Tristan Mottier - Nordeuil - XL

Ez a mű 30 példányban készült
4/30 a kiállított példány
Méret: 60×40 cm

Fagyos, elhagyatott tájban egy magányos ház magasodik az ég felé. A szürke fény alig tárja fel körvonalait, mintha habozna teljes egészében megmutatni azt. Úgy tűnik, ösztönből, makacsságból, sőt fáradtságból is talpra áll — az ember képére, aki ott élhetne.

Körülötte semmi.
A csend, a köd, a sűrű levegő, amely lenyomja a világot.
Olyan légkör, amely nem véd meg: felfedi. Lebontja. Megmutatja, amit általában elrejtünk.

Ez a jelenet nem táj.
Ez egy megtestesült lélekállapot.

Azt olvasható benne, hogy szándékos izoláció, belső kopottság, a zaj elhagyása, a rendszer elutasítása, egy hely keresése, ahol végre lélegezni lehet — még akkor is, ha a levegő nehéz.

Ez egy nyers, szinte primitive látomás egy férfiról, aki úgy döntött, hogy kissé eltűnik, hogy teljesen megtalálja önmagát.

A ház tükörré válik:
egy törékeny, szívós menedék, a szívósság és lemondás határán épült.
Menedék azok számára, akik egyedül járnak, akik a kimerülés ellenére is tovább mennek, akik ismerik a depressziót anélkül, hogy kimondanák a szót.

A mű megragadja azt a pillanatot, amikor már nem menekülünk a világ elől… kiszakadunk belőle.
Másokká válunk.
Saját magunk remetéjévé válunk.