy mélyen kortárs és emberi dimenziót.