Matteo Ciffo - Frammenti - Eracle

- Matteo Ciffo kontemporáris szobra (Olaszország - 1987). Cím: Fragmenti-Eracle
- 2026. Évszám. Kiadás: 3/8 - A művész aláírt és hitelesített, hitelesítő tanúsítvánnyal
- Anyag: hideg öntés fehér márványporból és kőből
- Kiváló állapotban



FRAMMENTI KOLLEKCIÓ

A klasszikus szoborrá való összevetés a kollekció központi eleme. Azok a formák, amelyek történelmileg a tökéletesség, az örökkévalóság és a kollektív memória képzetéhez kapcsolódtak, kiindulópontként szolgálnak, és fragmentálódásra, majd újra meghatározásra vannak kitéve.
A forma immár nem stabil egységként értelmezendő, hanem átmeneti állapotként. Megszakadt, felbomlik és újra összeáll, feltárva saját instabil voltát. A térfogat kinyílik, blokkról és fragmentumokra válik, új szerkezetet teremtve, amelyben az idő immár nem rejtőzik el, hanem látható elemmé válik.
Ez a feszültség megszünteti a tökéletesség abszolút állapotának gondolatát. A látszó örökkévalóság megbízhatatlanságát feltárja. A klasszikus forma megmarad, de átalakítva: immateriális szimbólum helyett az idő által átszelt, a változásnak kitett, és egy új dimenzióba visszaadott jelenlét.







MATTЕO CIFFO

Született Biellában 1987-ben, 2007 óta anyagra és annak átalakulására, valamint az emlékezetre összpontosító kutatást folytatok. Munkám közvetlen kapcsolatból fakad nemes és összetett anyagokkal, mint például márványpor és kő, természetes pigmentek, örmény földek, oxidok és fémek. Nem tekintem ezeket egyszerű kifejezőeszközöknek, hanem élettel teli jelenléteknek, időt, történelmet és újjászületés lehetőségét hordozzák.

Olyan rítushoz hasonlóbb eljáráson keresztül, amit szobrászatnál inkább rituálnak tekintek: a kő újjászületése a kezemben vezetve. A gyakorlat az észlelésből és az azt visszaadni vágyásból fakad: amit összetörtek, elhagytak vagy elfelejtettek, életre keltése a cél. Fragmentumok és- hulladékok, gyakran más szobrászok munkájából származó anyagok, válhatnak az én alkotásaim alapanyagává.
Ez olyan anyagokat takar, amelyek már magukban hordoznak egy történetet. Szétbontom őket és újra összeállítom, olyan formákat hozva létre, amelyek nem a korábbi állapotukhoz tartoznak többé, hanem egy új feltételhez. Minden alkotás egyensúlyi instabilitásból fakad: a veszteség és a feltámadás, a memória és a lehetőség közötti feszültségből, láthatóvá téve azt a pillanatot, amikor az anyag már nem az, ami volt, és valami más lesz.

Az út a hagyományos szobrászatot felülmúló átalakulás formáját veszi fel, közelebb kerülve egy túlságosan alkímikus dimenzióhoz. Olyan anyagokat használok, amelyek már léteztek; azokat szétbontom és újra összerakom, új formákat és identitásokat teremtve. Minden alkotás a pusztítás és a regeneráció, a veszteség és a memória közötti feszültségből születik, láthatóvá téve egy folyamatos változás állapotát.

A kutatás olyan anyagokkal találkozik, amelyek mély ellentmondást testesítenek meg: látszólag örökkévalóak és megbonthatatlanok, ugyanakkor érzékenyek és sebezhetőek. A látszólag megmásíthatatlan valósága bizonytalan természetet tár fel, képes reagálni, oxidálódni és idővel átalakulni. Ez az állapot az anyagot a mű minden aktív részévé teszi, amely állandó párbeszédben van az idővel és a környezettel.

A tökéletesség fokozatosan a törékenységre hagyja a helyét, és a végtelenség élő és emberi tapasztalattá válik. Az anyag nem alárendelt, hanem társszerzővé válik, a felületen megőrizve a gesztus, a folyamat és saját fejlődésének nyomait.

Önjáróként autodidakta módon alakítottam ki utamat kísérletezéssel, megfigyeléssel és figyelemmel. A megközelítés nem a kontrollra törekszik, hanem az anyag kísérésére a transzformációjában. A keletkező formák visszatükrözik az emlékezet működését: struktúrák, ahol a fragmentumok, nyomok és hiányok együtt élnek és regenerálódnak.

Ez a gyakorlat a matériát élő archivumként kutatja. A szobrok olyan jelenléteként bukkannak elő, amelyek a romlás és a feltámadás, a tartóság és az átalakulás között lebegnek, visszaadva az anyagnak egy mélyen kortárs és emberi dimenziót.