Matteo Ciffo - Origini - Teschio 1

*CAUSA CHIUSURA LA SPEDIZIONE PARTIRA' IL GIORNO 18/06/26*

- Matteo Ciffo olasz kortárs szobra (197? - Olaszország - 1987). Eredeti cím - Origini - Koponya 1
- 2025-ös év. editionszám 1/40 - Aláírva és hitelesítve a művész által, hitelesítő tanúsítvánnyal
- Anyag: öntött bronz viaszvesztéses eljárással
- Kiváló állapotban


Origini gyűjtemény

A törés előtt.
A memóriáról szóló építészet előtt.
A blokkok, a eróziók és a lehetetlen rekonstrukciók előtt.

Az Origini úgy született, mint az emberi lény archetípiája, az anyag első érintése: a koponya.
Nem a halál szimbólumaként, hanem primer szerkezetként, mátrixként, az idő abszolút tanújaként.

Ezek a bronz művek a kutatás kezdetét jelentik, amely később a Frammenti gyűjteményhez vezet majd.
Ha a Frammenti a memória töredezettségét, a pusztulást és az identitás újjáépítését vizsgálja geometriai modulok és szobrászati architektúrák révén, az Origini a kezdeti magot alkotja: az az alapforma, amelyből minden ered.

A bronz itt alapvető szerepet kap.
Örök, történelmi, szinte rituális anyag, a felületet úgy őrzi, mint egy idő által elfogyasztott bőrt.
Az oszlopos vágások keresztül szelik át a koponyát, időbeli rétegek, memória-szintézisek, primitív nyomok egy még ismeretlen nyelvhez.

Az Origini-ban a forma még teljes – nem tört meg.
Még nem vált darabbá.

De már magában hordoz mindent, ami később jön.

A Frammenti sorozat darabjai pontosan ebből a kezdeti feszültségből születnek:
aklasszikus test átalakításának vágya kortárs leletbe, a tökéletesség megszakítása üres térrel, kockával, erózióval és függesztéssel.

Origini tehát a kutatás nullapontja.
Az az anyag, amelyből a memória későbbi architektúrái kibontakoznak.

Ahol a Frammenti az identitás időbeli szétesését meséli el, az Origini még őrzi az ősi magot.







MATTEO CIFFO

Született Biellában 1987-ben, 2007 óta olyan kutatást folytatok, amely az anyagra, annak átalakulására és a memóriára összpontosít.
Munkám közvetlen kapcsolatból származik nemes és összetett anyagokkal: márványpor, kő, természetes pigmentek, árkony földek, oxidok és fémek.
Nem tekintem őket puszta kifejező eszközöknek, hanem élő jelenlétnek, az idő, a történelem és az újjászületés lehetőségének hordozóinak.

Olyan folyamaton keresztül, amelyet inkább rituálisnak, mint szobrászatnak tekintek: a kő újjászületése, amelyet a kezemben vezetve látok.
A gyakorlás abból a megfigyelésből és vágyból születik, hogy visszaadja az életet annak, amit összetörtek, elhagyott vagy elfeledett.
A Frammenti és a hulladék gyakran más szobrászok munkálataiból származik, és anyagként szolgálnak a saját munkáim számára.
Olyan anyagokról van szó, amelyek már maguk is hordoznak történetet. Tőlem kezdve egyszerre bontom és újraépítem őket, olyan formákat hozva létre, amelyek nem tartoznak többé korábbi állapotukhoz, hanem egy új feltételhez.
Minden mű egyensúlyi törékenységből születik: a veszteség és az újjászületés, a memória és a lehetőség közötti feszültségből, amely láthatóvá teszi azt a pillanatot, amikor a matéria már nem az volt, ami volt, és valami más lesz.

Az út egy olyan átalakulás formájává válik, amely túllép a hagyományos szobrászaton, közelítve egy majdnem alkémikus dimenzióhoz.
Olyan anyagokat használok, amelyek már léteztek, szétbontom és újraépítem őket, hogy új formákat és identitásokat hozzak létre.
Minden alkotás egyfajta feszültségből születik a pusztítás és a megújulás között, a veszteség és a memória között, egy folyamatos változás állapotát láthatóvá téve.

A kutatás olyan anyagokkal találkozik, amelyek mély ellentmondást testesítenek meg: látszólag örökiek és ehetetlenek, de ugyanakkor érzékenyek és sebezhetők.
Ami igaznak tűnik, az instabil természetet tár fel: képes reagálni, oxidálódni és idővel átalakulni.
Ez a feltétel aktívvá teszi az anyagot a munka részévé, folyamatos dialógust teremtve az idővel és a környezettel.
A tökéletesség helyett a törékenység jut rést, és az örökkévalóság élő, emberi élményként jelenik meg.
Az anyag nem alárendelve van, hanem társszerzővé válik, a felületen megtartva a gesztus, a folyamat és a saját evolúció nyomait.

Önképző, önálló tanulóként saját pályafutásomat kísérletezéssel, megfigyeléssel és hallgatással építettem fel.
A megközelítés nem a kontrollra törekszik, hanem segíti az alapanyagot átalakításában.
Az eredmények formái tükrözik a memória működését: olyan szerkezetek, ahol a töredékek, nyomok és hiányok együtt élnek és regenerálódnak.
Ez a gyakorlat a nyersanyagot élő archívumként vizsgálja.
A szobrok úgy emelkednek fel, mint a rovás és újjászületés között lebegő jelenetek, a maradandóság és a változás között, visszaadva az anyagnak egy mélyen kortárs és emberi dimenziót.